Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 14 (137. szám) - Tatai-Tóth András (MSZP) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Az első évek örökké tartanak?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1544 Államtitk ár úr, egyetértek önnel abban, hogy nekünk, képviselőknek, főleg azoknak, akiknek esetleg a művészetek iránt nagyobb az elkötelezettségünk, fokozott a felelősségünk. Ennél nagyobb már csak azoké, akik egyébként a kormányzati padsorokban ülnek vagy maguk ko rmánytagok is. Azt azért nehéz elképzelni, hogy egy ilyen probléma láttánhallatán a felelősséget, hogy úgy mondjam, szétterítsük. De én ezt a felelősséget magamra véve tavaly októberben levelet fogalmaztam meg ez ügyben az ön miniszterének, jelezve ezt a problémát. Igazából azért vagyok megdöbbenve, mivelhogy emlékeim szerint valóban a költségvetésben forrásokat biztosítottunk külön a zenekarnak - bár én egyébként most a Rádió énekkarát hoztam szóba, akik egyébként a Szenátorok kórusaként kerestek meg, ha úgy tetszik, bennünket mint kollégákat. Én akkor ezt igen nagyon szóvá tettem. Újólag meg vagyok döbbenve, hogy a Rádió énekkara ilyen problémákkal küszköd. Egyet ígérhetek önnek és mindannyiunknak, akik ezt a kérdést tényleg rendkívül fontosnak és megőrze ndőnek tartjuk, hogy ha kell, akkor ezt hetente fogom szóba hozni mindaddig, amíg megnyugtató módon nem rendeződik ez az ügy. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg az államtitkár ur at. ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Még egyszer szeretném megköszönni azt, hogy felhívta mind az Országgyűlés, mind a kormányzat figyelmét erre a problémára, de azt tudom megerősíteni a képviselő úr számára, hogy a képviselő úr jól emlékszik, valóban így van, hogy növeltük azokat a költségvetési forrásokat, amelyek a zenekar és énekkar - ebben az értelemben ez szervezetileg egy egység - finanszírozását szolgálják. Miután nekünk magunkna k is az az információnk, hogy nem megnyugtató a helyzet, szeretném a képviselő urat és az Országgyűlés egészét arra biztatni, hogy keressünk megoldásokat arra, hogyan lehet, nyilván elsősorban tárgyalással, együttműködéssel a Rádió vezetésének és a Rádió n agykuratóriumának, illetve a tulajdonosi, tehát a szűk kuratóriumának bevonásával megfelelő megoldásokat találni. Azt gondolom, hogy mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a Rádió zenekara és énekkara jól működjön, tudja folytatni azt a nagyon fontos k ulturális missziót, amit folytat, aminek számos vonatkozásáról, többek között arról, hogy milyen jelentős ezeknek az együtteseknek a szerepe az utánpótlásnevelésben, ma nem is ejtettünk szót. Tehát az az érdekünk, az a feladatunk, hogy jól működjenek ezek az együttesek, és arra kérném a képviselő urat, hogy ne csak a parlamenti megszólalásokban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hanem a parlamenti együttműködésben és tárgyalásokban is keressünk megoldást ezekre a problémákra . Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk a kérdésekre 16 óra 13 perckor. TataiTóth András (MSZP) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Az első évek örökké t artanak?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) :