Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 1 (134. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. KINCSES GYULA egészségügyi minisztériumi államtitkár:
1295 k örülmény, hogy ha nem is felszámolásra, de olyan mértékű csökkentésre kerültek a kórházba való eljutáshoz föltétlenül szükséges mentőjáratok, hogy egyes területeken, Békés megyében napokat vagy akár heteket is kellett várni, amíg a beteg eljutott valahová, az a körülmény, amikor teljes érzéketlenséggel úgy számolták fel a kórházi ágyakat, hogy az volt az indok, az volt az elmondott indok, kedves képviselőtársaim, hogy azokon az ágyakon olyanok fekszenek, akik nem is betegek, csak nem tudják önmagukat ellátn i. Egyetértek, ne a kórházban feküdjön, de akkor meg kell teremteni a feltételét annak, hogy ezeknek az embereknek meglegyen az ellátása. És akkor hadd szóljak valamiről! Ha figyelembe vesszük, hogy az az elöregedés, amely megállíthatatlannak látszik a fal vakat ellátó háziorvosi hálózatban, nem állítható meg anélkül, hogy a fejkvótát elő ne vennénk; nem állítható meg anélkül, hogy a következő évi költségvetésben legalább 25 százalékos emelés, éspedig differenciáltan, a legnehezebb helyzetben lévőknél magasa bb mértékben be ne következzen. Ezt mindenképpen meg kell tenni, közös érdek, bizonyosak lehetnek abban a szocialisták, hogy ebben támogatni fogjuk a költségvetési indítványukat. És még valamit, kedves szocialista barátaim: azzal a szerencsével járt az elm últ néhány nap, hogy az önök felelőssége az elkövetkezendőkben az egész kormányzati felelősség. Önöké az egész, élni kell vele, és ha tényleg komolyan gondolták, hogy önök szociálisan érzékenyebbek, ha tényleg komolyan gondolták azok a képviselőtársaim, ak ik közül többen a szocialisták közül, ismerem, hasonló sorsból érkeztek, akkor meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyek a szegényebb néprétegek fölemelését kell szolgálják. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) (9.40) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. Kérdezem, a kormány nevében kíváne valaki szólni. (Jelzésre:) Államtitkár úr, parancsoljon, öné a szó. DR. KINCSES GYULA egészségügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen, hogy ilyen folyamatosan aggódik, és szívén viseli a magyar társadalom jelentős szegmensének sorsát, és szeretném biztosítani arról, hogy nincs egyedül. Tehát a kormánynak legalább olyan fontos ennek a rétegnek a sorsa, és azt, hogy ez nemcsak egy parlamenti felszólalás, nemcsak szöveg, nem bizonyítja jobban más, mint a Tárki felmérése, amely alapján kiderül, hogy az a kormányzati politika, ami a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését tű zte ki céljául, megvalósult. Hiszen a Tárki felmérése szerint a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű csoportok közötti különbség elkezdett csökkenni ebben az időszakban, és pontosan arról van szó, hogy az átalakulás, illetve a konvergenciaprogram terh eit e szerint a felmérés szerint is alapvetően a nagy jövedelműek viselik, tehát a nagy jövedelműektől került az alacsony jövedelműek felé átcsoportosításra. Egyetértünk a képviselő úrral abban, hogy az alapellátás a magyar egészségügy egyik legmeghatározó bb szegmense, részint, hiszen ez van a lakossághoz közel, másrészt pedig a legköltséghatékonyabb és ugyanakkor a legemberibb is, hiszen ez az, ami személyes kapcsolatra épül, aki ott él egy faluban, és szerintem abban is egyetértünk a képviselő úrral, hogy egy faluban az orvos nemcsak gyógyít, de a falu koherenciájának, az értelmiségnek, a falu lelkének egyik meghatározó szereplője. Tehát ezért ez a kormány rendkívül fontosnak tartja az alapellátás megerősítését, és igen, nagyon komoly gond van a háziorvoso k korstruktúrájával, de ez egy körülbelül tizenakárhány év alatt kialakuló probléma, amit nem lehet az utóbbi egykét év intézkedéseinek a számlájára írni. Ugyanakkor a probléma detektálása mellett ez a kormány elkezdett ezen a problémán segíteni. Egyrész t az alapellátásban a képzést teljesen átalakítjuk, és kialakult száz kistérségi gyakornoki státus létrehozása, ahol központi álláson lévő fiatalokat fel lehet venni ezekre a státusokra, és ezek a