Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 1 (134. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
1296 kollégák kimennek ellátatlan körzetbe, és nagyon reméljük, hogy megszeretik őket ott, vagy ők is megszeretik azt a vidéket, és ott maradnak. Ugyanígy tervezzük azt, hogy a praxisközösségben lehet kistérségeket vagy mikrotérségeket ellátni. Ugyanígy azt gondoljuk, hogy az alapellátás népegészségügyi feladatait kell erősíteni. Ugyanígy azt gondoljuk, hogy a párhuzamosságokat a foglalkozásegészségügy és a háziorvosi rendszer között, a szociális és az egészségügyi rendszer között tisztítani kell. Tehát az alapellátás és általában a járóbetegellátás megerősítése ennek a kormánynak kiemelt feladata. Bár a képviselő úr most nem említette, de valós problémával kell az alapellátásban szembenézni a vizitdíj megszűnése miatt - ami épp a mai nap lép érvénybe , hiszen a praxisoknál ez 25 százalék bevételcsökkenést jelent. A k ormánynak eltökélt szándéka, hogy a parlament által megszavazott törvény alapján egy olyan rendszert dolgoz ki - amire egyébként a törvény kötelezi is a parlamentet, hogy április 30áig ennek az alapjait nyújtsa be a kormány , ami a jövedelmek tekintetébe n a praxisok megbízható működését jelenti, és ugyanabban a szellemben, amit a képviselő úr is említett, hogy nem egyszerűen csak egy elvett pénz visszaadásáról van szó, hanem a népegészségügyi, a megelőzési feladatok támogatásáról és a minőségi munka elism eréséről. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai nap utolsó napirend előtti felszólalója Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, a Szabad Demokraták Szöv etségétől, “Tibetről” címmel kíván szólni. Öné a szó, parancsoljon, frakcióvezetőhelyettes úr! GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar liberális párt egyre nagyobb aggodalommal tekint a március 10e óta Tibetben és a környező tartományokban zajló eseményekre. A hazai politikai szervezetek közül először az SZDSZ ifjúsági szervezete, az Új Generáció szólalt meg ebben az ügyben, javasolva az olimpiai nyitóünnepség magyar bojkottját. Hadd idézzem a szervezet alelnökét, Takács Flórát, aki így fogalmazott. “Tibetben immár ötven éve mindennapos az emberi és szabadságjogok sárba tiprása, a mostani szomorú eseményeknek pedig már csaknem száz civil áldozata van. A Nyugat közömbösen vagy tehetetlenül figyel i a történéseket, ráadásul az Egyesült Államok épp a múlt héten vette le Kínát a jogsértő országok listájáról. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is a gazdasági kapcsolatokat helyezi előtérbe, noha az emberi jogoknak kellene prioritást élvezniük. A közelmúltb an a bolgár ápolónők líbiai kiszabadulása bizonyította, hogy van értelme és létjogosultsága a nemzetközi összefogásnak, és most is jelzésértékű lenne, ha Magyarország sem politikusaival, sem versenyzőivel nem venne részt a pekingi nyitóünnepségen.” Én csak egyetérteni tudok vele, mint ahogy egyet tudok érteni természetesen az Új Generáció elnökével, Léderer Andrással is, aki felidézte azt, hogy mindig van jelentősége - politikai jelentősége is - az olimpia körül zajló protokolláris eseményeknek. Emlékezetes - talán ez a legemlékezetesebb példa - 1936, a berlini olimpia, amikor is a hitleri Németország kívánta politikai értelemben legitimálni saját magát a látványos, nagy megnyitóünnepséggel. Szeretném leszögezni sokadszorra, hogy természetesen nem az olimpia bojkottjáról van szó olyan értelemben, hogy az SZDSZnek esze ágában nincsen elvenni a siker lehetőségét és az olimpián való szereplés élményét azoktól a magyar sportolóktól, akik a mindennapokban egész életüket erre feltéve azért küzdenek, hogy itt és má s nemzetközi színtereken helyt tudjanak állni, és Magyarország számára és a saját számukra büszkén vállalható eredményeket tudjanak elérni. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy az olimpián vannak protokolláris események, ahol a politikusok, az állami vez etők, a sportvezetők jelennek meg, és az ilyen típusú rendezvényeknek, mint például a megnyitóünnepség, a magyar bojkottját javasolja a liberális párt.