Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 2 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz):
999 településeknek, térségeknek. Természetesen ezt is kidobtuk az ablakon, mert ma már ez sem igaz , azok a fejlesztések már sehol sincsenek, a fasorban sem, amit akkor határozott ígérettel a választási kampány hevében az akkori miniszterelnökjelölt meghirdetett. Hogy ír minderről a Népszabadság; megint csak, úgy gondolom, hiteles forrásokra kell hogy alapozzuk a sommás megállapításainkat. “A kampányban viszont az MSZPnek nagy szüksége volt gigaméretű beruházások lelkesítő ígéretére, már csak a GyurcsányKóka páros retorikai habitusa miatt is. Ezért a szocialisták tavasszal előrántották a fejlesztési t erv félkész munkaanyagait, és szemrebbenés nélkül eldöntött tényként tálalták őket. Ez volt az Új Magyarország program, amely városokra, sőt utcákra lebontva tartalmazta a vállalt infrastrukturális fejlesztéseket. Majd a féléves semmittevést nagyotmondássa l próbálták leplezni, hiszen nemhogy a konkrét projektlisták fázisában nem járt még a tervezés, de még csak a fejlesztési prioritások sem születtek meg addig kormányzati szinten. Megyei pártszervezetek beruházási kívánságlistája viszont kapóra jött az MSZPnek, végre a választási kampány nem egy igazmondási versenyként zárulhatott le.” Sommás vélemény. Nem szabad az európai uniós források ilyen szintű manipulációjával egy ország hitét megrengetni abban, hogy az európai uniós tagállam Magyarország tisztesség es forrásfelhasználásra készül. Aztán hallottuk a hatalmi politika veretes szövegeit. Hiszen Veres János és Szili Katalin, a házelnök asszony is belement abba a játékba, hogy sorra fenyegették meg a települések vezetőit azzal, hogy ha a települések nem a m egfelelő módon szavaznak a választási kampányban, akkor bizony megnézhetik magukat. Mert mégiscsak lényeges az, hogy ebben a választási kampányban és az azt követő választáson az adott település milyen eredményt ér el, hiszen a kormánykoalíció eszerint fog ja mérni majd az adott település és térség támogathatóságát, jutalmazva ezzel bizonyos baloldali szavazókat, büntetve azokat, akik merték a bizalmukat vagy a voksaikat a jelenlegi ellenzék képviselőjére adni. Ezt követte a projektelőkészítés nagy svindlij e, hiszen több tízmilliárd forintos forrást különítettünk el, a 2006os költségvetésben éppen 27 milliárdot nagy projektek előkészítésére. Arra a nagyprojektelőkészítésre, amely már harmadik fordulóban készül elő központi költségvetési forrásokból, és még most is azt látjuk, hogy még mindig nincsenek előkészítve, tehát a negyedik, most már európai előkészítési forrásokat is igénybe kell venni arra, hogy egyáltalán a projektelőkészítés olyan szintjére kerüljön, hogy le tudjuk hívni hozzá a forrásokat. Ezze l együtt nem csodálkozunk azon, hogy a magyar gazdaság mélypontra került, a magyar társadalom életminősége ma már szinte nem is nevezhető életminőségnek, a szociális válság, amelynek egy részét enyhíteni tudta volna az európai uniós forrásfelhasználás, oly an elmélyülőben van, amelyből nagyon sok család, nagyon sok társadalmi réteg talán a következő generációban tud csak kikeveredni. Ezt követte az az időszak, amikor az új intézményrendszer kialakításában a centralizálás és a politikai döntéshozatal csimbora sszójával hozzákezdünk a 20072013as források felhasználásához, mintha mi sem történt volna 2004 és 2006 között. De azért még jó, hogy van hiteles újságírás. A HVG megjelenő cikkében már az intézmények, a közreműködő szervezetek és az irányító hatóságok a zt lebbentik fel, hogy bizony itt a 20042006os forrás felhasználásával nagy baj van, mert jó néhány projekt eltűnt, jó néhány százmilliárd forint eltűnt, és ezekkel bizony nagyon nehéz lesz elszámolni. Olvasom az idézetet: “Jó néhány bukásra lehet számít ani egymásfél év múlva - jósolja a VÁTI vezérigazgatója. Gyakorlatilag mindenki egyetért azzal, hogy az első NFT pályázati rendszere primitív és merev, és az uniós szigornak elébe menve túlbiztosított.” Nos, ezzel a túlbiztosított rendszerrel elértük azt, hogy ezermilliárdos nagyságrendben használtunk föl forrásokat úgy, hogy annak látszata nincs, és még csak a következő időszakban fog kiderülni, hogy hány csontváz esik ki a szekrényből, és hány százmilliárd forintot fogunk visszafizetni mosolyogva és lazá n az eltűnt projektek kapcsán, az eltűnt források kapcsán az Európai Unió büdzséjébe, azért, mert ez a túlbiztosított, merev rendszer tönkretette azt, aki tisztességgel próbálta felhasználni a forrásokat, aki pedig csalni akart ebben a rendszerben, annak l ehetőséget adott arra, hogy eltüntesse ezeket a forrásokat.