Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 25 (92.szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
694 A korlátozott felhatalmazás elve három dolgot foglal magában. A kormányzatot az elfogadott költségvetésnek megfelelő végrehajtás kötelezettsége terheli, amely felhatalmazás előzetes. A végrehajtó hatalom felhatalmazása időben is véges, jell emzően egy év. A tárgyi költségvetésekben megjelenő bevételek és kiadások vonatkozásában jelentős a korábbi döntések és más determinációk hatása. Az átláthatóság elve érvényesülésének kiinduló feltétele a szabályrendszer, a jogi környezet á ttekinthetősége. A nyilvánosság elvének érvényesülése a jogállami keretek fontos működési sajátossága. A közpénzek esetében nem érvényesül közvetlen tulajdonosi ellenőrzés, a piaci fogyasztói kontroll is csak áttételesen érvényesül. Fontos, hogy az elveket illetően szakmai, politikai és társadalmi konszenzus alakuljon ki. Az Állami Számvevőszék a szabályozás megújításának katalizálása érdekében felajánlotta, hogy lerakja a szabályozás alapjait. Ellenőrzései azt tárták fel, hogy a közpénzek elfolyásának ott a legnagyobb a veszélye, ahol a köz- és a magánszektor érintkezik. E veszély kiküszöbölésére is csak egy olyan új szabályozás alkalmas, amely nem az államháztartási szervezetet, hanem a közpénzek felhasználását állítja a szabályozás középpontjába. Javaslat át az ÁSZ tézisekben fejti ki, amelynek három fontos üzenete van. A tézisek első, legfontosabb üzenete az, hogy a közpénzekkel való gazdálkodás szabályozását szilárd elvi alapokra kell helyezni, és az elveket a szabályozás egészében érvényre kell juttatni. A tézisek második, hangsúlyos meggondolása a költségvetési fegyelem megszilárdításának fontossága. Természetesen ez sem megy ráolvasással. Olyan szabályok bevezetésére van szükség, amelyek már eleve megakadályozzák a költségvetési keretek túllépését. A té zisek harmadik, kiemelendő üzenete az, hogy a modernizáció a közpénzügyeket sem hagyta érintetlenül. Csatlakozásunk az Európai Unióhoz és más nemzetközi szervezetekhez indokolttá teszi, hogy e szervezetek által a közszférára kidolgozott sztenderdek a magya r szabályozásban is tükröződjenek. Véleményem szerint fontos és megfontolandó az a meglátás, hogy szükséges olyan teljesítménymutatórendszerek kidolgozása, amelyek a tervezéstől kezdve a végrehajtáson keresztül a beszámolásig követik a közpénzköltést. Ann ak érdekében, hogy valóban és érdemben megvalósulhasson a költségvetés, a közpénzügyek átfogó újraszabályozása, a kormány ötpárti egyeztetést kezdeményezett az Állami Számvevőszék részvételével. Tisztelt Ház! Elnök Úr! A jelentés több fontos és megfontolan dó tapasztalatot és véleményt tár fel, amit a Ház figyelmébe ajánlok. A képviselőcsoportunk egyetért az előterjesztett határozati javaslattal és támogatja azt. Végezetül tisztelettel szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék 2006. évi munkáját, hiszen t evékenységük nagy segítséget jelent a kormánynak és nekünk, képviselőknek egyaránt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Iván László képviselő úr jelentkezett kétperces hozzászólásra. DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt E lnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Azt hiszem, hogy a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat rendkívül fontos abból a szempontból, hogy ennek az évnek és a következő év költségvetésének kialakításában milyen felté telekkel rendelkezünk a múlt év tapasztalatai alapján és a jelen első félévének, sőt az első nyolc hónapjának a nyugdíjbiztosításával kapcsolatosan. Nagyon jól tudjuk, hogy a múlt esztendőben 48 milliárdos deficitünk volt a nyugdíjkasszában, és ebben az év ben az első nyolc hónapban 54 milliárdos, úgynevezett szufficitnek tűnő többlet van. Az lenne a kérdésem mindannyiunkhoz, hogy vajon ez az összességében 112 milliárd forint hogy rendeződött el? A közvéleményben benne van az, hogy már hitelekből fizetjük a nyugdíjakat. Nem