Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. december 4 (117. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
3982 értet tünk egyet ezzel a módosító indítvánnyal, de egyetértettünk azzal, hogy itt probléma van, és ezt a problémát valahogyan kezelni kell. Ez történt, képviselő úr. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Kékesi Tibor képviselő úrnak, MSZP. DR. KÉKESI TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Én is szeretném kiigazítani Ékes képviselő urat. Már a vita első menetében sem lehetett vita, mert ugyanezt az álláspontot képviselte a szocialista frakció valamennyi m egszólaló tagja az alapfokú művészeti oktatással kapcsolatban. Annál is inkább így van ez, mert itt is két ütemben valósul meg az oktatás finanszírozása, és szavazással már döntöttünk is arról, hogy még az előző költségvetésben szabályozott nyolc hónapi id őszakra 500 millió forintot az általános tartalék terhére biztosítunk, ami az ottani, egyébként e nélkül csökkenő normatívát visszahozza arra a 105 ezer, illetve 40 ezer forintos szintre, ami a változatlan finanszírozást garantálja az iskoláknak az év első nyolc hónapjára. És jövő kedden e módosító indítvány alapján a mellékletben, a fejezeten belül rendezzük a maradék négy hónapot is, hogy ott is megadjuk a lehetőséget az 50 százalékos - akkreditált intézmény esetében plusz még 50 százalékos - finanszírozá sra, és ezzel kiadjuk az egész normatív összeget. És nóvum, tehát újdonság, hogy efelett a minősített intézmények számára van egy pályázati keret, amit éppen azért, mert a normatívát be tudják tervezni, arra bizton számíthatnak, mégis a legjobbak, a legkiv álóbbak, a speciális vagy egyéb közösségi képzést nyújtók pályázhatnak és többletforrásra tehetnek szert, hogy ezeket a programokat, ezeket az oktatásokat finanszírozzák. Erről szólt tehát a kiigazítás, és örülök, hogy képviselő úr is egyetért a céllal, és majd támogatja a módosító indítványt. Köszönöm a szót. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, Fidesz. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szabó Zoltán képviselőtársam, biztos, hogy az összes ellenzéki módosító indítvány rossz? Biztos, hogy az önök által benyújtott módosító indítványt a kormány támogatni fogja? Kékesi képviselőtársam iménti felszólalásának a végén úgy fogalmazott: reméljük, hogy az ellenzék is támogatni fogja. Számtalan olyan módosító indítvány ment szembe a kormányzati akarattal, amelyet közösen szavaztunk meg, önökkel együtt. Ha komolyabban megvizsgálják az ellenzéki módosító indítványokat, és az önök részéről is van aggály és kifogás a költségvetés ezen fejezetével kapcsolat ban, akkor a két oldal szakmai képviselői üljenek le ebben a kérdésben, és lehet, hogy megtalálják a helyes középarányt ahhoz, hogy megfelelő szinten tudjon működni egy intézmény. S akkor lehet az, amit Kékesi képviselőtársam is mondott, hogy a kormánnyal szemben is lehet úgy parlamenti döntést hozni, hogy a nagy többség mögé tud állni. Ezt kellene elérni. Szabó Zoltán képviselőtársam, ön is régi parlamenti képviselő. Szomorú az, hogy állandó jelleggel az összes ellenzéki módosító indítvány lesöprésre kerül , meg se hallgatják azokat, de amikor önök nyújtanak be módosító indítványt, akkor elvárják, hogy az ellenzéki képviselők is megfelelően álljanak hozzá. Ha van kommunikáció, akkor nem kell feleslegesen egymást győzködnünk, tíz körömmel ragaszkodni a fejeze t előtti költségvetési nagyságrendekhez, s akkor az érintett szakmai politikusok meg tudnak állapodni az adott kérdésben, és a szükséges támogatás valóban a megfelelő helyre tud jutni. Csupán erre kívántam a figyelmet felhívni, és örülök, hogy a művészeti oktatás területén az, amit számtalan alkalommal elmondtunk - interpellációban, azonnali kérdésekben is jeleztük ezt a