Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. december 3 (116. szám) - A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KRÁNITZ LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz):
3879 A harmadik, amit szintén támogatandónak ítélünk: a szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok megfogalmazásával kapcsolatban - szintén Göndör István javaslatáról van szó - mind a kormánynak, mind pedig az önkormányzatoknak a saját felelőssé gi körükben a törvényjavaslat így megengedné, hogy az eredeti törvényben megfogalmazottakhoz képest szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat állapítsanak meg a saját szakterületükön. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Áder Já nos) : Kránitz László képviselő úr következik. KRÁNITZ LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A T/4120/5. szám alatt benyújtott módosító indítványom mellett szeretnék néhány mondat erejéig érvelni. Véleményem szerint a tervezet n em veszi figyelembe, hogy a költségvetés alrendszereinél határon túli támogatási célok is meghatározásra kerülnek, így olyan szervezeteket és személyeket von hatálya alá, amelyekre, illetve akikre vonatkozó összeférhetetlenségi és az átláthatóság követelmé nyeinek megfelelő nyilvánossági szabályokat már megelőzően külön jogszabály megállapította, helyzetük, illetve jogállásuk sajátosságainak megfelelően. Mint például a szomszédos országokban élő magyarokról szóló 2001. évi törvény, a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény és az államháztartásról szóló ’92. évi XXXVIII. törvény. Az előterjesztett törvényjavaslat széleskörűen és átfogóan kívánja szabályozni a költségvetési forrásokból - tehát a közpénzekből - bármilyen jogcímen nyújtott támogatásokkal ka pcsolatos eljárások átláthatóságát. Ez helyes és támogatandó célkitűzés. A benyújtott módosító javaslat ez alól nem tesz kivételt, hanem ellenkezőleg, ezt erősíti. Azt kívánja igazolni, hogy e helyes törekvés a jelzett támogatási körben, a határon túli cél előirányzatokból nyújtott támogatások esetében már meg is valósult. Ez vonatkozik a döntések eljárásainak szabályaira, a nyilvánosság feltételeinek megteremtésére is. A Szülőföld Alap testületei esetében sajátosságaiknak megfelelő módon az elmúlt év végén elfogadott törvénymódosítással az összeférhetetlenség esetei is rögzítésre kerültek. A sajátosságoknak megfelelően kialakult, a gyakorlat próbáját is kiállt szabályozásra figyelemmel került megfogalmazásra a törvénymódosító javaslatom. Kérem a képviselőtár saim támogatását, köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Nógrádi Zoltán képviselő úr a következő hozzászóló. NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Könnyű helyzetben vagyok, hiszen Pettkó András képviselő úr megtisztelő módon az MDF részéről a Fidesz által benyújtott módosító javaslatok egy jelentős részét is indokolta. Ahhoz szeretnék először általánosságban hozzászólni, hogy a nagy számú módosító javaslat talán azt j elzi, hogy a parlament mindkét oldala szükségesnek tartotta a szabályozás létrejöttét, és nem volt hiábavaló az ötpárti egyeztetés sem, hiszen nagyon sokféle szándék tisztázódott mind a beterjesztők, mind pedig a módosító javaslatok részéről. Ami azonban h iányossága a módosító javaslatoknak, illetve magának a beterjesztett koncepciónak a hiányossága, és a módosító javaslatok megpróbálnak erre valamilyen módon választ adni, azt három téma köré csoportosíthatom. Egyrészt igyekszik kikerülni azt a lehetőséget és azt a vádat, amit talán joggal fogalmaznak meg a civil szervezetek képviselői, hogy mintegy rajtuk verjük el a port. Hiszen nagyon sok esetben a civilszabályozás - érintve a nemzeti civil alapprogramnak majdhogynem a működésképtelenségét jelentő szabály ozási részt is - azért azt sugallja, hogy azt gondoljuk mi, törvényalkotók, hogy a civil szervezetek körében és a civil szervezetek által felügyelt közpénzelosztásban valamiféle korrupciós