Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
34 nem hallottam, hogy ennél lejjebb nem lehet… Ezek szerint lehet. Hadd ne vesztegessek erre több szót! Szeretném elfelejteni eze ket a méltatlan perceket a parlamentben, és szeretném, ha az ország is elfelejtené. Ezért visszatérnék eredeti témánkra. Milyen feladat áll a parlament előtt, milyen feladat áll az új parlamenti évadban az ország előtt? Nyilván a legfontosabb kérdés az, ho gy vane előttünk új szakasz, mi az, ami azonos a kormány politikájában, az ország előtt álló változásokban, és mi az, ami változik. Abban az értelemben semmiképpen nem kezdődik új szakasz, hogyha valaki új szakaszon politikai rükvercet vagy valami visszar endeződést ért. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az ország útja előre, a szükséges változások megtételén át vezet. De új szakasznak lehet nevezni ezt az előttünk álló korszakot abban az értelemben, hogy új feladatok új arányokban jelentkeznek. Hiszen sok mi nden megváltozott, a változásokat végig is kell venni, de a politika feladatai között fokozatosan, egyre nagyobb arányban jelennek meg azok a feladatok, amelyek a változások hozta új viszonyokat stabilizálni, konszolidálni akarják, amelyek azt az új rendsz ert, amely az új viszonyokban kialakult, lakhatóvá és áttekinthetővé kívánják berendezni. Ennyiben új tehát ez a szakasz. Abban az értelemben is, hogy bízunk benne, az ország, a magyar állampolgárok kevésbé sokkhatásként élik meg az előttünk álló szükséges változásokat. Úgy kell cselekednünk - és most már lehet is úgy cselekednünk , hogy a sokkhatások fokozatosan adják át helyüket az értelmes és mindenki számára érthető változásoknak. Mert be kell vallanunk: az ország számára - olykor a politikusok számára is - nyilván egyfajta sokk volt szembesülni azzal, hogy az élet nem folyhat a régi mederben, hogy a rendszerek nem működhetnek tovább a régi módon. Hogy vane hibánk nekünk, kormányoldalnak abban, hogy mindez sokkhatásként érte az országot, amit nehéz vol t átélni - és amit meg kell köszönni, hogy mégis türelemmel átélték , ha azt kérdezzük tehát, hogy vane ebben hibánk, akkor van. Ezt el kell ismerni. Kettős értelemben is. A múltban hibáztunk, hogy hagytuk - másokkal, a politikai elit egészével együtt - feltorlódni a teendőket úgy, hogy egyszerre valóban sokkélményként érjék az országot. A jelenben is hibáztunk - ezt is be kell vallani , sok részletben nyilván. Nem abban, hogy felvállaltuk az elkerülhetetlen konfliktusokat - újra ezt tennénk és tesszük i s , hanem azzal, hogy néha elkerülhető konfliktusokat is produkáltunk, hol sima ügyetlenségből, hol magyarázat és párbeszéd hiányából, hol szakértői, bezárkózó gőgből, hol meg fanatizmusból. Igen, volt ilyen. És biztosan a kivitelezésben néha tévedünk a j övőben is. A célokat, a szándékot azonban fenntartjuk. Az eszközökben elkövetetett olykori tévedések, elrendezetlenségek miatt érhette sok jogos kritika is azt, amit az egészségügyben, közigazgatásban, az élet más területein, jogszabályalkotásban tettünk. De ugye senki sem gondolja - a parlamenti patkó egyik oldalán sem , hogy jól volt úgy, ahogy volt? Hogy jól volte a sokat szidott egészségügyben az igazságtalan területi különbségek rendszere, hogy jól volte, hogy 10 százalékos halálozási különbség volt például az infarktusos betegek esetén egyik vagy másik kórházban? Mert ez nem százalék: ez szülők, családtagok elvesztését és halálát jelentette. Hogy jól volte, hogy a felsőoktatási fizetős képzésben több nehezebben élő gyerek vett részt, mint az úgynev ezett ingyenes képzésben? Hogy jól volte, hogy a szabad iskolaválasztás gyakorlatilag azt jelentette, hogy az iskolák szabadon leválogathatják a nekik tetsző családokat és gyerekeket? Hogy jól volte a szülések és műtétek interneten közzétett szabad ára? Nem, nem volt jól. És nincs rükverc abba az irányba, amely ezeket a jelenségeket előidézte. Tisztelem mindazokat, akik az elkövetett ügyetlenségeinket kritizálják, akár - politikai véleményüket képviselendő - demonstrálnak is. De nem tudom tisztelni azokat , akik úgy vesznek részt a minden elleni tiltakozásban, hogy közben saját maguk már rég megtalálták a külön utat a hivatalosan élő rendszerekből. Nem tudom tisztelni azt, aki akkor védi a kistelepülések iskoláit, amikor ő már a gyerekét rég kocsival a szom széd városba hordja. Akár mondhatom ezt magunknak, képviselőknek is. Hány volt köztünk, aki körzeti falusi iskolába járatta a gyerekét? Szerintem egy darab sem. Mert mi, akiknek volt erre eszközünk és pénzünk, pontosan tudtuk, hogy a régi oktatási rendszer stabilizálja a különbségeket. Most, amikor ezen változtatni akarunk, nekem ne tüntessen a
