Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 14 (110. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz):
3204 “Kö zös kincsünk a gyermek” gyermekegészségügyi program is erről szól. Nem megyünk előre, ha egymás érdemeit elvitatjuk, mert mindannyian benne voltunk. Magunkat és a közös célt kisebbítjük, ha egymást kisebbítjük. Egyre jobban kisiklik ez a vita. Nem arról k ellene szólni, hogy hogyan lehetne a forrásokat - erről szól az egészségbiztosítás - arra fordítani, hogy a legtöbb jó gyógyítást, jó eljárást vásároljuk meg, ha lehet, közös parlamenti döntéssel a betegeknek? Nem lehetne visszatérni ehhez a beszédhez, ami ennek a mai napnak a tárgya is egyúttal? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kétperces felszólalások végére értünk. Megadom a szót László Tamás képviselő úrnak, a Fideszfrakcióból. LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy mottóval, idézettel kezdeném: az egészségügyi alapok privatizációja negatívan befolyásolja a szolidaritást, csökkenti a hátrányos helyzetűek hozzáférését, és rontja az egészségügyi rendszer teljesítőképességét. Ez az Egés zségügyi Világszervezet értékelése. A mai helyzettel kapcsolatban egy alliterációval kezdeném: “Csalogatja csemegével Muci paripáját” - mondják ezt a Kisalföldön arra a jelenetre, amikor kukoricával csalogatják a lovat, mert be akarják fogni, de a ló nem a karja. Hallgattam a vitát, és ez a kép ugrott be, a csalogatás, a szómágia. Önök garanciákról, biztosítékokról, sőt miniszter asszony vasmarokról beszélt. Ez a lakosság felé szólt. Ezzel szemben a törvény rendkívül puha, rengeteg olyan pontja van, ami a jö vőben bontakozik ki, és rejt számos kockázatot. Sok bizonytalanság van a törvénytervezetben, plusz az a 121 vagy 122 törvényjavaslat - ez szól az üzleti biztosítók felé. Mondok egy példát. Egészségbiztosítási pénztárt ilyen és ilyen esetben lehet létrehozn i, és az utolsó három pont, ami a legfontosabb lenne: elkészíti a betegút szervezésére vonatkozó szabályzatot, a várólista szabályzatát, a panaszkezelési szabályzatát. Minket ez a három érdekelne a legjobban, mindenekelőtt! Ennek tudatában, valami ilyen mi nta kidolgozása alapján lehetne egyáltalán objektíven dönteni, enélkül ez zsákbamacska bizony. Egy másik dolog: hogy lesz ebből forrásbevonás? Én azt hiszem, hogy sehogy sem. Egyes becslések szerint 6080, mások szerint az állam talán meg tudja erőszakolni az üzleti biztosítókat, és 100150 milliárdért lehet majd hozzájutni a mintegy 1600 milliárdos OEP 1100 milliárdos egészségbiztosítási részéhez. Attól kezdve ez a 22 vagy később kevesebb biztosító majd szépen ugyanúgy az állam emlőjén függ majd, mint ma b ármelyik, OEPpel szerződött egészségügyi intézmény. Nincs itt verseny, kérem, a monopóliumok újraelosztása folyik itt. Beékelődik egy köztes gazda, ezt így hívják. Egy színfalak mögötti alkuval 22 vagy kevesebb szervezet jut hozzá egy hatalmas, innen kezd ve abszolút biztos bevételhez, ráadásul verseny nélkül. Tukacs képviselő úr emlegetette, hogy itt nincsen szó, kérem, versenyről. Gyorsan utánanéztem, hogy az október 24ei vitában és a legutóbbi anyagban hányszor fordul elő a “verseny”. A legtöbbször ez f ordul elő, ez a legtöbbet emlegetett fogalom. Erről beszéljünk egy kicsit! Miért folyik ez a verseny? Az 1600 milliárdos Egészségbiztosítási Alapból hozzávetőleg 1100 milliárdos, egészségügyre fordított összegért folyik a verseny. Ennek a megszerzése után többé nincsen verseny. A beteg ebben a versenyben csak ürügy. Ha biztosan megvan a pénz induláskor, azután a beteg már többékevésbé érdektelen eszköz marad a folyamatos profit megtartásában. Megjósolom, hogy a biztosítók meg fognak majd egyezni az indulás után: én nem bántom a te utcádat, te se bántsd az enyémet, hiszen mindannyiuknak megvan a maga haszna verseny és kockázat nélkül. Csak néhány szám: 100150 milliárdos befektetéssel jutnak hozzá ennek a többszöröséhez.