Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 14 (110. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP):
3180 hanem s zakemberek, szakmai testületek, szakmai kollégiumok, hogy hogyan kell kezelni egy hipertóniás beteget, de attól éppen el lehet térni. Egyetlenegy dolgot hadd emeljek még ki, és hadd legyek büszke városomra! Kiskunfélegyháza sikertörténet volt, mert az első műveseállomás BácsKiskun megyében nálunk volt. Majd jövő héten kitérek arra, hogy gazdaságilag is mit jelent, amikor nem a szolgáltatás színvonalát rontották le, hanem emelték és optimalizálták. De most jön a protokoll. Kérem tisztelettel, Kiskunfélegyhá zán ezeket a betegeket igazán emberséges körülmények között, olyan szakmai protokollok mellett kezelik, mint Budapesten vagy New Yorkban vagy bárhol a világon, mert vannak bizonyos szakmai protokollok, amelyeket ezeknek a műveseállomásoknak be kell tartani , és azt mondom - mert mint orvos látom, és az egész műveseállomás létrehozásában is részt vettem , hogy ez egy óriási előrelépés volt a mi betegeinknek. Azt mondom, hogy igen, így lehet protokoll, és így lehet magántőkét is bevonni az egészségügyi ellátá sba. Persze, lehet rossz példákat is felsorolni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak, MSZP. DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Megütötte a fülemet, amit Mikola képviselőtársam a protokollokról mondott, nem tudtam megállni, hogy ne szóljak. Azt mondják, hogy a szakmánknak két őse van, az egyik a sámán, a másik a borbély. A sámán nem szereti a protokollt, nem szereti a minőségbiztosítást, nem szereti az informatikát, míg a borbély az utóbbiakat tiszteletben tartja. Az, hogy egy protokollt kialakít a szakma, kialakítja a szakmai kollégium, és azt be kell tartani minden körülmények között, azt hiszem, evidencia, mert ezek alapján lehet azt lemérn i, hogy kit hogyan láttak el. Akkor válik rabszolgájává a protokollnak az orvos, ha ezt nagyon mechanikusan és nagyon betű szerint nézik. (14.20) De könyörgöm, ha a beteget nem protokoll szerint gyógyítom, é s nem protokoll szerint vizsgálom ki, akkor esélyét veszti az, hogy bizonyos betegségekre fény derüljön. Egy magas vérnyomás kivizsgálásának megvan a szakmai szabálya, ki kell zárni, hogy az vese eredetű vagy nem vese eredetű. Ezeket végig kell csinálni, e z nem teszi rabszolgává az orvost. Ezeket maga a szakma alakította ki. Az, hogy nem fogadják el egyes kollégák a protokollokat, nem fogadják el a számítástechnikát, az nem a protokollok miatt van, az szubjektív megítélés kérdése. Az, hogy valaki a sámánisz tikus vonalhoz akar tartozni a XXI. században, az személyes joga. De azt, hogy ne adja meg a betegnek azt a esélyt, hogy a szakmai szabályoknak megfelelően vizsgálja és gyógyítsa, ezt viszont nem teheti meg, és ha ezt számon kérik rajta teljes joggal, akko r ez számon kérhető. Ezért találták ki a protokollokat, hogy megfelelő szabályok szerint, megfelelő gyógyszerekkel, megfelelő sorrendben gyógyítsák. Az onkológiában sem lehet mindjárt valakit csak úgy kezelni, ha nincs hozzá szövettan, és nem tudjuk, hogy milyen daganattípussal állunk szemben és milyen a hormonreceptora. Ezeket mind a szakma leírja és protokollokban rögzíti, és ezeket be kell tartani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót N agy Kálmán képviselő úrnak, KDNP. DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP) : Azt hiszem, hogy itt félreértés van. Azért van félreértés, és egyébként nem mondanám el, mert semmi értelme: én három kollégiumnak voltam tagja, és a ma hatályos gyerekgyógyászati tankö nyvekben, ha valaki fellapozza, mindenütt ott találja a különböző fejezetekben a nevem.