Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
3064 emlékszem, hogy míg 2002ben ezen a bevásárlóhelyen a négytagú család heti bevásá rlása 15 ezer forintból volt megoldható, addig most 25 ezer forint körül szoktam fizetni. Azt gondolom, hogy a vidéki Magyarországon még sokkal rosszabb a helyzet. Ha magunkba nézünk, akkor azt kell hogy mondjuk, hogy az átlag- vagy az egyszerű emberek nem a GDPt nézik, nem azt nézik, hogy a költségvetés számai hogy alakulnak, hanem minden családnak van egy saját pénztárcája, minden családnak van egy saját kasszája, ami 2002ben meglódult, köszönhetően annak, hogy választási év volt, köszönhetően annak, ho gy az MSZPnek volt a száznapos programja, majd 2003ban egy kicsikét leléptünk a gázpedálról, és ráléptünk a fékre. Ezt 2004ben is megtettük, majd 2005ben, 2006ban és 2007ben is, és ezt tesszük 2008ban is különböző módszerekkel. Má rmint a kormánypárti képviselők, hiszen a demokráciákban mindig a kormánypárti képviselőknek kell megszavazni a költségvetést, és persze azt is természetes dolognak tartom, hogy a kormánypárti képviselők ellopkodják az ellenzéki képviselők jó módosító java slatait. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kívánom, hogy minél többet vegyenek el tőlünk, nyújtsák be, és vigyék át a kormányon, hogy ez a költségvetés valamivel jobb legyen, mint a mostani. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (Mand ur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Babák Mihály, a Fidesz képviselője következik, két percben. Parancsoljon! BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Wiener Képviselő Úr! Tanár úr, tisztelem önt, de bocsásson meg, meg kell kérdeznem így nyilvánosan is, hogy hol tetszik élni. Hogy nem Magyarországon, az holt sicher. Megmondom önnek: mert ha ön is állítja, én állítom azt, hogy ötszörösére növekedett a létminimumon élők száma '90 óta - ön négyszereset mo nd. (19.40) De tudja mit? Ne vitatkozzunk a számokon! Nekem nem kell statisztika, már csak azért sem kell, mert polgármester vagyok, és empirikusan - ahogy ön mondaná , tapasztalatból tudom azt, ugyanis a törvény hozzám rendelt többféle segélyt. Többek kö zött a rendkívüli segélyt - ha valaki megszorul , temetési segélyt, lakásfenntartásit, válságkezelő programban lévőt, tankönyvsegélyt és lakbérkedvezményt. Azonkívül nem beszélek még a rendkívüli gyermekvédelmi és sok egyéb más segélyről, amelyet nem én u talványozok, és nem én írom alá a határozatokat. Tisztelt Képviselő Úr! Tudja, hogy milyen jövedelmek vannak ezen? Tudja? Egy főre esően? 12, 16, 18, 20 ezer forint. És tudja, hogy a nyugdíjasok mire kérnek rendkívüli segélyt? Gyógyszerre, élelemre, mert é hes vagyok, villanyszámlára és gázszámlára. Mélyen tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy igenis van szociális válság, és egyre mélyülő, és pontosan az önök ideje alatt mélyül ez a szociális válság, és egyetértve Vincze képviselőtársammal, ténylegesen i tt kopog. Tudja mit, kedves képviselő úr? Ebben az országban a lakosság egyharmada nagyon rosszul él. (Dr. Wiener György: Ezt mondtam! Hárommillió!) Igen, nagyon rosszul él, és ez óriási baj. De miért él rosszul? Hisz önöktől mit kapott? Kapott kérem inflá ciót, adóemelést, tandíjat, útdíjat, áfaemelést, aztán mindenféle egyéb más dolgot, mármint vizitdíjat meg kórházi napidíjat meg anyám tyúkját. Azért gondolja végig, hogy a szociális válság a munkanélkülieknél, a rokkantaknál, a nagycsaládosoknál, a gyerek eknél, az öregeknél, a betegeknél, a tanyákon élőknél mindmind ott ketyeg és ott van. Ez a magyar valóság ma, 2007ben, és 2008ban tovább mélyül a szociális válság. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Bocsásson meg, hogy ell ent kell önnek mondanom. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Puskás Tivadar, a KDNP képviselője következik két percben. Parancsoljon!