Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BEBES ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz):
2993 A most szeptemberben megkezdődött 20072008as tanévben összességéb en 2530 milliárd forinttal kevesebb a támogatás. Az elvonás harmada 2007ben, míg kétharmada 2008ban sújtja az óvodákat, iskolákat. A súlyos következményeket már ismerjük az elmúlt hónapokból: csaknem tízezer megszüntetett álláshely, elbocsátások, féleze r bezárt és átszervezett intézmény. Talán ezért is várták sokan, hogy a miniszterelnök most az egyszer majd igazat mond, és hogy 2008 szeptemberétől kedvező változások lesznek. 2004 óta lényegében egy kormányzati ciklusnyi idő telt el, melynek első két évé ben stagnált, második két évében jelentősen csökkent a közoktatás normatív támogatása. A törvényjavaslat szerint a következő tanévben sem változik a közoktatási alaphozzájárulás összege, felmenő rendszerben folytatódik a magasabb csoportlétszámok bevezeté se, a teljesítménymutató alapján járó finanszírozás, és 2007hez képest kétszer annyi évfolyam esetében kell számolni akár 2025 százalékos támogatáscsökkenéssel. Csökken a kollégiumok támogatása, csökken a művészetoktatás támogatása, és a 2007 szeptemberé től megszűnő kiegészítő támogatások miatt a települések jelentős része számára egyedül majd csak a körzetesítés jelentheti a túlélést. Mindezeket alátámasztva érdemes az Állami Számvevőszék véleményét ismertetnem, mely szerint a közoktatáshoz kapcsolódó no rmatív hozzájárulások előirányzata a 2007. évi költségvetési törvény előirányzatához viszonyítva 22,7 milliárd forinttal csökken a következő évben. Növekszik az önkormányzatok saját forrásainak aránya, szerepe és az ellátások színvonalában meglévő különbsé gek. Tisztelt Ház! A benyújtott közoktatási normatívacsomagban eleve érvényesítettünk egy 10 százalékos normatívaemelést, ennek indoka, hogy 2004 óta egy fillérrel nem emelkedtek a normatívák. Ez azt jelenti, hogy több mint 10 százalékkal csökkent, romlott a reálértékük. A költségvetés az oktatásban tanévre szól, így ez a költségvetés a 20082009es tanévre. A 10 százalékos emeléssel elérjük, hogy a normatívák összege ne maradjon több mint egy kormányzati ciklusra változatlan, ugyanis most ezzel a példátlan esettel állunk szemben. A normatívaemelést 2008 szeptembere helyett 2008 januárjától javasoljuk, ugyanis az önkormányzatok működőképességük határához értek, eladósodásuk mértéke sürgős intézkedést igényel. Ezt nem mi mondjuk, hanem az Állami Számvevőszék. Tegyük hozzá, hogy ebben az eladósodásban jelentős szerepe van annak, hogy a kormány úgy próbálja csökkenteni az állami szinten jelentkező hiányt, eladósodottságot, hogy ezt az önkormányzati szintre nyomja le. A kormány már tavaly tervbe vette, hogy egyes óvodai, iskolai évfolyamokról indítva csökkenti az egy tanulóra jutó oktatási támogatást. (14.10) Oldják meg a fenntartók olcsóbban a gyerekek nevelését, az oktatást, fűtést, világítást, miközben rohamosan emelkednek az árak. Ez eddig jelentette az 500 is kola, óvoda megszüntetését, átszervezését, és csaknem tízezer pedagógus elbocsátásával járt. Ezért javasoljuk megszüntetni a felmenő rendszerű forráskivonást az óvodákban és iskolákban. Több egyéb esetben is csökkentek vagy megszűntek a normatívák. Jellemz ően a kistelepüléseken, és az esélyteremtés különböző intézményei és programjai kapnának kisebb támogatást, miközben a miniszterelnök a vidéket járja, és ígérget. Mi ezeket a normatívákat visszaállítani javasoljuk, mint például a kistelepülési és az óvodai általános iskolai bejárónormatívát, a tehetséggondozó programok normatíváit. Ma is már több szó esett a művészetoktatási intézményekről. Azt látjuk, hogy miközben a nemzetközi iskolai teljesítménymérésekben jeleskedő országok fejlesztik a művészeti nevelé süket, nálunk ennek a tudatos és módszeres pusztítása folyik. Jelentősen csökkenne az egyéni és csoportos oktatás normatívája, amiből intézményeket nem lehet fenntartani. A támogatás többi részét pályázati formában adná az iskoláknak a kormány. A hazai okt atás történetében ez példátlan és elképesztő, hogy csaknem 700 intézmény léte és több mint 300 ezer gyerek művészeti nevelése egy pályázati sikeren múljon. Ezért a pályázati alapot normatívává javasoljuk alakítani, egyúttal a normatíva