Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 30 (104. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében szóló törvényjavaslat együttes általános vitájá... - ELNÖK (Harrach Péter): - MÉCS IMRE (MSZP):
2400 a társadalmi tradíciók is jelentős szerepet játszanak a jelenleg kialakult helyzetben, ami a nemek közötti esélyegyenlőtlenséget jelenti. Éppen ezért én már több helyütt elmondtam, hogy ne m a hölgyeket kívánjuk a szabályokkal arra kényszeríteni, hogy közéleti szereplést vállaljanak, hanem sokkal inkább a pártokat, a politikai közéletet szorítanánk arra, illetőleg számukra adnánk meg a kényszerűséget arra, hogy foglalkozzanak behatóbban ezek kel a kérdésekkel. Gulyás képviselőtársam is említette, és én is az általános vita előző szakaszában ezt magam is elmondtam, hogy a politikai pártoknak rendkívül nagy szerepe és feladata van a nemek közötti esélyegyenlőség kiegyenlítése érdekében, hiszen, ha maga a politikai párt a belső szabályzatában megjeleníti a nemek közötti egyenlőség kiküszöbölésének a lehetőségét, akkor úgy gondolom, hogy ez a társadalomban is egyfajta tudatváltást eredményez, illetőleg felhívja a figyelmet a választópolgárok számár a, hogy ezzel a kérdéssel nekik is kell behatóbban foglalkozni. Az, ami a módosító javaslatomban, úgy gondolom, nagyon fontos vagy talán a legfontosabb, hogy egyfajta fokozatosságot kíván biztosítani a női kvóta bevezetésének, hiszen itt nemcsak a nőknek k ell felkészülni politikai pályára, hanem mint mondtam, a pártoknak is fel kell készülni, és fel kell készíteni azokat az egyébként szakmailag rátermett és minden más szempontból megfelelő tulajdonságokkal bíró nőket, hogy egy idő után, egy bizonyos idő elt elte után alkalmassá váljanak a feladatok elvégzésére. Éppen ezért a módosító indítványom azt tartalmazza, hogy a 2018as választáskor az 50 százalékos - most nem részletezném, a módosító indítvány tartalmazza - női kvóta bevezetését támogatnám. 2010ben e gy 20 százalékos arányt tudnánk elképzelni - vagy tudnék én személy szerint , 2014ben pedig 33 százalék. Majd a végső cél a 2018as választási listákon lenne észrevehető és végrehajtható. Én azt gondolom, hogy ez mindenké ppen egy olyan javaslat, amely alkalmas arra, hogy foglalkozzanak vele a parlament frakciói, illetőleg képviselőtársaim, hiszen ez lehetőséget ad arra, hogy mérlegeljük azoknak a módszereknek az alkalmazását, amelyekről több képviselőtársam is szólt már az általános vitában. Én köszönöm szépen, nem meríteném ki a normál időkeretemet. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Mécs Imre képviselő úr a következő felszólaló. MÉCS IMRE (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Előterjesztő! Hihetetlenül fontos k érdésről van szó, és úgy gondolom, hogy az az igazi probléma, hogy nem megfelelő keretek között, nem megfelelő megoldás az, amit az előterjesztők kínálnak számunkra. Nagyon fontos volna, hogy több női képviselő kerüljön az Országgyűlésbe, de úgy gondolom, hogy ennek természetes módon, alulról fölfelé fejlődve kellene létrejönnie. Most azért vagyok szomorú, mert “A statisztika megfordítása” című szörnyű dolgot legalább 60 éve ismerem, és állandóan szembekerültem ezzel. Már egyetemista koromban, amikor szakér ettségiseket erőltettek be az egyetemre, amikor korrepetálnunk kellett szegényeket, vagy a későbbiek folyamán, mondjuk 1985ben, amikor valamivel liberálisabb választási törvény következtében kettős jelölést kellett minimálisan eszközölni, akkor két fejőnő t, két orvosnőt, két mérnököt és így tovább jelölt a Hazafias Népfront. Akkor egyébként éppen az én javaslatomra nyolc független jelöltet indítottunk, de ez már történelem és egy másik kérdés. Állandóan végigkísér az erőltetett kiegyenlítés. Nagyon jó lenn e, el kellene érni, hogy valóban, a lakosság több mint 50 százalékát kitevő nőknek valamilyen harmonikus leképezése legyen az Országgyűlésben, de az isten szerelmére, ne így erőltetve, voluntarista módra! Hiszen ez a diktatúrák sajátsága, amikor diktált ar ányokat hozunk létre, és azok számára is nagyon rossz ez, akiket így benyomnánk a parlamentbe.