Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP):
1856 konszolidálni kell, akkor meg ké ne állapodnunk abban is, hogy tudomásul vesszük, ha a költségvetési kiadásokat bizonyos pontokon meg kell kurtítani. A következő ilyen az adócsökkentés és ezáltal a versenyképesség növelése volt. Tisztelt képviselőtársaim, itt sincs vita. Itt egyetlen vita van, és ez a sorrend kérdése. Önök azt mondják, hogy attól fognak nőni a bevételek, ha csökkentjük az adókat, mi meg azt mondjuk, hogy ez kockázatos, nőjenek a bevételek, és akkor van miből csökkenteni az adókat. Valóban igazuk van abban, hogy előfordul, hogy ha csökkentjük az elvonás mértékét, akkor nő a bevétel, ilyen volt, amikor a Fidesz a járulékokat csökkentette; igaz, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulást meg képtelenül megemelte, így persze nem nehéz járulékot csökkenteni. Ha azonban tényleg cs ökkenteni akarjuk az elvonás mértékét, akkor először bevételeket kell szerezni, magyarán vaskézzel be kell hajtani azt, ami az államnak jár. Ha önök nem fognak ellenezni minden olyan lépést, amivel az APEH az adóelkerülőket, potyautasokat meg tudja találni , amivel be tudja hajtani a becslések szerint 3700 milliárdnyi feketegazdaságban keletkezett pénz után az 1400 milliárdnyi államnak járó bevételt, akkor ebből az 1400 milliárdból nem harmadával, hanem felével lehet csökkenteni a járulékokat, tisztelt képvi selőtársaim. A negyedik ilyen pont volt az euró bevezetése. Szerintem az euró bevezetésében konszenzus van. A kérdés nem az, hogy bevezetjüke vagy nem vezetjük be, a kérdés az, hogy mikorra tudjuk megteremteni ennek feltételeit. Ha a konvergenciaprogram m egvalósul, akkor ennek feltételeit 2009re meg lehet teremteni. Ebben kérjük az önök közreműködését. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Szabó képviselő úr. Kettő percen belüli időtartamra megadom a szót Domokos Lászl ó képviselő úrnak. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. A vita vége felé haladva össze szeretném foglalni azt az álláspontunkat, amelyet a Fidesz megfogalmazott a mai nap folyamán. Mi úgy látjuk, hogy a költségvetés azon restrikciója, amiről itt most épp az előttünk szóló is szólt és a miniszter úr is jelezte, ezek az áldozatok hiábavalók, ellenkező irányba hatnak, nem oldják meg Magyarország hosszú távú problémáit, nem képesek kezelni azt a kérdést, hogy az euró céldátumát minél hamarabb fix álni lehessen, meg lehessen határozni, nem segít abban, hogy a hitelessége a magyar gazdaságpolitikának erősödjön, és egyáltalán a versenyképességről, a munkahelyekről nem szól, vagy ha szól, az inkább a munkahelyek megszűnéséről, a foglalkoztatás visszasz orulásáról szól. Igen, ez egy válságkezelő program, ezért próbáljuk a kormánynak ezt a programját bizony Őszöd áraként meghatározni, hiszen az előző évek gazdaságpolitikájának a következménye az, amit egyébként Gyurcsá ny Ferenc miniszterelnök is elismert, hogy bizony most nadrágmegszorítás következik. Az a probléma viszont, hogy ez nem egy évig tart, hanem még a továbbiakban is fennmarad ez a helyzet, tehát sajnos nem egy rövid távú kényszerhelyzetet hoztak létre, hanem bizony a 2008. évben is jelentős költségvetési visszalépés történik, ami fájni fog az embereknek, a családoknak és a vállalkozóknak is. Ezt kell bevallani, erről kell szólni. Köszönjük szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Kös zönöm, Domokos képviselő úr. Az előre bejelentett felszólalók közül Molnár László képviselő úr következik, MSZP. MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a vita a végéhez közeledik; eng edjék meg, hogy összefoglalóként én is megemlítsem azt, hogy a