Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP):
1857 költségvetést megalapozzák a külső és belső körülmények, a nemzetközi összefüggések és belső törvényeink, így a konvergenciaprogram határozza meg, amiről már sokat szóltak az imént. Azt gondolo m azonban, hogy nekünk saját magunkkal kell elsősorban foglalkozni, és le kell szögezni, hogy a kormány tartja és végrehajtja az elfogadott konvergenciaprogramot. Elhangzott a miniszteri expozéban, hogy ez egy homogén törvény, letisztítottuk az elmúlt évek rossz gyakorlatának megfelelően a költségvetést megalapozó törvényeket; tudjuk, hogy ezt a hétvégén fogjuk tárgyalni, huszonöt törvényt érint egyébként a holnaputáni tárgyalás. Azt kell mondanom, hogy munkahelyteremtésről beszélt Domokos képviselőtársam a z imént, én szeretnék a közszférában és a reálszférához kapcsolódóan is, de elsősorban az állami foglalkoztatottakról annyit szólni, hogy az elmúlt évben is, illetve ebben az évben még egy 5 százalékos csökkentéssel, de befejeződik és stabilizálódik a közs zféra. Elvárható nyilvánvalóan a köztisztviselőktől a magas szintű munkavégzés, a kiszámítható életút és javadalmazás, ennek megfelelően a kormány a szükséges intézkedéseket megtette. Azt azonban persze kritikaként el lehet mondani Békés megyeiként, hogy a z M44es út engedélyezése immár tizennégy hónapja nem sikeredett a felügyeleti hatóságnál valahol különböző hiánypótlások kapcsán, de azt gondolom, ez egy kis kitérő. Amivel én szeretnék foglalkozni egy kicsit részletesebben, az az önkormányzatok kérdése. Elhangzott itt a Baranya megyei közgyűlés elnökétől, Hargitai képviselőtársunktól, hogy nem alkotmányos eszközökkel befolyásoljuk, hanem pénzügyi szorításokkal ellehetetlenítjük az önkormányzatokat. Azt gondolom, hogy ez nem így van. Abból kell kiindulni, hogy egységes magyar költségvetés van, amelynek része az önkormányzati költségvetés is, és a pénzügyminiszter felelős a költségvetésért, nemcsak a konvergenciaprogram végrehajtásáért. (18.00) Békés megyei példát szeretnék mondani. Domokos képviselőtársam, elnök úr itt van, éppen ezért a példát innen veszem. (Domokos László telefonál.) A '8990es időszakban állami tulajdonú vagyont kaptak az önkormányzatok. Ezek az állami tulajdonú vagyonok elsősorban természetesen szociális, kórházi és egyéb, ebbe a szférá ba, a közszolgáltatói szférába tartozó ingatlanok, ezeknek az ingatlanoknak az ilyenolyan szintű értékesítése, a felhasználás, hasznosítás módjának a kinyitása történik. A legutóbbi Békés megyei közgyűlésnek - voltam ennek a közgyűlésnek tagja költségveté si bizottsági tagként ott is - soha nem volt működési hitele. Most 8 milliárd forintos - jól hallják, képviselőtársaim, 8 milliárdos - kötvénykibocsátásról döntöttek október 5én. Nem tudom, mire fogják használni. Ez a kérdés felvetődött Békés önkormányzat ánál, valószínűleg Békéscsaba is efelé fog hajlani. (Domokos László közbeszól.) Domokos képviselő úr, lehetősége lett volna erről beszélni. Már nincs ideje. (Domokos László: Mindjárt fogunk beszélni, ne aggódj!) Jaj, istenem! Fenyegetnek! (Derültség.) Ne f enyegessen, képviselő úr! (Domokos László: Lesz idő! Mindjárt kapunk időt!) A helyzet az, hogy én egy önkormányzati rendszerről beszélek. Ha nem telefonált volna, akkor idefigyelt volna és hallotta volna, hogy mit mondok. (Zaj. - Az elnök csenget.) Nem ros sz szájízzel említettem a Békés megyei példát, egyszerűen csak azért, mert itt van, és lehet cáfolni, lehet beszélgetni róla. Én tehát azt gondolom, hogy gátat kell szabni a bizonyos önkormányzati bomba ketyegésének, amelyről Varga Mihály volt pénzügyminis zter szólt. Igen, ketyeg az önkormányzati bomba, hiszen nagyon sok önkormányzat jegyzi elő a kötvénykibocsátást, és nem mindenhol van meg a döntés arról, hogy ezt bizony mire fogja fordítani. Merthogy nézzük azt, hogy az önkormányzatiság, a helyi népképvis elet azon területein, ahol a területi, tehát a helyi önkormányzatokról beszélünk, van lakosság, ott van választópolgár, a megyei önkormányzatoknak nincs. Nem tudom, hogy miért nem onnan közelítjük meg a kérdést, hogy vajon szükség vane megyei önkormányzat okra. Jelenleg ez egy intézményfenntartó iroda, ha úgy tetszik, és nem látom annak a realitását, hogy hosszú távon működni tudjon, és ez nem alkotmányossági kérdés. Ha alkotmányossági kérdés, akkor úgy kell föltenni ezt a kérdést, képviselő úr, hogy vajon