Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SÓS TAMÁS (MSZP):
1851 amelyek a jövő évi költségveté sben mindannyiunk segítségére lennének, ha megvalósulnak. Az a helyzet, hogy ha nem lesz működési költségünk, nem ér oda a mentőautó. Erről van szó, nem másról, nem nemzethalálról. Köszönöm. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Puskás képviselő úr. Megadom a s zót Sós Tamás képviselő úrnak, MSZP. SÓS TAMÁS (MSZP) : Tisztelt Ház! Figyelve a hozzászólásokat, azt gondolom, nyugodtan elmondhatjuk, hogy az idei tervezetet, mármint a jövő évi költségvetési tervezetet alapvetően a múlt évi, mármint a négy évre született Új egyensúly program, valamint az Új Magyarország fejlesztési terv határozza meg. Valójában erről beszéltünk, hisz akkor lehet házat építeni, ha az alapokat rendezzük. Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy egy feneketlen zsákba nem akarjuk a pénzt tölteni, teh át azt be kell foldozni, meg kell teremteni az egyensúlyt, és az intézményekre vetítve - mondjuk, az egészségügyi intézményekre - valójában akkor tudunk fejleszteni, ha áttekintjük a struktúrát, megnézzük a költséghatékonyságot, megnézzük annak a működését . Akkor tudunk valójában modernizációt megvalósítani, hisz ne feledjük, 400 milliárd az a pénz, ami például az egészségügy modernizációjára rendelkezésre áll. Ehhez viszont előtte az alapokat kell rendezni. Ez történik, úgy gondolom, ezekben az években. Ez a költségvetés is gyakorlatilag ebből indult ki. Idekapcsolódik, hogy azzal egyet lehet érteni, hogy a legfontosabb célkitűzés a költségvetés egyensúlyának javítása, az államháztartási reform következetes végigvitele, az uniós források felhasználásának me gvalósítása. Mindezeket a konvergenciaprogram fogalmazza meg, és határozza meg a feltételeket. Azt gondolom, ezek szem előtt tartásával valójában az önkormányzatok is megkezdhetik a tervezést, hisz novemberben koncepciót kell készíteni. Lehet itt jelzős sz erkezeteket használni, valójában nem könnyű, valóban így van, egy szigorú, de egy fegyelmezett költségvetést lehet készíteni szigorú gazdálkodási fegyelemmel, úgy gondolom, ezeket meg lehet valósítani. Az államháztartás valamennyi alrendszere itt már szóba került. Én elsősorban természetesen az önkormányzati szféráról szeretnék szólni. Az önkormányzatok már nem megszorító intézkedésekkel kell hogy szembenézzenek a következő esztendőben - én ezt örvendetesnek tartom - az előző évhez képest. Szeretném szóba h ozni a megyei önkormányzatokat, hisz többen ezzel foglalkoztak. Valljuk meg őszintén a patkó innenső és túlsó végén, valójában az öt pártnak szembe kell néznie ezzel a kérdéssel: a középszint 17 éve éli az átmenetét. Úgy gondolom, ebben mindannyiunknak van restanciája és tennivalója. Tagadhatatlan, hogy a kormányzati ciklusok elején le kellene ülni, van jó néhány kérdés, amit meg kellene beszélni. Ezt egyeztetni kellene. Többek között, azt gondolom, ez a kérdés is az, amelyben megoldást kellene találni. Miv el látható, hogy ma a megyei önkormányzatok alapvetően egy intézményfenntartó, működtető funkciót látnak el korlátozott eszközrendszerekkel, alapvetően a kötelező feladatokra tudnak koncentrálni, az önként vállalt feladatok gyakorlatilag leredukálódtak. Ez ek helyét, szerepét fokozatosan átveszik a kistérségek, felértékelődik a regionális fejlesztési tanácsok szerepe. Politikailag a megyei önkormányzatok legitimek, mert választott testületek, de mint ahogy említettem, eszközrendszerük annyi, amennyit valójáb an ebből meg tudnak valósítani, kezdeményező, koordináló, javaslattevő feladatok vannak. A lakosság részéről is sokszor még azt kérik számon, ami a korábbi megyei tanácsoknál volt, ugyanakkor tudjuk jól, hogy ezeknek a feltételei ma már nincsenek meg. Ú gy gondolom, ez nem jól van, és ezen közösen tudnánk változtatni, de ez túlnő egy ilyen költségvetési vita keretein. Miből kell kiindulni 2008ban? Az önkormányzati forrásszabályozásban alapvető változás valójában nem következett be, mivel az önkormányzati rendszerben elmozdulás nem volt. Én itt egy lényeges gondot, lényeges problémát szeretnék szóba hozni, ez az illetékbevétel kérdése. Ugye, tetszenek tudni, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak, ismerik, hogy míg korábban az