Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SÓS TAMÁS (MSZP):
1852 illetékhivatalok a megyei önkorm ányzatokhoz tartoztak, kisebb mértékben tudtuk befolyásolni a bevételeket, ösztönözni tudtuk az illetékhivatalokat. Ez év január 1jétől az APEHhez kerültek át az illetékhivatalok, és látszik, hogy kezdetben gondot jelentett az átállás, és ez megmutatkozi k a bevételek kiesében is. Ez érzékelhető veszteség ebben az esztendőben, a 2007es esztendőben a megyei önkormányzatok költségvetésénél. Amit én szeretnék kérni a gyakorlatban részt vevőktől, az illetékhivatalok illetékeseitől, az APEHtől, hogy a követke ző esztendőben érjük el azt, hogy a 2006. év teljesítési szintjén valósuljanak meg az illetékbevételek, mert úgy gondolom, hogy akkor a megyei önkormányzatok bevételénél előre tudnánk lépni. Amit még röviden szeretnék kiemelni: örvendetesnek tartom az EUs önerőalap lehetőségét a következő esztendőben, lehetőség elsősorban a kistérségi társulások számára. Itt felértékelődik a társulások szerepe, a különböző önkormányzatok ebben való részvétele. Befejezésképpen pedig szeretném elmondani, hogy nagyon fontosna k tartom ezen keretek között is, hogy meg tudjuk valósítani a feladatokat takarékossággal, odafigyeléssel, fegyelmezett gazdálkodással. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Sós Tamás képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Domokos László képviselő úrnak, Fidesz. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Sós Tamás képviselő úr a központosítás egy ékes példáját mutatta be, amely rosszul működik. Igen, az APEHbe beolvasztotta a kormányzat az illeté khivatalokat erőszakkal, az önkormányzatok akarata ellenére. Ennek eredményeképpen 20 százalékkal kevesebb pénzt szedett be, mint az előző évben, ráadásul még sokkal rosszabb hatékonysággal is. Ez mutatja azt, hogy egy átgondolatlan, megfontolatlan kormány zás folyik Magyarországon, amely be akarja bizonyítani, hogy az önkormányzatok alkalmatlanok, miközben az bizonyosodik be, hogy a központi kormányzat egyre rosszabb és rosszabb teljesítményt mutat. Azt gondolom, össze sem hasonlíthatók a regionális fejlesz tési tanácsok és a megyei önkormányzatok - két teljesen különböző dolog, nem is keverném össze az elnöktársammal ezt a problémát, hiszen a központi kormányzat európai uniós pénzelosztásának kinyújtott, centrális főosztálya; körülbelül ennyivel lehet minősí teni a regionális tanácsokat. Sokkal több közük nincs is az európai uniós pénzek elosztásához. Én ezért azt gondolom, nem tudja kiváltani az önkormányzati szféra feladatait. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Domokos képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Sós Tamás képviselő úrnak. SÓS TAMÁS (MSZP) : Örülök, hogy kialakul egy polemizáció - ez látható - a mai nap végére. Örülnék annak, ha az önkormányzati szövetségekben is ilyen típusú beszélgetést tudnánk megvalósítani, és az önkormány zati szövetségek nem mennének el a politizálás irányába, hanem szakmai típusú viták folynának. Nagyon fontosnak tartanám, ha ennek keretében tudnának partnerei lenni a mindenkori kormánynak, és akkor meg tudna valósulni az önkormányzatiság eredeti célkitűz ése, ami 17 évvel ezelőtt létrejött, hisz akkor azt szerettük volna, hogy az önkormányzatok autonóm módon, decentralizált keretek között gyakorlatilag megvalósítják a különböző elképzeléseket. Ehhez viszont tagadhatatlan, hogy most át kellene nézni azt is, hogy milyen feladatokat kaptak az önkormányzatok 17 év során, amelyekhez nem kapták meg az eszközrendszereket. (17.40)