Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz):
1832 mert ők az elsők, akik felfedezik a hibákat. Jobb a hibákból tanulni, mint ismét elkövetni azokat, a botlás máso dszor már hiba, amelynek esés lehet a vége. Az idei esztendő nem volt könnyű, és a jövő év még nehezebbnek tűnik. A benyújtott költségvetés jórészt változatlanul hagyja a 2007. évi megszorításokat. Sajnálatos, hogy a személyi jövedelemadóból a helyben mara dó rész továbbra is 8 százalék, pozitív viszont, hogy a törvényjavaslatban jóváhagyott összeg az előző évhez képest 10,1 százalékkal több országos szinten; bár nem látható, hogy az egyes normatívák finanszírozása milyen mértékben történik a személyi jövede lemadóból és a normatív állami támogatásból. Ezzel szemben az idei várható infláció 7,5 százalék, a 2008as prognózis pedig 4,5 százalék. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Az önkormányzatok dologi kiadásai tovább növek ednek, ugyanakkor az ellentételezéshez állami támogatás nincs, rohamosan nő a működési hitellel rendelkező önkormányzatok száma. Eltűnik a lakáshoz jutás és a lakásfenntartás kiadásainak támogatása, ami például Zalaegerszeg esetében 80 millió forint elvoná st jelent. Széchenyit idézve, nem elég a mai időben törvényt írni, de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni. Ezt lehetetlen megvalósítani, amikor a valódi reformok helyett az elvonás érezhető, még az oktatásnevelés, a kultúra és a művészetek területén is. (16.00) Nem beszélhetünk úgy a kultúráról, hogy ne térjünk ki az oktatás és nevelés kérdésére. Ez különösen fontos, mert az alapfokú művészetoktatás jelentős hátrányokat szenved a költségvetés tervezésekor. Pozitív, hogy az óvodai nevelésnél a hozzájá rulás növekedett. Ez egy közepes város esetében 40 millió forint plusz jelent. Ugyanez mondható el az alapfokú nevelésoktatás esetében is. Itt 4 millió forint a többlet. A probléma az, hogy a 913. és a felzárkóztató évfolyamokra vonatkozó hozzájárulás mé rtékénél viszont több mint 48 milliós elvonás történik. Megszűnt az óvodába, általános iskolába bejárók normatívája, valamint a pedagógiai szakmai szolgáltatási jogcím, amelyek egy középváros esetében 15 millió forint bevételkiesést eredményeznek. Hiába va nnak tehát pozitív elemei a tervezetnek, ha végül is az előbbi példánál 44 millió többlettel szemben 63 millió elvonás áll. Így az amúgy is megsarcolt önkormányzati költségvetés tovább szűkül, ráadásul a sajátos nevelésű tanulók finanszírozása átlagosan tö bb mint 50 százalékkal csökken. Folytatódik a közoktatásban a teljesítménymutató szerinti finanszírozás. Jövőre a napközis ellátás mellett az alapfokú művészetoktatás és a kollégiumi ellátás sem ellátott létszámra lesz finanszírozva. Az alapfokú művészetok tatásban az új metodika éves szinten jelentős csökkentést eredményez, amelynek mértéke évről évre növekszik változatlan tanulólétszám mellett is. A zenei oktatásban a 105 ezer forintos normatíva helyett először átlagosan 93 300, majd 70 100 forint lesz a h ozzájárulás, ami 2009ig 33 százalékos csökkenést jelent. A képző, ipar- és táncművészeti ágakon a 45 ezer forintos normatíva helyett először átlagosan 35 200, majd 25 500 forint lesz az állami hozzájárulás mértéke egy tanulóra vetítve. A csökkentés tehát körülbelül 43 százalék 2009ig. Ezek a változások egy középvárosnál több tíz millió forintos elvonást jelentenek. A magyar kultúrától az utóbbi négy évben különböző csomagok, maradványképzési kötelezettségek, áfaelvonás miatt közel 30 milliárd forintot vo ntak el, és tovább folyik a pénzkivonás. A folyamatosan csökkenő támogatás nagyon nehéz helyzetbe hozza az intézményeket. A működtetési nehézségek mellett szinte illúzió a fejlesztés lehetősége. Jelentős az infláció negatív hatása, katasztrofális, és ellen tételezésről szó sincs. Meddig lehet még az elvonásokat átgondolatlanul folytatni? Miért pont a kultúra az, ami mindezt elszenvedi? A reformokat csupán az intézményi átalakulások, az összevonások, a támogatáscsökkenés jelenti? Racionálisan kell bánni az er őforrásokkal. A hangsúly azonban a racionalitáson kell hogy legyen. Ki letör egy tárgyat, hogy megtudja, hogy mi az, letér a bölcsesség útjáról - ez igaz a normatívákra is. Kérem, ne feledkezzenek meg arról, hogy minden lecsökkenthető, ameddig csak lehet, de nem jobban. A fürdővízzel együtt nem önthetjük ki a gyermeket.
