Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1801 reagálni az ön közbevetésére. Csináltunk egy választási költségvetést, mint minden kormány eddig tette, csak utána következett valami teljesen új. Tehát amikor utat tévesztettünk, azt gondolom, az a 2002es évi vála sztási kampány volt. Akkor valami olyasmi történt - és erre a szocialisták ragadtatták magukat , hogy olyan ígéretekkel jöttek elő, amiről akkor is tudták, hogy teljesíthetetlen lesz, vagy ha teljesíteni fogják, akkor azt a makrogazdasági egyensúlyi pályá t, ahogy az ország addig haladt, biztosan fel fogják borítani. Ez az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés ígérete és annak egyszeri megvalósítása volt. Mi se voltunk szerények, az Orbánkormány, mert mi is ígértünk béremelést, kiszámíthatóbb, lassúbb bé rnövekedést a kormányzati ciklusunkra, ha azt folytatni tudjuk, de ezzel az egyszeri nagyarányú ígérettel konkurálni nem lehetett, így a választásokat szoros küzdelemben elveszítettük. A Medgyessykormány végrehajtotta ilyen szempontból a választási ígéret eit, attól kezdve ez a makrogazdasági pálya megbomlott, és ezt a megbomlást még ma is érzékeljük, illetve a korrekciókat nyilvánvalóan kényszerből is teszi a kormány. Tehát azt gondolom, hogy itt indult az a folyamat, aminek ma is a negatív hatásait élvezz ük. 2003 nyarán - ugyanakkor hivatkozom az általam meghivatkozott tanulmányra - az akkori kormány, tehát a Medgyessykormány és az akkori jegybanki vezetők még azt mondják, hogy 2008ban képesek leszünk bevezetni az eurót, tehát 2003 nyarán 2008ban akartu nk eurót bevezetni a Medgyessykormány akarata szerint. (13.30) 2004 júliusában az Európai Tanács érzékeli azt, hogy persze nagyszerűek ezek a nemes, de üres szándékok, magas az államháztartás hiánya, ezért ajánlásokat fogalmaz meg. Teszi ezt az európai st abilitási és növekedési egyezmény 104. § 7. cikke alapján. Nem történik semmi érdemben az országban, az Európai Tanács mondatai süket fülekre találnak, ezért 2005 májusában újra ajánlásokat fogalmaz meg, ha úgy tetszik, megismétli az ajánlásait. Ekkor már azt mondja, hogy 2008ra korrigálni kell ezt a lehetetlen helyzetet, amiben a magyar költségvetés van, és a Tanács külön kiemeli azt - és erre jól tessenek figyelni, tisztelt szocialista képviselők , hogy az esetleges adócsökkentést - amiről akkor önök má r vizionáltak , az ilyenfajta intézkedések időszerűségét a 20052008 közötti hiánycéloknak megfelelően tegye csak meg ez az ország. Ezt mondja 2005 nyarán az Európai Tanács, önök mégis 2005 decemberében, illetve valamivel előbb előállnak egy ötéves adócsö kkentési programmal, akkor, amikor tudják jól, hogy ennek akkor semmilyen realitása nincs. Hiszen ha valaki tisztában volt, önök tisztában voltak az államháztartás tragikus helyzetével. Sejtéseink nekünk is voltak, a tényleges helyzetet nem ismertük, azóta tudjuk, hogy akkor milyen tragikus helyzetben volt az ország, és az ország tényleg egy gazdasági csőd előtti állapotban volt, vagy ha ez talán túlzás is, a fiskális csőd, a pénzügyi csőd kézzelfogható közelségben volt az ország számára. 2005 decemberében a kormány benyújtja a 20052008. évi, hiány mérséklését szolgáló konvergenciaprogramját, most már másodszor. Az Európai Bizottság megint látja, hogy ez a benyújtott konvergenciaprogram is komolytalan; ez megint csak szándékokat tükröz, de nincsenek megalapozva semmilyen módon intézkedésekkel és ezeknek az intézkedéseknek a hatásaival. Ekkor az Európai Bizottság nagylelkűen azt mondja önöknek - ezért én egyébként kárhoztatom őket, de olyan sok mozgási lehetősége persze az Európai Bizottságnak sem volt , hogy a kormány legkésőbb 2006. szeptember 1jéig terjessze be az aktualizált konvergenciaprogramot, benne most már azoknak a strukturális változtatásoknak, intézkedéseknek is a számszerű hatását, amivel a Bizottság igazolva látja a zt, hogy hogyan közelítünk majd a maastrichti mutatók irányába. Azt is mondhatnám, hogy az Európai Bizottság megadta a szocialista kormánynak azt a lehetőséget, hogy félrevezesse az országot, és az önök kormánya, akkor már a Gyurcsánykormány ezzel követke zetesen élt, mert szemrebbenés nélkül hazudott, és becsapta a választókat, mivel erre lehetősége volt. Ha az Európai Bizottság erőszakosabb, és kieszközli azt, hogy ezt a konvergenciaprogramot a valós számok alapján előbb nyújtsák be az Európai Bizottságna k, akkor