Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1802 kiderült volna a valóság. Önök ebben voltak érdekeltek, hogy a valóságot eltakarják, abban voltak érdekeltek, hogy hazudni tudjanak, és ezzel kőkeményen éltek. Persze volt ennek előzménye. Nem lehetett mást várni Gyurcsány Ferenctől. Amikor a hazu gságokról beszélünk, Gyurcsány Ferenc személyét, az ő szerepét külön ki kell emelni. Ha nem költségvetési vitában lennénk, hanem mondjuk, a parlamenti folyosókon beszélgetnénk, akkor mondanám, hogy Debreczeni József könyve alapján akár Kövér László békéscs abai mondatainak elferdítése, a “köteles” beszédre utalok, aminek egész sajtóhadjáratát, kampányát Gyurcsány Ferenc szervezte meg; vagy ami még gyalázatosabb volt, a 23 millió románnal való riogatás ügye, amit nemrég itt, ezen a helyen, ahol most állok, a köztársasági elnök úr, amikor a parlamenti szezonnyitó zajlott, ezeket a mondatokat szélsőjobboldali megnyilvánulásnak nyilvánította - ennek az akciónak is Gyurcsány Ferenc volt a szülőatyja. Mit várhattunk ettől a kormányfőtől? Semmiképpen sem őszintesége t, amikor arról szólt a dolog, a politika, hogy hogyan lehet újra választásokat nyerni. Semmi más nem számít, csak választásokat nyerni, és ha ehhez el kell takarni a valóságot a magyar választók elől, akkor van egy ember biztosan ebben az országban - és ő t Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek hívják , aki ezt minden gátlás nélkül megteszi, mint ahogy meg is tette. Ahogy említettem azt, hogy 2000 végén önöknek volt bátorságuk előállni egy ötéves adócsökkentési törvényjavaslattal, ezt törvényben el is fogadta az ország. Nem csak ígértek, törvényt alkottak arról, hogy ezt meg fogják tenni. Ez a lendületük tartott a választások utánig, amikor megint kis többséggel megnyerték a választásokat, ezt a törvénycsomagot azonnal visszavonták, megszültük - megszülték önö k - a Gyurcsánycsomagot, a megszorítások csomagját. Akkor az államháztartás hiánya 11,6 százalékos volt. Na, ilyet DélAmerikában sem szokás csinálni. Az őszödi beszédre és Gyurcsány Ferencre is hivatkozhatnék. Akkor azt tervezte a parlamenti többség, hog y a Gyurcsánycsomag megalkotásával ezen a lehetetlen nagy hiányon 1,5 százalékot fog faragni ez a csomag. A megszorítás ennél jóval jobban sikeredett, mert az államháztartás hiánya nem 10,1 százalékra teljesült 2006ban, hanem 9,3 százalékra. Ez egy jóval kedvezőbb szám az eredeti tervhez képest, de nyilvánvalóan jóval több szenvedés van az állampolgárok vagy a magyar vállalkozók tekintetében e mögött a szám mögött. Gyurcsány Ferencet idézem, és tényleg nem akarok demagóg módon az őszödi beszédre… (Derülts ég és közbeszólások az MSZP padsoraiban. - Földesi Zoltán felé fordulva:) Képviselő úr! Gyurcsány Ferencet szeretném idézni, legalább erre figyeljen, önnek Szentírásként kéne hallgatnia ezeket a mondatokat. (Dr. Vojnik Mária: A stílus maga az ember!) Ő így fogalmazott: “Annyival vagyunk túl az ország lehetőségeink hogy azt nem tudtuk volna korábban elképzelni, hogy ezt egy MSZPliberális közös kormányzás valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit. Négy évig. Semmit.” Ez nem az én jellemzé sem, tisztelt képviselőtársaim. Ez a jellemzés az akkori állapotokról, a kormány négyéves tevékenységéről Balatonőszödön az önök jelenlétében hangzott el. Az én bűnöm mindössze annyi, hogy szembesítem önöket ezekkel a mondatokkal, amelyek Gyurcsány Ferenc mondatai. Engem még az a vád sem érhet, hogy meghamisítom ezeket a mondatokat. Én szöveghűen idéztem azt, amit az újságokon keresztül ismerünk. A baj ezzel az, hogy mintha egy kívülálló fogalmazta volna meg ezeket a mondatokat, pedig ennek a közállapotnak az előidézésért az első számú közszereplő, aki ezért felelős, az Gyurcsány Ferenc akkori és jelenlegi miniszterelnök. Ha egy összevetést tennék még mindig a “hogyan jutottunk ide?” kérdése kapcsán az Orbánkormány utolsó évével, 2002vel, akkor azt mondhat om - és ebben nagy valószínűséggel egyet tudunk érteni , hogy akkor sem volt rózsás a helyzet az országban - még az európai uniós csatlakozás előtt vagyunk , és senki nem vitathatja önök közül, hogy szinte minden mutató