Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PODOLÁK GYÖRGY jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
1747 Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés összeállításánál ügyeltünk arra, hogy ami bevált az idén, azt jövő re is továbbvigyük. A másfél éve folytatott költségvetési politika nagymértékben hozzájárult a gazdaságpolitika hitelességének növekedéséhez. Konzervatívan terveztünk, jelentős tartalékokat képeztünk, és különböző kockázatokkal is számoltunk. Ezt a gyakorl atot visszük tovább 2008ban is, hiszen a jövő évi költségvetés tervezése is kellő körültekintéssel, nagy óvatossággal, különböző kockázatok figyelembevételével, tehát alapvetően konzervatív módon történt, és jelentős tartalékokat is képeztünk az esetleges nem várt körülmények esetére. (8.50) Igen fontosnak tartjuk, hogy megvalósuljanak a költségvetési egyensúlyi célok. Ahogy 2006ban a megváltozott deficitcélt sikerült teljesíteni és a hiányt a GDP több mint 10 százaléka helyett 9,2 százalékra szorítani, ú gy várhatóan az idén sem lesz gond a 6,8 százalékos hiánycél teljesítésével, hiszen már látjuk, hogy a hiány legfeljebb 6,4 százalék lesz. Jövőre a GDP 4,1 százalékát elérő hiánnyal számolunk, úgy gondolom, reálisan és teljesíthetően. És ami szintén fontos : mások is osztják ezt a véleményt, többek az Állami Számvevőszék véleménye is ezt tartalmazza. Tisztelt Országgyűlés! A jövő évi költségvetés további egyensúlyjavulást, gazdálkodási szigort és az ez évinél gyorsabb fejlődést s némi életszínvonaljavulást ígér. Ezek az ígéretek kellően megalapozottak. Aki áttanulmányozta a számokat, látja az összefüggéseket, azok számára nyilvánvaló, hogy Magyarországon nincs szó sem gazdasági, sem szociális válságról. Az, hogy rendet teszünk a közszférában, az, hogy megkez dtük és sikeresen visszük végig a 16 éve halogatott reformokat, nem a válság, hanem az előrehaladás, az átalakítás jele. Szociális válságról sem lehet beszélni, hiszen bár az idén valóban visszaesett a fogyasztás és csökkentek a reálbérek, de ez nem más, m int az elmúlt hat esztendőben végbement gyors reálbérnövekedés kismértékű korrekciója. Nem lehet szociális válságról beszélni akkor, amikor 2001 óta a reálbérek 30 százalékkal, a reálnyugdíjak még ennél is nagyobb mértékben emelkedtek. Nincs másról szó, c sak egy gyors ütemű bérfelzárkózás kiigazításáról, egy túlzottan gyors ütemű bérfelzárkózás kiigazításáról, arról, hogy összhangba hozzuk a bérfelzárkózást a gazdaság teljesítményével. Tisztelt Országgyűlés! Nézzük a részleteket! A gazdasági folyamatok kon vergenciaprogramban valószínűsített pályájának megfelelően és a változások irányát tekintve jelenleg nincs okunk azt feltételezni, hogy 2008ban attól lényeges eltérés következne be. A feldolgozóipari beruházások jelentős növekedést mutatnak, miközben a sz állítási, oktatási, egészségügyi ágazatokban erőteljes a mérséklődés. A beruházási teljesítményt egyedül az állami szektor lassítja, de ezt így is terveztük. Az egyensúlyi helyzet javulásával párhuzamosan a költségvetési szféra lehetőségei is növekednek, í gy a beruházási tevékenység 2008ban már várhatóan 4 százalék körül bővül, a következő években pedig - többek között az európai uniós támogatások növekvő mértékű felhasználásával - évente átlagosan 7 százalék körüli lehet a gyorsulás. Mivel a nemzetközi kö rnyezet az előrejelzések szerint továbbra is kedvező lesz, feltételezhető, hogy a 2007. évi 15 százalék körülire várt áru- és szolgáltatásexport növekedése után 2008ban is magas, körülbelül 12 százalékos exportbővülés realizálható továbbra is úgy, hogy a kivitel növekedési üteme meghaladja majd a behozatalét. A 2007. évi mintegy 1 százalékos csökkenés után a fogyasztás üteme már kismértékben növekvő lesz, és a továbbiakban - szintén az egyensúlyi helyzet javulásával párhuzamosan - a lakossági fogyasztás fo kozatosan emelkedik. Ez alapján a GDP 2008ban emelkedő ütemben 2,8 százalék körüli mértékben bővülhet. A konszolidációs lépések árszintemelő hatásúak voltak, de az ez évi évközi csúcs után csökkenni kezdett az infláció mértéke, a márciusi 9 százalékról má r 6,4 százalékra mérséklődött. Jövőre az infláció tovább lassul, éves átlagos mértékét 4,5 százalékra várjuk. Tisztelt Országgyűlés! A sikeres konszolidációs és reformprogram hatására 2007ben a vártnál erőteljesebben javul az államháztartás egyensúlyi hel yzete, a kedvező gazdaságpolitikai folyamatok hatására a kamatkiadások is kisebbek lesznek a vártnál. Mindezek alapján a 2008. évre a GDP 4,1 százalékának megfelelő államháztartási deficittel számol a benyújtott költségvetési javaslat, szemben