Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz):
1737 Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 51. § (2) bekezdése értelmében, ha a kormány tagja szólal fel, így a frakcióvezetőknek lehetőségük van 22 perces reagálásra. Kérdezem, hogy ki kíván élni ezzel a lehetőséggel. Eörsi Mátyás frakcióvezető urat illeti elsőként a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Frakci óvezető úr! DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nemcsak a tegnapi napon, hanem a mögöttünk járó egy évben sokat beszéltünk a rendőrségről. Úgy érzem, ezek a viták néha előre is vittek. Nem mindig, mondjuk, de előfordult. A mai n apirend előtti felszólalás tárgya részben a köztársasági elnök úr megszólalása volt. Tegyük hozzá, nem szokás ebben a Házban a köztársasági elnök megnyilvánulásairól beszélni, ugyanakkor tegyük hozzá, hogy az sem volt korábban szokás, hogy a köztársasági e lnök úr olyan mélyen szálljon be a belpolitikai vitákba, amilyen módon ezt legutóbb és talán korábban is megtette. Érdemes feltennünk azt a kérdést, hogy királye a köztársasági elnök. Királye, aki ha megszólal, akkor az alattvalóknak nem illik vele szemb en megfogalmazni a nézeteltérést, vagy pedig ha része a demokratikus közéletnek, mint egy köztársasági elnök, amennyiben megszólal, akkor igen, a politikai aréna résztvevői is elmondhatják a véleményüket. A magam részéről úgy ítélem meg, hogy a köztársaság i elnök úrnak az ünnep elején elmondott beszéde, miközben az ott elhangzott szavakkal egyet tudtam érteni, mert valóban az erőszak monopóliuma egy demokratikus országban csak az államnak és csak a rendőrségnek van, tehát a felelőssége is nagyobb, mégis úgy látom, hogy aránytévesztés történt. Két okból. Az egyik ok, és ebben teljes mértékig egyetértek miniszter úrral, hogy nem lehet csak úgy a rendőrségi túlkapásokról beszélni, hogy közben ne beszélnénk arról, nemcsak hogy milyen törvényellenes cselekedetek voltak Budapest utcáin, hanem arról, hogy mi volt azoknak az estéknek a tétje. (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő lejártát.) Ajjaj, közben az időm lejárt. Annak a tétje az alkotmányos rend megőrzése volt. (8.10) És egy mondat, elnök asszony! A köztársasági elnök úr sem mert elmenni arra a megemlékezésre, amit a rendőrök védtek. Tehát úgy érzem, hogy egy nagyobb fajta óvatosság az elnök úr részéről is szükséges lenne. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Kontrát Károly frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó, a Fidesz képviselőcsoportjából. Frakcióvezetőhelyettes úr! DR. KONTRÁT KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt O rszággyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Arra nem nagyon volt példa, tisztelt Országgyűlés, hogy itt az Országgyűlés falai között a hivatalban lévő köztársasági elnököt ilyen durván megtámadják, mint Takács Albert miniszter úr vagy Eörsi Mátyás frakcióvezető úr tette. Úgy gondolom, hogy ezt a támadást vissza kell utasítani. És itt is hangsúlyozni szeretnénk, hogy a köztársasági elnök úrnak a 2006. október 23ai, budapesti brutális rendőri fellépéssel kapcsolatos értékelésével teljes mértékben egyetértünk, és tis zteletben tartjuk. Ami a napirend előtti felszólalás címét illeti, “Az ünnep rendjét”, el kell mondani, hogy az október 23ai nemzeti ünnep legnagyobb rendezvénye a Fidesz Astoriánál tartott nagygyűlése, majd a Terror Házához való átvonulás volt. Itt becsl ések szerint közel negyedmillió ember békésen, szeretetben, egymást tiszteletben tartva ünnepelt, majd békésen mindenki hazatért. Tisztelt