Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP):
1738 Országgyűlés! Ebből az következik, hogy ha a rendőrség nem kap politikai parancsot a békés ünneplők megtámadására, ak kor a rendezvény békében, szeretetben zajlik le, és nincs rendbontás, nincs botrány. Ami pedig a tavaly október 23ai brutális rendőrtámadást illeti, itt is hangsúlyozni kell, hogy elfogadhatatlan, hogy az áldozatok a mai napig semmiféle elégtételt nem kap tak, nem kaptak sem erkölcsi, sem jogi, sem anyagi elégtételt. Felszólítom a miniszter urat, hogy e tekintetben haladéktalanul kezdeményezzen kárpótlást, kártalanítást az áldozatoknak. Ami pedig a rendőrséget illeti: szeretnénk azt is elmondani, hogy a ren dőrség sajtótájékoztatón jelentette be, hogy tudomása van radikális rendbontó csoportok lakhelyéről, szándékairól, céljairól, programjairól, mégsem tett semmit azért, hogy megakadályozza, hogy ezek a programok megvalósuljanak és a törvénysértés megvalósulj on. Ez is elfogadhatatlan, miniszter úr, és ez is az ünnep rendjéhez tartozik. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból. - Szórványos taps az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm. Göndör István frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Frakcióvezetőhelyettes úr! GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a szellem évekkel ezelőtt kiszabadult a palackból, és az utcán van. Hadd kérdezzem Kontrát képviselő urat, milyen kártérítést kap az a fiatal hölgy, aki most az ünnep egyik estéjén bement nyugodtan egy videotékába, és nem gondolt arra, hogy amikor kilép az utcára, akkor egy üveggel kap az arcába egy hatalmas ütést. Aztán neki van problémája, hogyan magyarázza meg a szüleinek, és másnap hogyan mondja el a munkahelyén, hogy mi történt vele. A békés tüntetőktől! Nem, képviselőtársaim, itt szélsőjobboldali erőszakos csoportok megpróbáltak újfent félelmet kelteni a többségben, megzavarni a békésen, nyugodtan emlékez ni akaró többséget. Masírozó gárdisták keltettek sok helyen az országban félelmet az egyszerűen koszorújukat elhelyező emlékezőkben. Azt gondolom, hogy nekünk együtt igenis az a felelősségünk, hogy erősítsük azt a rendőrséget, amely teljesíti a szolgálatát , védelmet nyújt a békés többségnek. Bízom abban, hogy ez a többség elfogadja azt, hogy a rendőr nem ellensége, hanem természetes szövetségese a törvénytisztelő polgároknak. Azt gondolom, hogy az ő családjuk, legyen az feleség vagy édesanya, ugyanúgy aggód ott, amikor a gyereknek szembe kellett nézni a Molotovkoktéllal, a vastag lánccal és rudakkal, a rendőröket verő, randalírozó szélsőjobboldali elemekkel. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy nekünk itt a patkóban is van politikai felelősségünk azért, hogy a radikálisok ne kapjanak semminemű támogatást, és ezt a szellemet minél előbb zárjuk vissza a palackba. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. Simicskó Is tván frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. Frakcióvezetőhelyettes úr! DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP) : Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Hallgatva az ön szavait, amikor arról beszélt, hogy fejlődési folyamaton ment keresztül a rendőrség: nyilván a tavalyi ünnepségen történtekhez képest valóban láttunk változást - minden relatív ebben az életben, minden viszonylagos. Tavaly mi azt láttuk, h ogy a politikai hatalom játékszerévé vált a magyar rendőrség, és ezt szomorúan tapasztaltuk. (Podolák György és Pettkó András elfoglalja jegyzői székét.)