Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - Vytautas Greicius, a Litván Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének és kíséretének köszöntése - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1551 Azt azonban rö gtön hozzá kell tenni, hogy az egyes adótörvények módosítása következtében semmiféle adóterhelésnövekedés nem lép fel. Herényi képviselő úr a vezérszónoklatát most mondta el, és ebben hangsúlyosan beszélt arról, hogy a költségvetés tervezetében mennyivel nagyobb a tervezett adóbevétel, és ezt annak tudta be, hogy mi úgy képzeljük el, hogy az adóterhelés növelését szorgalmazzuk. Szó sincs róla. Már 2007ben is, ahogy arra már utaltam a korábbi hozzászólásomban, jelentősen tudtuk szélesíteni az adófizetők kö rét. Ebből az következik, hogy a 2007es adóbevételi előirányzat is lényegesen jobban teljesül, mint azt előzetesen gondoltuk. És nyilvánvaló, hogy miután már az áfatörvényben is és más egyéb törvényekben is, amelyekről most tárgyalunk, jelentős lépéseket kívánunk tenni azért, hogy a szürke- és feketegazdaságot próbáljuk fehéríteni, próbáljuk szélesíteni az adófizetők körét, ez azzal is jár, hogy jelentős többletadóbevétellel számol a költségvetés. Ezt az ellenzéki képviselők nehezen akarják megérteni, mer t ez nyilván a kormányzat adókezelési, adóbeszedési politikájának a dicséretével járna együtt, és ettől persze tartózkodnak. Szeretném szóba hozni azt, hogy nyilván számos törvény fog változni, az áfatörvényen kívül alapvetően nem, bár az sem változik alap vetően, csak egységes szerkezetben került kodifikálásra. A személyi jövedelemadónál, azt kell mondani, csak üdvözölni lehet azt a szándékot, hogy az adójóváírás rendszerén keresztül mintegy 30 milliárd forintot hagy az adózóknál a törvényjavaslat, és a mar ginális adóterhelést igyekszik egy kicsit tompítani ahhoz képest, ami jelenleg jellemzi a rendszert. Én úgy érzem, hogy ha ezt a módosítást nézzük, akkor ez mindenképpen kedvező az adózók számára. Ugyanolyan kedvező irányba mozdul a társasági adó módosítás a, ami a versenyképesség megtartása, illetve javítása céljából fogalmazódott meg. Azon túlmenően, hogy az adófizetők körének a bővítését lehetővé teszi, számos egyszerűsítő javaslatot is megfogalmaz. Az egyszerűsített vállalkozói adó és az egyszerűsített k özteherviselési hozzájárulás szabályrendszere alapvetően nem változik. A jövedéki adónál a vitában Herényi Károly is szóvá tette és mások is, hogy itt bizony a cigaretta jövedéki adójának az emelésére kerül sor. Itt van egy jogharmonizációs feladat. Én úg y gondolom, hogy teljesen értelmes dolog annak eleget tenni. Azon lehet vitatkozni, hogy egyszerre kelle ekkorát lépni, vagy esetleg még több részletben. Én azt gondolom, hogy ez a lényeget nem érinti. Szóba került az energiaadó kérdése. Nagyon világosan kell látni, hogy az energiaadót illetően a vonatkozó irányelv szerint nem az üzleti felhasználások, hanem az üzleti felhasználásoktól eltérő, magasabb uniós adóminimumok teljesítése érdekében, magasabb adómérték bevezetését tartalmazza a javaslat, azzal, h ogy a lakossági felhasználás továbbra is adómentes marad. A hozzászólások az ellenzéki oldalról nem ezt sugallták. A helyi adókkal kapcsolatban a kétpercesek során hosszan lefolytattuk a vitát, és világossá tettük, hogy semmiféle új típusú adó nem kerül be vezetésre, függetlenül attól, hogy Meggyes Tamás úr próbálta azt sugallni a hozzászólásában, hogy itt valami különleges dolgot akar alkalmazni a kormány. Szó sincs róla. Megpróbálja az eddig is hatályos helyi adókat - építményadót, telekadót - egy olyan al apra helyezni, amely kezelhető az önkormányzatok számára. Valószínűleg a vita vége az lesz, és a szavazásoknál az lesz a vita vége, hogy az önkormányzatok szabadon választhatnak, hogy az eddigi gyakorlatot követik, vagy pedig áttérnek arra a javaslatra, am it a törvényjavaslat is megfogalmaz. Én úgy gondolom, hogy csak üdvözölni lehet az adózás rendjéről szóló törvény azon módosítási szakaszait, amelyek arra irányulnak, hogy az ellenőrzési szabályok egzaktabbak, szigorúbbak legyenek, ezzel egyidejűleg csökke njen az adminisztrációs teher az adózóknál. És természetesen a szankcionálástól sem lehet eltekinteni annak érdekében, hogy legyen súlya az adózás rendjéről szóló törvény előírásainak. Itt arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy olyan módosító indítványt fogunk benyújtani, vagy már be is nyújtottuk, amely arányossá teszi az elkövetett szabálytalanságot a bírság esetében, és egy