Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - Vytautas Greicius, a Litván Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének és kíséretének köszöntése - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1550 némi közigazgatási és némi jelentési kötelezettséget ír elő a csalás elleni hivatalnak, de természetesen az éves jelen tés sem nyilvános, ezt is titkolják, csak a pénzügyminiszter láthatja, hogy a csalás elleni hivatal milyen feladatokat látott el, és milyen esetleges visszaélésekre derített fényt. Nos, ez egy elégtelen szabályozás. Önálló jogi keretformában kellene ezt me goldani, és kiterjeszteni mindannyiunk érdekében, hogy megnyugtató módon tudjuk a közpénzek felhasználását ellenőrizni. A jelenlegi helyzetben ez egy banánköztársaságra jellemző törvényi szabályozás, amelyet ráadásul egy olyan salátatörvényben hoznak a par lament elé, amelyben szinte elvész, és jelentőségének nem megfelelő hangsúlyt és fajsúlyt kap politikai és szakmai szempontból. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Nógrádi képviselő úr. Hatan jelezték még képviselőtársaim közül, hogy szeretnének hozzászólni, de közülük mindössze egy képviselő van a teremben. Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igazából azzal a céllal jelentkeztem utolsónak, hogy az egyes adótörvényekről szóló vita végén megpróbálom összefoglalni a szocialista frakció álláspontját. Olyan hosszú vita nem bontakozott ki, érdemi vita pedig - ahogy azt kétpercesekben elmondtuk - igaz án nem volt. Azért nem alakulhatott ki érdemi vita, mert ahogy az áfatörvényről folytatott vitában, az ellenzéki képviselők igazából most sem akartak a benyújtott javaslatról beszélni, vagy nem tudtak róla beszélni, ehelyett inkább előre megírt, a miniszte relnököt és a pénzügyminisztert mocskoló hozzászólásokat olvastak fel. Gyakorlatilag ebben merült ki az egyes adótörvényekről szóló vita. Talán üdítő színfolt volt Nógrádi képviselő úr megszólalása, aki ténylegesen egy olyan kérdésről beszé lt - igaz, elég sajátságosan , amely kérdés valóban szerepel, persze nem olyan megközelítésben, az egyes adótörvények módosításáról szóló javaslatban. (16.30) És természetesen arról már nem esett szó az ellenzékiek részéről, ho gy tulajdonképpen milyen célokat is tud megvalósítani a mostani adótörvénymódosítás. Senki nem mondta azt, senki nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy itt most egy nagy léptékű adóreformról van szó. Nem is lehet az, nyilvánvaló, mert akkor nem 217 olda l szólna erről, hanem lényegesen nagyobb terjedelemben került volna benyújtásra. Ez a szokásos adótörvénymódosítási csomag, amit az Országgyűlés rendre minden évben el szokott végezni, azzal, hogy nyilvánvaló, hogy most már figyelembe kellett venni azokat a döntéseket, amelyeket tavaly is meghoztunk, ami a konvergenciaprogrammal kapcsolatos. Úgy igyekezett a kormány összeállítani ezt a csomagot, hogy ez egyidejűleg segítse elő a foglalkoztatás ösztönzését, próbálja egyszerűsíteni, nyilvánvalóan nem olyan m értékben, ahogy egy adóreform képes megtenni, de egyszerűsítse az adórendszert; a bevallási rendszert szintén tegye egyszerűbbé; lépjen az elektronikus adóigazgatás szélesítése terén; javítsa a befizetési rendet, és tegyen kísérletet arra, hogy a kisebb ad ókat próbálja összevonni és egyszerűsíteni. Nyilván ebben a vitában világossá vált az, hogy vannak olyan célkitűzések, amelyeket nem biztos, hogy most ebben a körben sikerül megvalósítani, mert például a kisebb adók összevonása, és a kezelés egyszerűbbé té tele nagy valószínűséggel nem találkozik az érintettek egyetértésével. Ilyen szempontból nyilvánvaló, hogy a szükséges korrekciót értelmes még a tervezeten elvégezni. Azt világossá kell tenni, hogy az adótörvények módosításával nem kerülhetnek veszélybe a konvergenciaprogram egyensúlyjavítási célkitűzései. (Babák Mihály: Ez eddig nem sikerült.) Éppen ezért azoknak az ellenzék által olyannyira szorgalmazott, jelentős adómérséklési elgondolásoknak nyilván nincs itt a terepe, ez nem lehetséges.