Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - Az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP):
1505 Az alanyi kört, valamint a bizonylatolási és bejelentkezési kötelezettségeket illetően változás ok történnek a különleges jogállású mezőgazdasági termelőkre vonatkozó szabályokban. Emelkedik az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 4 millióról 5 millió forintra. Itt a vitában már elhangzott másfajta javaslat is, de az is elhangzott, ho gy ez azért elég korrekt, véleményem szerint, 25 százalékos emelés, ami azért nem lebecsülendő. Az adócsalás visszaszorításával kapcsolatos intézkedések, így a hatályos jogszabályok szerint hulladékkereskedelemben alkalmazott úgynevezett fordított adózás a lkalmazását is kiterjeszti az ingatlanszektorra. Bevezeti az egyetemleges kötelezettséget az értékesítési láncban lévő adóalanyok között az adó megfizetéséért, tehát ha a láncértékesítés vagy közvetített szolgáltatás továbbszámlázása esetén a fő kötelezett nem fizeti meg az adót, akkor az adóhatóság a lánc bármelyik tagján követelheti, feltéve, hogy a tagok egymással kapcsolt vállalkozások. Az alanyi kört, valamint a bizonylatolási és bejelentkezési kötelezettséget illetően változások történnek a különleges jogállású mezőgazdasági termelőkre vonatkozó szabályokban is. A mezőgazdasági tevékenységet végzőket illetően a javasolt szabályozásnak az a sajátossága látszik, hogy továbbra is hagyja, hogy a különleges jogállású adóalany által e minőségben teljesített ügyletei után adót nem számít fel, azonban levonási jogot sem gyakorolhat. Ugyanakkor ellentételezendő a le nem vonható, előzetesen felszámított adót, az általa teljesített ügylet ellenértékének részeként kompenzációs felárra jogosult. A kompenzációval lén yegében a beszerzéseit terhelő, le nem vonható, előzetesen felszámított adó térül meg számára részben. Amennyiben a különleges jogállású mezőgazdasági termelő belföldön nyilvántartásba vett adóalany felé értékesít vagy nyújt szolgáltatást, úgy értékesítésé t, szolgáltatásnyújtását a beszerző által kibocsátott felvásárlási okirat kíséri. (13.00) Ha az értékesítés nem belföldi alany felé történik, úgy a mezőgazdasági termelőnek a bizonylatot a számlára vonatkozó előírások értelemszerű alkalmazásával magának ke ll kibocsátani. Ilyenkor egyéb kötelező adatok mellett a kompenzációs felár alapját, a kompenzációs felár mértékét, az áthárított kompenzációs felárat kell feltüntetnie. A felvásárlási okirat tekintetében az egyszerűsített adattartalmú számlára, előlegszám lára, gyűjtőszámlára, valamint a számla kiállításának átvállalására vonatkozó előírások nem alkalmazhatók. Amennyiben a mezőgazdasági tevékenységet folytató különleges jogállású adóalany olyan vevő felé értékesít, nyújt általános szabályokat, lehetősége va n ugyanakkor, hogy éves szinten az 5 millió forint bevétel eléréséig ezen értékesítés tekintetében alanyi adómentességet válasszon. A Kékkői Zoltán képviselőtársam által fölvetett néhány dologra még reagálnék. Én azzal nem értek egyet azért, hogy semmilyen pozitív változás nincs, ami a mezőgazdasági termelőket és az ágazatot érinti. Azt elismerem, hogy itt a kompenzációs felár mértékében nyilván jó lenne változtatni, csak most nem az a helyzet van. Volt már sokszor ebben az országban olyan helyzet, de a kom penzációs felár akkor is ennyi maradt. Én azt mondom azokra a megfogalmazásokra, amelyek itt a gyarmati szemléletre és egyébre vonatkoztak, hogy azért ez kissé túlzás. Igazából az nemcsak általunk, hanem a szakmák által, a közgazdasági szakemberek által is meglehetősen vitatott, hogy az áfacsökkentés mértékének milyen hatása várható. Az élelmiszeráremelkedés ténye nem vitatható, átlagos mértéke a 20 százalékot nem érte még el. A kormány és Gráf József miniszter is erre vonatkozóan tett említést többször, t öbb alkalommal, hogy akkor úgy látja, hogy bekövetkezik - és én ezzel maximálisan egyetértek - az a lélektani határ, ami már az ágazat termelői oldala számára is nagyon komoly hátrányokkal járhat. Nyilván, ha ez a helyzet előáll, akkor ez nem lesz megkerül hető, de hangsúlyozom, volt már erre példa a közelmúltban, amikor az áfatartalom csökkentésének eredményét gyakorlatilag más ágazatok nyelték le. Az pedig, hogy a mezőgazdasági termékek árát, ha szabad azt mondanom, meg kell