Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 15 (97. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópálya Dunaújváros–Szekszárd közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás meg... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - VÉGH TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója:
1401 azt fogalmazták meg, hogy Baranya megyének nincs szükséges autópályára, mert valóban szüksége van ahhoz, hogy az ország gazdaságának a vérkeringésébe reálisan bekapcsolható legyen, hanem kimondottan a koncessziós konstrukció miatt foglaltak így állást. A napirenden szerepel a H/4013. számú határozati javaslat is, amely az M6os autópálya DunaújvárosSzekszárd közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról szól. Ez az előterjesztés az M6os autópálya utolsó előtti hiányzó szakaszát koncessziós szerződés keretében tervezi megvalósítani, az úgynevezett köz- és magánszféra partnerségi együttműködésén alapuló koncessziós szerződésben. Ezzel az országgyűlési határozattal a második szakasz, a Duna újvárostól Szekszárdig terjedő szakasz közbeszerzési eljárásának megindításához és lefolytatásához kérik az Országgyűlés jóváhagyását. Felhívom a képviselőtársaim figyelmét arra, hogy ez egyben a közbeszerzési eljárás befejezésére is felhatalmazást adó ors zággyűlési határozat, ugyanis amennyiben a határozatban megfogalmazott 208,3 milliárd forint nettó ellenértékes kötelezettségvállalási értéken belül sikerül érvényes ajánlathoz jutni a közbeszerzési eljárás során, az lehetőséget biztosít a kormánynak, ille tve az eljáró gazdasági és közlekedési miniszternek, hogy a közbeszerzés nyertesével a koncessziós szerződést megkösse. Ennek várható időpontja 2008. májusjúnius hónap, amennyiben az Országgyűlés ezt a határozatot elfogadja. (Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Tájékoztatni szeretném a tisztelt Házat, hogy mind a két országgyűlési határozati javaslatról a gazdasági bizottság 15:13 arányban szavazott, és az utóbb ismertetett országgyűlési határozati javaslattal kapcso latban is az ellenzék ugyanazt az álláspontját fejtette ki, hogy a koncesszióba adás formáját kifogásolja, a célt nem. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Végh Tibor képviselő úrnak, a k öltségvetési bizottság előadójának. VÉGH TIBOR , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! A költségvetési bizottság október 9i ülésén megtárgyalta mind a két országgyűlé si határozati javaslatot. Engedjenek meg egy nagyon rövid kitérőt. Ma már - nem tudom, észrevettéke képviselőtársaim - több órája konszenzus van ebben a Házban, több órája nem veszekszünk egymással, és nagyon sajnálom, hogy nem napközben, mondjuk, a telev ízió nyilvánossága előtt zajlik mind a három, mind a négy előterjesztés vitája. Azt gondolom, hogy sokat tanulhatnánk belőle. Így volt ez a költségvetési bizottságban is. A költségvetési bizottság ellenszavazat nélkül, tartózkodásokkal, de mindkét országgy űlési határozati javaslatot megszavazta. Miről is van szó? Ellenzéki képviselőtársaim az autópályaépítésre történő felhatalmazásnál elmondták azt is, hogy ebben az ügyben - miután Baranyának és a térségnek égetően fontos az, hogy ott megépüljön az autópál ya - hajlandók még a kormánynak is hinni. Azt gondolom, hogy ezt feltétlenül szükséges volt elmondanom, miután úgy tudom, a mi bizottságunk sem állít kisebbségi előadót, hogy nálunk ellenszavazat nem volt. A tartózkodás valóban annak a megoldási módnak szó lt vagy szólhatott, amelyeket a GKM, ily módon a kormány kitűzött. Nagyon pozitívan értékelte a bizottság egyrészt az eredményhirdetésnél, másrészt a tervezett közbeszerzési eljárásnál azt, hogy megjelenik a GKM szerződéstervezetében és a koncepciójában eg y nagyon erőteljes lépés, amely a feketegazdaság elleni küzdelem nagyon fontos lépése. Nevezetesen az, hogy az ajánlatkérő, a kiíró végig szigorú ellenőrzés alatt kívánja tartani az alvállalkozói szerződéseket és az alvállalkozói teljesítéseket. Ez kifejez etten pozitív volt ebben a szerződéstervezetben.