Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 9 (96. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - BÓKAY ENDRE (MSZP):
1238 bevételkiesést jelenthet ez a jelenlegi állapothoz képest, mind az államháztartás egészében, mind pedig az önkormányzati alrendszerben. Ezzel kell foglalkoz nunk nekünk, azért vagyok itt. Mivel erre nem hívta fel senki a figyelmet, én a gyakorlatból jövök, azért vetettem fel. Nem vagyunk ellenségei a nemzetközi tőkének, ezt még egyszer mondom, a beszédemben is említettem, ugyanakkor nem viselhetjük el azt, hog y kreatív könyveléssel az arányos közteherviselés alól kihúzza magát a nemzetközi tőke, rovására a helyi vállalkozóknak, a magyar vállalkozóknak, illetve a lakossági adózóknak. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr . Szabó Zoltán, az MSZP képviselője következik két percben. Parancsoljon! DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném felhívni Bencsik képviselő úr figyelmét, hogy ha egy multinacionális cég az itt megtermelt profitja egy ré szét kreatív könyveléssel másutt tünteti fel, akkor másutt fog adózni utána. Miért tenné valaki ezt, hogy ne itt adózzék, hanem másutt? Nyilván azért, mert másutt alacsonyabb a társasági adó. Tisztelt Képviselő Úr! Mutasson egy európai országot, ahol ma a magyarországinál alacsonyabb a társasági adó! (Bánki Erik: Bulgária! 10 százalék!) Ezért a két százalékért innen tömegesen viszik át Bulgáriába a profitot kreatív könyveléssel azért, hogy 12 százalék helyett 10 százalékon lehessen adózni? Gratulálok! (Domo kos László: Összezavartátok a képviselőt! Hadd beszéljen!) A másik, amit Bencsik képviselő úr mondott, ez az “elviszik innen a profitot”. Ez ugyan nem a fő szólama volt annak, amit a képviselő úr mondott, de azért megütötte a fülemet, ez egy tipikus szélsőbaloldali érvelés: a mocsok tőke idejön, kizsákmányolja a dolgozókat, és az ő munkájuk gyümölcsét valahol másutt használja fel. Tisztelt Képviselő Úr! Ha nem vihetné el innen a profitot, akkor nem jött volna ide, és akkor nem is lenne pro fit, akkor nem lenne mit megadóztatni, akkor nem dolgoznának azok, akik ott dolgoznak, és akiknek a munkája gyümölcsét csakugyan elviszik; akkor azok nem adóznának, nem fizetnének utánuk tbt, viszont munkanélkülijárulékot és segélyt kéne kapniuk. Tisztel t Képviselő Úr! Akkor mégiscsak döntsük már el, hogy melyik a jobb: az a jobb, ha megmarad nekünk az a profit, ami nem termelődik meg, vagy ha termelődhet ugyanitt profit, annak egy jelentős részét elviszik, de legalább nekünk is marad belőle? Köszönöm. EL NÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik a Magyar Szocialista Párt képviselője, Bókay Endre. Öné a szó, képviselő úr. Parancsoljon! BÓKAY ENDRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. A Bencsik képviselőtársam mal kapcsolatos vitához szeretném megjegyezni, eltérően most nem a multikkal foglalkoznék kimondottan. Ön a nagyvárosok eladósodását említette. Képviselő úr, az Állami Számvevőszék beszámolójából ki lehetett olvasni, hogy ezt az eladósodást elsősorban beru házásokra fordították. Tehát addig elég megnyugtató a számunkra, ha egy úgynevezett ilyen fejlesztési spirálba került nagyvárosok a kölcsöneiket tulajdonképpen tőkeként használják fel, és főleg, ha ezek beruházásokat, újabb magánberuházásokat inspirálnak, tehát kialakul egy fejlődési lehetőség az önkormányzatoknál, és ez nem egy teljesen rossz folyamat, sőt ez üdvözlendő. A multicégekkel kapcsolatban azt szeretném megjegyezni, hogy tényleg fogjunk össze ebben, de olyan összefogást csináljunk, hogy teremtsük meg a kis- és középvállalkozások és a multicégek együttműködésének egyfajta szimbiózisát. Mert a legnagyobb baj az, hogy két különváló szektor létezik ma Magyarországon, és ezeknek az együttműködése elég kis vagy elég kevés ponton