Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2007. június 18-ai ülésén elfogadott, a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló törvény záróvitája és zárószav... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ERDŐS NORBERT (Fidesz):
123 évi CVII. törvény módosításáról szóló törvény záróvitája és z árószavazása ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2007. június 18i ülésnapján elfogadott, de ki nem h irdetett törvény záróvitája és zárószavazása. A köztársasági elnök úr átiratát kiadtam a kijelölt bizottságoknak, az alkotmányügyi bizottságot pedig a zárószavazás szabályainak megfelelően a módosító javaslatok megtárgyalására is felkértem. A köztársasági elnök átirata és a visszaküldött törvény T/2911/29. sorszámon került kiosztásra. Az előterjesztéshez módosító javaslatok érkeztek, amelyeket az alkotmányügyi, valamint az önkormányzati bizottság megtárgyalt, és ezekről együttes ajánlást készített. (21.20) Ezt T/2911/34. sorszámon kapták kézhez. (Zaj. - Csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő jelezte, hogy a vita elején nem kíván felszólalni, így most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerülhet sor, a napirendi ajánlás szerinti időkeretekben. Me gkérdezem, hogy a bizottságok kívánnake előadót állítani. Az önkormányzati bizottság? (Jelzésre:) Nem. Az alkotmányügyi bizottság? (Jelzésre:) Nem, köszönöm. Mielőtt javaslatot tennék a vita szerkezetére, tájékoztatom önöket, hogy az ajánlás 4. pontjában szereplő indítvány nem felel meg a Házszabály rendelkezéseinek, így erre nem nyílik meg a vita, és nem is határozhat róla az Országgyűlés. Kezdeményezem, hogy a záróvitában a további benyújtott módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlé s. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a záróvita szerkezetére tett javaslatot elfogadta. Megnyitom a záróvitát. Az előre bejelentett felszólalók köz ül képviselői felszólalások következnek, 88 perces időkeretben. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály rendelkezéseinek megfelelően csak a benyújtott módosító javaslatokról kialakított álláspontjukat ismertessék. Írásban előre jelentkezett három képvisel ő úr; elsőként megadom a szót Erdős Norbert képviselő úrnak, Fidesz. ERDŐS NORBERT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Sarkad és Környéke Többcélú Kistérségi Társulást alkotó 11 településből elsőként alakult az országban kistérség. A telep ülés polgármesterei 16 éve működnek együtt, 10 éve jött létre a BékésBihar Kistérség Fejlesztő Egyesület. Az MSZP egyik országgyűlési képviselője - aki egyébként egyik érintett kistérségnek sem lakosa - által beadott módosító javaslat ezt a jól működő, tö bb évtizedes történelmi sorsközösséget kívánta megszüntetni, a kistérséget alkotó települések akaratával szembemenve. A módosító javaslatról az érintett választókerületek kormánypárti országgyűlési képviselői és a módosító indítványt tevő kormánypárti poli tikus sem előzetesen, sem utólagosan nem tájékoztatta a kistérség társulási tanácsát. A módosító javaslat nem a hatályos jogi szabályozásban foglaltak szerint, vagyis nem az érintett képviselőtestületek kezdeményezésén alapult, és nem a jogi szabályozásba n meghatározott út betartásával, az önkormányzatokért felelős miniszter útján került az Országgyűlés elé. A változás egyértelműen politikai célokat és a gyulai, valamint a szeghalmi kistérségek gazdasági előnyszerzését szolgálja, és ellentmond a demokrácia szabályainak, alkotmányellenes, sérti az önkormányzatok önrendelkezési jogát, nem tartja be az alulról jövő kezdeményezésekről szóló európai uniós alapelvet sem. A sarkadi kistérség települései nemhogy nem kérték az átsorolást, tisztelt képviselőtársaim, hanem kifejezetten tiltakoztak is az átsorolás ellen az ágazati miniszternél.