Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2007. június 18-ai ülésén elfogadott, a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló törvény záróvitája és zárószav... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MANNINGER JENŐ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MÁRTON ATTILA (Fidesz):
124 Szocialista képviselőtársaim most jóvátehetik azon hibájukat, hogy döntésükkel politikai célokat szolgáltak a törvényesség helyett. Nem hallgattak ránk, amikor az Országgyűlés el őtt és a bizottsági munka során többször is felhívtuk a figyelmüket, hogy a képviselőtársuk által beadott indítványt ne szavazzák meg, mert az törvénysértő. Miért kell megvárni, míg a köztársasági elnök úr, élve az alkotmányban biztosított jogkörével, a tö rvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek? Az ország egyetlen kistérsége a sarkadi, amellyel ilyen alantas módon bánt el az MSZPs boszorkánykonyha. Tette ezt úgy, hogy az MSZP listáról a sarkadi képviselőtestületbe került politikusai is elmond ták, hogy nem lett volna szabad megszavazni ezt a módosító javaslatot, és meghozni ezt a hibás, felháborító döntést, hiszen ez a kistérség, illetve az érintett kistelepülések halálát jelentené. A köztársasági elnök úr Országgyűlésnek címzett levelében külö nösen aggályosnak nevezte a sarkadi kistérséggel kapcsolatos döntést, hiszen a módosító javaslattal elfogadott rendelkezés egy teljes kistérséget szüntet meg jogellenesen, anélkül ugyanis, hogy más kistérségbe való átsorolását egyetlen önkormányzat is kezd eményezte volna, és anélkül, hogy a kistérség megszüntetéséről a jogszabályban előírt szakmai és közigazgatási vélemények megszülettek volna. Ezért arra kérem az Országgyűlés tagjait, hogy szüntessé k meg szavazatukkal a kialakult törvénytelen helyzetet, és támogassák az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban egyhangúlag elfogadott, az eredeti állapotot helyreállító javaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.) EL NÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Manninger Jenő képviselő úrnak, Fidesz. MANNINGER JENŐ (Fidesz) : Köszönöm. Tisztelt Ház! A benyújtott módosító indítványok kapcsán a törvény változatlanul tartalmazza a KeszthelyHévíz kistérség s zétválasztását. Megjegyezni kívánom, hogy a hévízi kistérség kialakítását sem a kormány, sem az illetékes szakbizottság nem támogatta, a szocialista frakció három szocialista képviselő kapcsán szavazta be ezt a törvénybe, így az ő felelősségük az, hogyha a kistérség semmilyen szakmai fórum által nem támogatott kettéválasztását megszavazzák. Ezért kérem a képviselőket, hogy ne szavazzák meg a módosított törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Kösz önöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tudatában vagyok annak, hogy az, amiről Manninger kép viselő úr beszél, nem tárgya a mai módosító javaslatnak, de mint a megyei közgyűlés elnöke, azért tudhatná, azok a települések mind egyhangú szavazattal a kistérség létrejötte mellett döntöttek. Azért ez hozzátartozik az igazsághoz. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Márton Attila képviselő úrnak, Fidesz. MÁRTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap folyamán nagyon soks zor hallhattuk, hogy az elkövetkezendő időszak a fejlődés, a bővülés, a gyarapodás időszaka lesz. Nos, voltak és vannak Magyarországon olyan települések, amelyek komolyan gondolták és el is hitték ezeket a szavakat, és amikor arról volt szó, hogy végre öná lló lehetőséget kapnak ahhoz, hogy saját