Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 9 (96. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
1160 intézményi átalakítások egységes szabályozására, de ez egyfajta szabályozási megjelenítés, nem ró kötelez ettséget az önkormányzatra, hiszen ugyanúgy az önkormányzat dönti el, hogy mit milyen formában működtet. Nagyon sok helyen valóban nagyon pozitív kezdeményezések indultak meg, és különösen pozitívnak tartom azokat a kezdeményezéseket, ahol egyegy önkormán yzat arra törekszik, hogy valamennyi egészségügyi szolgáltatóját egységesen, egy rendszerként kezdje el működtetni. Több helyen megindult a mentőszolgálat, a központi ügyelet, a járóbetegszakrendelő vagy kis kórház integrációja, ahol az integrációból adód ó szinergista hatásokkal egy sokkal hatékonyabb, jobban működő, betegbarátabb egészségügy alakítható ki. Egyetértek azzal is, hogy szükség van a szakellátási fejlesztésekre. Nagyon nagy dilemma itt is szembesülni az országban fennálló igazságtalanságokkal. Mindenképpen szükség van a fejlesztésekre, amelyek egyébként már az idén megindulhatnak: először csak a pályázatok kiírásával, majd ezt követően már valóban a pályázókkal és valóban az építkezésekkel. Képviselő úr, az MDF összesen 32 kérdésben fogalmazott meg tényleg közel száz kérdést a biztosítási rendszer kapcsán, amelyek - azt gondolom - itt a parlament előtt sem szégyen bevallani, nagyon jó kérdések voltak, köszönjük szépen. Nagyon sok és nagyon hasznos kérdés érkezett az MDFtől, amelyek számomra azt jelzik, hogy itt valódi vita fog kibontakozni arról, hogyan is működjön a biztosítási rendszer, hogyan is alakítsuk át, és azt gondolom, erre van szükség. Arra a fajta vitára van szükség, hogy mitől lesz jobb, mitől működik jobban a rendszer. Hiszen telje sen egyetértek önnel abban, hogy a lényeg bizony a részletekben rejlik. Azokban az apró részletekben, amelyek nem tudnak kiderülni egy hatástanulmányból, egy összefüggő koncepcióból, hanem sokkal inkább a hatástanulmány részei: hogyan is változik ez a rend szer, mit fog ez a jövőben hozni, mire számít az egészségpolitika, milyen átalakításokat fog indikálni maga a rendszer átalakítása. Erről is szól egyébként az a koncepció, amely tegnap felkerült a minisztérium honlapjára. Az MDF által feltett valamennyi ké rdésre még a mai napon megküldi a tárca a válaszokat, hiszen pont a kérdések érdemi volta miatt nagy örömünkre szolgált, hogy volt értelme, és látjuk értelmét annak, látjuk az együttműködési szándékot arra, hogy valóban érdemben foglalkozzunk a biztosítás kérdéseivel. A vitának az lenne a lényege, hogy szakmai vita folytatódjék, és őszintén remélem, hogy e Ház falai között érdemi vitára fog sor kerülni ebben a törvényben, ellentétben az elmúlt öt törvénnyel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiba n.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetségéből. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokat szoktunk arról beszélni, hogy 1956 n em került még a helyére a magyar nemzeti emlékezetben, és hogy mennyire fontos, hogy ez megtörténjen. Nem segít ebben a kérdésben az, amikor egy parlamenti képviselő így fogalmaz: “1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabad ult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztollyal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944ben zsidókra vadászva.” A képviselő asszony, képviselőtársunk megnyilatkozása bizo nyos szempontból érthető. Nem várható el senkitől az objektív, tudományos igényű tárgyilagosság, ha közeli hozzátartozóját meggyilkolták, ha közeli hozzátartozója erőszakos cselekmény áldozata lett. A forradalom sodrában - ezt tudjuk - több borzasztó dolog is történt: utcai lincselések, Köztársaság tér, ismerjük ezeket a tényeket. Ám másokat is értek érzékeny veszteségek, és annyi tárgyilagosság talán mindenkitől elvárható, hogy ha nem tud indulatain uralkodni, akkor inkább hallgasson; kivált, ha közszerepl ő, s minden egyes megszólalásának politikai következményei vannak.