Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 9 (96. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter:
1159 ágyszámleépítések, a különböző betegutak bizonytalansága még most sem egyenesedett ki, jóllehet a kormány ígéretet tett arra, hogy a szakellátás szintjén már az őszre kész tervet tesz le az asztalra, amely segítené az egész ellátórendszert. (9.30) Ezzel is késlekedésben van, és ahelyett, hogy ezeket lépné meg, és ezzel mintegy stabilizálná a helyzetet, egy újabb átalakítás előtt állunk, ez az úgynevezett finanszírozási átalakítás a többbiztosítós modell létrehozása. Ellenzéki pártként úgy gondoljuk, a Magyar Demokrata Fórum mint felelős ellenzéki párt, nem tehetett másként, mint hogy felhívta a miniszt érium figyelmét, hogy számos kérdést tisztázni kell, mielőtt egy ilyen nagy horderejű lépést megteszünk. Ezért négyszer 8 írásbeli kérdés formájában, de összefüggéseit tekintve összesen mintegy 98 kérdést tettünk fel a tárcának az átalakítással kapcsolatba n, amelyekre természetesen várjuk a válaszokat, és azt követően lehet az egészről érdemi beszélgetést folytatni. Az eddigi polémiák kapcsán azonban látható, hogy egy eleve zilált rendszerre próbálnak, fognak ráereszteni egy olyan finanszírozási modellt, am ely hihetetlen működési zavarokat fog eredményezni. Ez már most észlelhető, ezért a Magyar Demokrata Fórum azt kéri a tárcától, a kormánytól, hogy ne az időpontok legyenek az elsődlegesek ezen átalakítás során, hanem az legyen az elsődleges, hogy minden sz ereplő tisztában legyen azzal, mi vár rá, mi az ő feladata, ezzel szemben mi az, amit ő remélhet. Egy ilyen átalakítás esetlegesen a patkó mindkét oldalán hozhat szavazatokat, arról nem is beszélve, hogy megnyugtatja az állampolgárokat, hiszen - gondolom, legalábbis önök ezt mondják - őértük történik ez az átalakítás. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Az elhangzott napirend előtti felszólalásra Horváth Ágnes miniszter asszony kíván válaszolni. DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hadd köszönjem meg ismét a képviselő úrnak, hogy érdemben és tárgyszerűen szól hozzá mind a biztosítási rendszer átalakításához, mind a reform egyéb kérdéseihez. Nagyonnagyon jó lett volna, ha az elmúlt időszakban is ugyanilyen vita folyhatott volna az ellenzék valamennyi pártjával, valószínűleg sokkal értelmesebb vita lenne mögöttünk. Öt nagy lélegzetvételű törvényen már túl vagyunk, megtörtént ek azok az alapvető átalakítások, amelyek szükségességét egyikünk sem vitathatja. Teljesen egyetértek a képviselő úrral abban, hogy nagyon fontosak a biztosítási rendszerünk történelmi hagyományai, különös tekintettel a szolidaritásra, és különös tekintett el a rendszerben a szolidaritásból adódó kiszámíthatóságra. Ugyanakkor látszik az is, hogy ez a szolidaritás nem teljesen az, és nem teljesen olyan elven működik, mint ahogyan az működött Bismarck idejében. Másfajta szolidaritást kíván 2007, meg kell jelen nie valóban kötelező szinten a járulékfizetésnek. Meg kell jelennie valóban szabályozható módon a források elosztásának, azaz annak a nagyon világos kinyilvánításának, hogy ki mire számíthat a saját maga vagy az állam által befizetett forrásokért. Ebben mi ndenképpen fejlődnie kell a biztosítási rendszernek. Egyébként ez egy alapköve magának az átalakításnak. Én is fontosnak tartom az intézményi átalakítások kérdését is a biztosítási rendszer átalakítása mellett, itt azonban nem szabad elfeledkezni a fenntar tó tulajdonos önkormányzatok jogi lehetőségeiről és szabadságáról, hiszen az önkormányzat mint fenntartó minden egyes esetben saját maga dönt arról, hogy az ő egészségügyi szolgáltatóját milyen módon, milyen formában kívánja működtetni, üzemeltetésbe adni, saját maga menedzsmentet állítani. Tehát az, hogy egyegy intézmény hogyan működik, az önkormányzat döntése. Zajlik egyébként egy előkészítő munka az