Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 8 (95. szám) - Font Sándor (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “A törvény nem akadály, avagy a gátlástalanságnak nincs határa?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - FONT SÁNDOR (Fidesz):
1054 RÉV ÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz) : Kedves Államtitkár Úr! Azért azt hiszem, arra egyetlen önkormányzatnál sincs példa, hogy 460 méter utat csináltak meg 1600 méter helyett, majd ezt követően a hiányzó 1100 méterre még egy pályázatot beírtak, és aztán ezt még egyszer el számolták. Tisztelt Államtitkár Úr! Vannak egyébként példák a múltból is. Kocsér község polgármestere hasonló, de lényegesen ártalmatlanabb esetben 2006ban jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt ügyészségi megrovásban részesült. A településtől a t eljes 25 milliós támogatási összeget megvonták, és három évre kizárták az állami támogatásra pályázók köréből. Tisztelt Államtitkár Úr! Ebben az országban egy jogrend van vagy pedig kettő? Egy vonatkozik, mondjuk, Kocsérra (Dr. Géczi József Alajos: Ha csak kettő lenne!) , egy pedig vonatkozik Demszky Gáborra és önökre. Tisztelt Államtitkár Úr! A másik, ami miatt elfogadhatatlan az eljárás, hogy a Fővárosi Önkormányzatban az MSZP, az SZDSZ és az MDF folyamatosan megpróbálja megakadályozni az ügy kivizsgálását . A válaszát természetesen nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 154 igen szavazattal, 114 nem e llenében, 3 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Font Sándor (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “A törvény nem akadály, avagy a gátlástalanságnak nincs határa?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Font Sándor, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: “A törvény nem akadály, avagy a gátlástalanságnak nincs határa?” címmel. A képviselő úré a szó. FONT SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szé pen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napokban ismét kiemelt figyelmet kaptak a termőfölddel kapcsolatos kérdések. Néhány héttel ezelőtt e témakörről ötpárti tárgyalás kezdődött az érdekképviseleti szervek bevonásával. Mielőtt azonban a z érdemi tárgyalási szakaszhoz érkeznénk, azt látjuk, hogy a kormányzó pártok gőzerővel készítik elő az állami földek barátok számára történő átjátszását. Mondhatnánk: amíg a bejáratnál tárgyalunk, a spájzablakon adogatják kifelé a holmit. A kormány augusz tus 14én olyan rendeletet hozott, amely lehetővé teszi, hogy a földtörvény elővásárlási és előhaszonbérleti jogra vonatkozó rendelkezéseit ne kelljen az állami földekre alkalmazni, így megfosztja a törvényben előírt elővásárlási jog gyakorlásától az érin tett helyben lakókat, azaz nem élvez előnyt sem a bérlő, sem a helyben lakó gazda, sem a szomszéd, csak úgy tűnik, hogy a szocialista haverok. A Nemzeti Földalap eleve olyan értékesítési gyakorlatot folytat a birtokösszevonásokkal, hogy klasszikus gazdálko dó állami földet vásárolni így nem tud. Veszprém megyében több települést érintő, 47 földrészletet vonnak egy értékesítési egységbe, 651 hektár területtel, és ezt kínálják eladásra 199 millió forintért.