Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2007. június 25-ei ülésén elfogadott, az állami vagyonról szóló törvény záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - HERÉNYI KÁROLY (MDF): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz):
101 mindig éppen aktuális kormány tudjon felelősséget vállalni, tudja meghatározni az állami vagyonnal való gazdálkodást. A kormány, az előterjesztő ezen túlmenően benyújtott egy másik javaslatot is, amely szintén ezt a helyzetet erősíti, amely arról szól, hogy maguk a döntéshozók kinevezési folyamatában kapjon szerepet az elnök úr, méghozzá nem is lényegtelen szerepet. Ez lenne a második garancia arra, hogy az elnök úr aggodalmait ez a módosítás kiküszöbölné. Tehát hangsúlyozom, a felvetés arról szólt, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodásért viselt kormányzati felelősség volt a kérdés, és ar ra ez a kettős válasz szerintem megnyugtató megoldást jelent. (20.00) Ezért javaslom a tisztelt Háznak, hogy a 220., tehát a kormányelőterjesztés szerinti módosítást és az egész törvényt elfogadni szíveskedjenek. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖ K (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, Fidesz. (Pokorni Zoltán: Nem jelentkeztem!) Akkor téves gombnyomás történt. Elnézést kérek, de itt megjelent a neve Pokorni képviselő úrnak. Nyolc perces időkeretben hárman kértek szót: Herényi Károly, Mádi László és Ékes József képviselő urak. Megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak, MDF. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miután ennek a törvényn ek a parlamenti vitája lezajlott, miután ezt a törvényt a parlamenti többség elfogadta, a köztársasági elnök úr kifogással élt, és visszaküldte újratárgyalásra kihirdetés előtt, illetve aláírás előtt ezt a törvényjavaslatot. Kár most itt belekezdeni újra a vitába, amin egyszer túl vagyunk, egy kérdés a fontos: vajon az a válasz vagy az a reakció, amit a kormánytöbbség produkált a köztársasági elnök úr észrevételére, adekváte vagy érvényese, vagy egyáltalán orvosoljae ezt a problémát. A köztársasági elnök úr alapvető kifogása azt volt, hogy a kormány egy olyan testület létrehozását igyekszik megvalósítani e törvény alapján, amely a kormányzati cikluson túlnyúló hatásidővel vagy hatáskörrel rendelkezik, és ezt jogosan kifogásolta a köztársasági elnök úr. Az ok a módosító javaslatok, amelyek kormányoldalról érkeztek, ezt a kifogást tulajdonképpen nem kezelik, hanem egy más csatornára irányítják, de azt gondolom, hogy ez a válasz nem adekvát és nem érvényes, nem ad feleletet a köztársasági elnök úr felvetésére. A módosító javaslatok közül egyedül Mádi képviselő úr javaslata az, amely valós választ ad arra a valós kérdésre, amelyet a köztársasági elnök úr felvetett. Ha a bizottsági támogatásokat megnézzük, azt tapasztaljuk, hogy a bizottságok a kormányzati többsé g, illetve a koalíciós többség segítségével a kormányelőterjesztést támogatták. Miután Mádi képviselő úr javaslata nem kapta meg a bizottságok támogatását, nagy a valószínűsége, hogy a kormányzati többség a saját javaslatát fogja elfogadni és elfogadhatón ak tartani. A Magyar Demokrata Fórum ezt a választ nem tartja érvényesnek, nem tartja adekvátnak a köztársasági elnök úr felvetésére, és ezért ezt a módosító javaslatot és magát a törvényt sem tudja elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A módosító indítványom - nagyon röviden - azt tartalmazza, hogy mivel nem egy alkot mányosan hosszú távú intézmény, kormányok felett álló