Országgyűlési napló - 2007. évi nyári rendkívüli ülésszak
2007. június 25 (86. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
274 határozottan kijelenteni, semmilyen politikai megfontolás, szándék, nyilvános vagy titkolt indíték nincs abban, hogy a szakma, az ig azgatás, az igazságszolgáltatás szokásos szabályain túlmenően védelmet biztosítsunk ezeknek az anyagoknak. Szilvásy miniszter úr szombaton talán - vagy tegnap? (Gyurcsány Ferenc dr. Szilvásy Györgyhöz fordul.) , vasárnap utasította az adott kérdéskörben h atáskörrel rendelkezőket, hogy kezdjék el áttekinteni az iratanyagot, és tegyék meg, ami csak a szakma szabályai szerint lehetséges, nem sértve más ügyek felderítését, nem sértve az igazságszolgáltatás, a nemzetbiztonság általános szempontjait. Ezekben egy ébként nem osztok más véleményt, mint az ön nagyra becsült politikustársa, volt miniszterelnök, azaz lehetnek olyan nemzetbiztonsági érdekek, amelyek azt célozzák, hogy valamit nem lehet nyilvánosságra hozni, de határozottan mondom, nincs politikai szándék . Mindent, amit lehet, fel lehet oldani a titkosság alól. Csak az istenekre kérem, hagyjuk már abba, hogy mindig mindenből politikai kérdést csinálunk! Tegyük már lehetővé, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás egyszer elvé gezze a dolgát! Nincs már olyan erős hitele a politikának, higgyék el nekem, hogy az itteni parlamenti megszólalások segítenék ezeket az ügyeket! Fordítva: rombolják. Muszáj csak arra emlékeztetnem önöket, amit Zsanettügynek hívunk. Mekkora volt a felhábo rodás! A teljes magyar sajtó, kérem szépen, címlapon követelte, hogy deresre kell feszíteni mindenkit. Volt olyan ellenzéki párt, amelynek alelnöke tüntetést szervezett, ha jól emlékszem, a Rebisz előtt. Volt ilyen, ugye? (Az MSZPfrakció felé fordulva kér dezi.) Kígyót és békát kiabált, pálcát tört, olyan hangulatot előidézve, amelyben, hát, talpán legyen a magyar igazságszolgáltatás, ha még tud egyáltalán pártatlan maradni. Érdekes módon ma sem ugyanazok az újságok, hozzáteszem, sem ugyanazok a politikusok , amikor úgy tűnik, hogy legalábbis az ügy összetettebb, árnyaltabb, bonyolultabb, ellentmondásosabb, talán nem az és nem úgy történt, talán túlságosan korán törtek pálcát bizonyos emberek feje fölött, azok nem mondják azt, hogy bocsánat, nem kellett volna tüntetnem ott, a Rebisz előtt. (14.00) Bocsánat, nem kellett volna a magyar anyák nevében műfelháborodást produkálnom, miközben azt sem tudtam, hogy mi történt. Szóval, egy picikét énszerintem nyugodtabban kell ezeket intézni - picikét nyugodtabban. Na mo st, ami a társadalombiztosítást illeti, mert én egyébként szívesen tartok konzultációt vagy előadást a Közgazdaságtudományi Egyetemen, ha itt is ezt kell tartani ellenzéki politikusoknak, az nem rám nézve szégyen. Két lehetőség van. Vagy egyes politikusok nem értik, hogy mit jelent a társadalombiztosítás és mit az üzleti biztosítás - ha nem értik, az intellektuális és politikai képességeikre tekintettel, hát legalábbis nem túl kedvező. Ha értik, és ehhez képest teljesen mást mondanak, hogy félrevezessék a választókat, akkor pedig oly sokszor hangoztatott moralitások szempontjából legalábbis árnyékoló tényező. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mind a két eset az!) Lehet, hogy mind a két eset fennáll. De hogy addig segítsek a kollégáknak, Magyarországon egységes társadalombiztosítás marad, mert a társadalombiztosítás három legfontosabb alapelve fennmarad. Arra kérem a frakcióvezető urat, jegyzetelje, hogy meg tudja később tanulni, nehogy majd ősszel újra kelljen kezdenünk ezt a kis konzultációt. (Derültség és tap s az MSZP soraiban. - Dr. Semjén Zsolt: Például azt, hogy nonprofit!) 1. A társadalombiztosítás első jellegzetessége, hogy valamennyi biztosított számára a társadalombiztosítás alapellátása magas jogszabályi normákban meghatározott és garantált módon egysé gesen jár, az nem üzleti alku vagy profitmegfontolás eredménye. A könnyebb érthetőség kedvéért segítek: az üzleti alapon biztosító lakásbiztosítók szabadon képeznek biztosítási csomagot. Az egyik azt mondja, hogy nálam lehet tűzkárra is biztosítani, a mási k azt mondja, hogy nálam nem lehet. Az egyik azt mondja, hogy hajlandó vagyok betörés ellen biztosítani, de csak akkor, ha nyolc zár van az ablakon, a másik azt mondja, hogy nekem elegendő öt is, és folytathatnám a sort, azaz a szolgáltatás megfogalmazása üzleti megfontolás. A társadalombiztosításban nem az.