Országgyűlési napló - 2007. évi nyári rendkívüli ülésszak
2007. június 19 (85. szám) - A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a termőföld védelméről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
224 verbálisan nyilatkozik, és közben azt látjuk, hogy a gyakorlatban teljesen az önös érdekű saját útját járja. Én itt említést tettem már az előbb például a termőföldértékesítési gyakorlatró l, amikor is csak multi befektetők fognak majd hozzájutni a magyar állami tulajdonú termőföldhöz (Demendi László: Ez nem igaz! Hagyd már abba!) , mert ugye, százmillióval nem rohangál senki sem a zsebében egyelőre, szabad pénzeszközzel. De ugyanilyen kétség eink vannak, amikor a miniszter urat megkérdeztük a bizottsági meghallgatáson, hogy hogyan áll a farmalapú támogatásra való felkészülés, és vane koncepció arról, hogy hogyan próbáljuk deklarálni a magyar érdekeltségeket ebben. A miniszter úr azt mondta, h ogy még nincs olyan állapotban ez a terv, hogy erről be tudna számolni. Mi történik rá egy hétre, a tegnapi napon? A Népszabadság az első oldalon arról számolt be, hogy megvan a teljes elképzelés, megszületett. Úgy tűnik, hogy ebben a koncepcióban gyakorla tilag az őstermelők, a családi gazdálkodók nem kaptak szerepet, kihúzzák őket, nem léteznek a koncepció elfogadása után, mert ők ebben a formában nem juthatnak hozzá a majdani típusú támogatási rendszerhez, a farmalapú támogatási rendszerhez. Közismert az a nagy vita közöttünk, hogy egy tszalapú tőkés nagybirtokrendszert kell építeni, amit önök gőzerővel tesznek most, vagy pedig a sokszereplős, családi alapon szerveződő, középbirtokméreten gazdálkodók sokaságát, akik előállítják a hazai fogyasztók számára az élelmiszerek döntő többségét. Mondjuk, mi meg ezt szeretnénk építeni. Ebben láthatólag most elkészül egy olyan koncepció, ha a Népszabadság híre igaz, rendszerint igaz szokott lenni, amelyben ennek a csoportnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , a családi gazdálkodói csoportnak, az őstermelői csoportnak szerepet többé nem adnak, és önök ki szeretnék vonni őket a forgalomból. Ez egy kissé elbizonytalanít ilyenkor bennünket, államtitkár úr, hogy önök akarnake velünk ténylegesen beszélni a valóságról. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, Font Sándor képviselő úr. Kettő percben megadom a szót Gőgös Zoltán államtitkár úrnak. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszön öm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a vita egész normális mederben zajlott, míg nem érkeztek azok a képviselőtársaink, akiknek az az érdeke, hogy balhé legyen. Erre nem tudok mást mondani. Ugyanis két abszolút szakmai törvényről vitatkozunk. Igenis alaposan végiggondoltuk, amikor ezt a kérdést kivettük a földtörvény hatálya alól, mert vannak benne olyan ügyek, amelyeket meg kell oldanunk: talajvédelem, földvédelem. Ehhez semmi köze annak, hogy ki a föld tulajdonosa. Erről szól ez a két törvén y. Ugyanis, képviselőtársaim, ahogy most hallom, el sem olvasták - ez az egyik. A másik: olyan dolgot akarnak belekeverni, aminek ehhez az egészhez semmi köze. Mi köze van a földértékesítésnek ehhez? Szó nincs ebben a dologban erről. Egyébként amit a képvi selő úr mond, az meg totál hazugság, ugyanis hát persze, több birtoktestet hirdetünk meg azoknak, akiknek a bérleményei szanaszéjjel vannak, és mondjuk, ezer tehén után próbálnának takarmánybázist csinálni. Ha ezek az emberek vagy ezek a cégek ellenségei a jelenlegi ellenzéknek, akkor ezt ki kell mondani. Én már többször mondtam, hogy ezt tisztába kell tenni, uraim, hogy a társas vállalkozások miért ellenségei a mostani ellenzéknek. Egyébként köztük is vannak olyanok, akiknek társas vállalkozásuk van. Most miért? Képviselő úr, amikor azt mondja, hogy tőkés nagybirtokosoknak adjuk oda a földet, akkor erre céloz, azokra, akik egyébként teljesen normálisan működnek, ugyanúgy embereket foglalkoztatnak, eltartanak falvakat, hivatalosan adóznak, és akkor a képvise lő úr meg azt mondja, hogy ezek tőkés nagybefektetők, akiknek az az érdekük, hogy majd a szerencsétlen magyar termelők alól elvigyék a földet.