Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 12 (55. szám) - Dr. Balsai István (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - „Mi lesz a sorsa a Lipótmező betegeinek?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter:
938 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! (Dr. Molnár Lajos felé. - Általános zaj.) Megvárom, amíg figyel a miniszter úr. Miniszter úr, ön több évig a II. kerületi Kapás utcai rendelőnek volt a főo rvosa, főigazgatója. Úgy látszik, hogy nagyon rossz nyomot hagytak önben ezek az évek, mert a II. kerületi intézményekkel nagyon mostohán bánik el. Itt lesz még ma szó a Budai Gyermekkórház ellehetetlenítéséről, csőd közeli helyzetet idéz elő az ön döntése a Szent Ferenc Kórházzal kapcsolatban, ugyanez a helyzet a Budai Irgalmasrendi Kórházzal és az Országos Reuma- és Fizioterápiás Intézettel kapcsolatban. Lesz majd módom egy 3 ezer aláírást tartalmazó paksamétát átadni önnek, ez a Budai Gyermekkórházra von atkozik. Amiért szót kértem, és az interpellációm fő tárgya mégiscsak az ön legmegdöbbentőbb intézkedése, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása okozott és okoz ma is… - még a mai újságok is tele vannak a szakemberek, az ön kollégáinak a megdöbbentő részletességgel tálalt véleményével. Ön 140 év munkáját és felhalmozott értékét tette tönkre. Nyilván tudja, tájékoztatták önt, hogy Ferenc József adományából, pontosan 139 évvel ezelőtt kezdték el ennek a Budapest második legnagyobb épületét jelentő intézménynek a felépítését. Több mint öt klinikának megfelelő tanszék, pszichiátriai osztályok, számtalan szakmai műhely, strokeközpont, agykutatás, genetikai kutatás, memóriaklinika, könyvtár, múzeum, ezek mind az ön döntése folytán semmivé válta k. Még ezen túlmenően is viszonylag kevés szó esik, és ez az engem leginkább érdeklő kérdés, hogy mi lesz azzal a 928 ápolttal, akiknek zöme, pontosan 254 ember kényszergyógykezelt, azonkívül közülük 178 fő gondnokság alatt áll, tehát nincsenek abban a jog i helyzetben, hogy a legkisebb mértékben is felemeljék a szavukat az érdekeikkel ellentétes döntése miatt. Nyilván tudja azt, miniszter úr, tájékoztatták, hogy van olyan személy, aki negyven éve van ebben az intézetben ápoltként, van olyan, aki húsz éve, á tlagosan négyöt éve vannak ott ezek a személyek, akik, még egyszer mondom: nem képesek, jogi értelemben sem képesek, nemcsak állapotuk miatt érdekeik érvényesítésére. Ön a hírek szerint nyolckilenc helyre szeretné elhelyezni ezeket az ápoltakat. Könnyű b elátni, miniszter úr, hogy ezek az emberek a jövőjüket és az életkilátásaikat illetően nagyon rossz helyzetbe kerülnek. Mielőtt válaszolna, figyelmeztetem, miniszter úr, hogy önt az orvosi esküje is köti, amikor válaszát megfogalmazza. Ezért kérdezem, hogy döntése során figyelembe vettee azokat az emberiességi szempontokat, amelyek a 928 ápolt sorsát illetik. Várjuk a válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) (14.50) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót M olnár Lajos miniszter úrnak DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm képviselő úrnak, hogy lehetőséget adott elmondani azt, hogy a néhány munkahelyem közül a legnagyobb szeretettel és tisztelettel a II. kerületi rendelőintézetben vezetőként eltöltött időre emlékszem vissza, nem utolsósorban azért, mert abban az időben - 199094 között - politikailag eltérő nézeteket valló kerületi képviselők minden esetben közösen mindent megtettek annak a rendelőintézet nek a rendbetételéért, ezért az Budapest egyik egészségügyi gyöngyszeme lett. Máig megtiszteltetés számomra, hogy ott dolgozhattam. Van egy másik intézet, ahol ez nem történt meg a kilencvenes években, nem történt meg a nyolcvanas években, de a hatvanas me g az ötvenes években sem, tisztelt képviselőtársaim, és nem történt meg a mai napig. Száznegyven évvel ezelőtt alapították, és ma is úgy néz ki, mint száznegyven évvel ezelőtt. Mindnyájunk közös hibája, mondhatni, a rendszer bűne, az elmúlt évtizedek bűne.
