Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 14 (83. szám) - A két politikai vita időkeretének ismertetése: - „A második Gyurcsány-kormány első éve” című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
4251 önök nem jól teszik a dolgukat, hanem azért, me rt képzelje el, megváltozott a helyzet Németországban. Mi az autóiparban el sem tudtuk volna képzelni pár évvel ezelőtt, hogy a mi német munkásaink dolgozni fognak szombaton meg vasárnap, sőt azt sem tudtuk elképzelni, hogy ha van munka, akkor túlóra van f olyamatosan, ha meg nincs, akkor nem szabadságot adunk ki, hanem azt mondjuk, hogy egy kicsit tessék hazamenni, és a jövő hónapban ledolgozzuk; hogy a német jóléti államban nagyon szabályozott munkaidő világa átalakul. Mindaz, ami az elmúlt egy évben törté nt, tisztelt parlament, elsősorban erről szól és nem a költségvetési kiigazításról. A költségvetési kiigazítás egy fontos pillér és elem, már csak azért is, mert ha körülnézünk, akkor nem látunk olyan erős országot, amelynek ne egyensúly jellemezné a saját maga pénzügyi gazdálkodását. Ha pedig ez így van, akkor nem olyan bonyolult a lecke; mindenekelőtt, ha akarunk egy erős országot, olyan országot, amelynek nem kell tartania sem a környező országoktól - amelyek többsége ma gyorsabban növekszik, mint Magyar ország , sem pedig távolabbi európai országoktól, szóval, egyensúlyt kell teremteni. Nagyon sok politikai természetű vitát - ki merem mondani önöknek meg a nézőknek: buta vitát, sőt hazug vitát - folytattunk le az elmúlt egykét évben arról, hogy jó, jó, de hát hova lett a pénz. Miért kell itt kiigazítás? Van, aki odáig viszi ezt - nyilván nem politikai szándékoktól mentesen , hogy a parlament egyik felében csalók, rablók, talán még tolvajok is ülnek, és nyilván zacskóban, borítékban, táskában és a jó ég tudja, még miben hordják ki az Államkincstárból a pénzt, és viszik haza. Hála istennek, ez már 2006 előtt sem volt elegendő ahhoz, hogy elmagyarázzuk a világot, a választók csak legyintettek, az emlékezetük elég világos, a rendszerváltást követő időszak le gnagyobb szociális kiigazítására és közösségi beruházásaira fordítottunk rengeteg pénzt. De azért ne szaladjunk ennyire előre! Az 1998 és 2006 közötti költségvetés és gazdaságpolitika nagyjából háromnégy, inkább három szakaszra bomlik. 1998 és 2000 között lényegében folytatódik az a politika, amelyet a kiegyensúlyozottság, a gazdasági és szociális célok együttes képviselete jelentett, amelyet az előző, az 19941998 közötti szociálliberális kormány képviselt. 1998 és 2000 között azt látjuk, hogy a gazdaságu nk növekedésének üteme mögött elmaradt a bérek növekedése, elmaradt a fogyasztás növekedése. Egy nagyon visszafogott szociális és jövedelmi szerepvállalást tanúsított az akkori, önmagát polgárinak hívó kormány. 2000ben egy irányváltás történik, amely 2001re kibontakozik. 2001től elindul egy nagyon meredek folyamat, amely 2003ig tart. Választás előtt vagyunk, az akkori kormánypártok nyilván ezért a gazdasági növekedést jelentősen meghaladó jövedelem- és fogyasztásbővítő politikába kezdenek, elkezdődik az 50 százalékok időszaka, példának okáért 50 százalékkal növekedett a köztisztviselők bére, de a fegyveres testületek egy részében meg az igazságszolgáltatás egy részében ugyanez történik. Az akkori szociálliberális ellenzék, annak különösen a nagyobbik pár tja, mi, szocialisták ennek a politikának alapvetően a folytatására, sőt nem egy esetben a kiterjesztésére vállalkozunk. 2002től folytatódik ez a politika a választási ígéretek jegyében. Emlékezzenek: 13. havi nyugdíj, 50 százalékos közalkalmazotti béreme lés, 13. havi családi pótlék, megduplázzuk az autópályák hosszát ebben az időszakban, és folytathatnánk a sort. Kiterjedt szociális szerepvállalás jellemzi a kormányzati ciklus első felét, kicsit úgy, mintha semmi nem lenne drága. Szociálisan egyébként a h elyzet abszolút magyarázható. Mernée bárki azt mondani, hogy nincs szükségük további ellátásra a nyugdíjasoknak? Ki merné mondani? Olyannyira nem, hogy még négy évvel később is a választási kampányban egy másik párt egy újabb havi nyugdíjjal próbálja kecs egtetni a választókat. (8.30) Mernée valaki mondani, hogy a közalkalmazottaink - döntően tanárok, orvosok - meg voltak fizetve? Ugyan dehogy, kérem! Senki nem meri mondani! Ezért aztán a szociális ígéreteknek és a szociális szerepvállalásnak nincsen komol y határa. De nem kétséges, azt látjuk 2003 végére, hogy hiába a szociális jó szándék, a szociális jó szándék egyrészt megszünteti a hosszú távú versenyképes működés alapját, az egyensúlyt, másrészt pedig nem hagy elegendő forrást arra, hogy befektessünk, n e csak költsünk, hanem befektessünk oktatásba, egészségügybe, vidékfejlesztésbe. Szociális költés
