Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 11 (81. szám) - Herényi Károly (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Ki védi meg a kormányt I.?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - HERÉNYI KÁROLY (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
4060 pszichiátria lefejezéséről, amikor a Szent János Kórházba, a kerepestarcsai kórházba, a Nyírő Gyula Kórházba, a Semmelweis Egyetemre, a Szent István Kórházba konkrétan megkötött szerződések keretében át fog kerülni a betegek megfelelő színvonalú ellátása. Egyébként pedig magam folyamatosan konzultálok részben Nagy Zoltán professz or úrral, az intézmény vezetésével, és egyébként a Pszichiátriai Szakmai Kollégiummal is fogok egyeztető tárgyalást kezdeményezni, mert természetesen szó nincs semmiféle pszichiátriai lefejezésről. Egy gazdaságtalan, rosszul működő, nem felújítható intézmé ny átszervezéséről szól a történet, nem pedig egy ilyen rejtélyes nemzetbiztonsági okokat sértő koncepció van a háttérben. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Herényi Károly (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Ki védi me g a kormányt I.?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Herényi Károly, az MDF képviselője, kérdést tesz fel a miniszterelnöknek: “Ki védi meg a kormányt I.?” címmel. Veres János pénzügyminiszter urat jelölte ki a miniszterelnök úr válaszadónak. Kérdezem, elfogadj ae személyét, frakcióvezető úr. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elfogadom a miniszter urat, habár ebben az ügyben valójában egyedül a miniszterelnök az, aki kompetens választ képes adni. Ezt azért állítom, mert a miniszterelnök egyetemleg es felelősséget visel a miniszterei vonatkozásában és kapcsán is, és ez az Antallkormány óta így van, de az idő múlása arra késztet, hogy elfogadjam a pénzügyminiszter válaszát, és én ezt meg fogom tenni. Jó néhány héttel ezelőtt a Menedzser Magazinban me gjelent egy írás, egy vezércikk, amely azt állította, hogy egy kormánypárti politikus úgy egyenlítette ki a számláját egy magánrendezvény után, hogy nem fizetett ezután általános forgalmi adót. Ez egy olyan újságban jelent meg, amely nem egy hétköznapi lap , megvan a maga tartalmi értéke a sajtópiacon. Az lett volna erre az adekvát cselekvés vagy az adekvát válasz a kormány részéről - mert itt nemcsak a kormányt és nemcsak a kormányoldalt, hanem az egész politikai elitet érte támadás, hiszen a cikkben ez áll t, hogy ez a trükkök országa, és a trükközés élén az ország elitje áll , hogy ezt tisztázni kell. Levélben fordultunk miniszterelnök úrhoz, hogy folytasson vizsgálatot ez ügyben miniszterei körében, illetve kormánypárti politikusok körében, hogy vajon ki volt az. Ezt a vizsgálatot miniszterelnök úr sajnos nem folytatta le, viszont, ha ezt nem folytatta le, akkor ezt olybá kell venni, hogy nem megtörtént ügyről van szó, tehát ő ezt az állítást nem fogadta el. Viszont, ha az állítást nem fogadta volna el, ak kor az adekvát cselekvés a következő: vagy helyreigazítást kér az adott laptól, amely ezt az állítást az ország nyilvánossága elé tárta, vagy becsületsértési, személyiségi jog vonatkozásában pert indít az újság szerkesztősége ellen vagy ismeretlen tettes e llen. Tehát számos lehetőség adódott volna, hogy lehet ezt az ügyet rövid úton lezárni. Ezt a miniszterelnök úr nem tette meg, és az én kérdésem az, hogy miért. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Veres Jánosé a szó. (16.10) DR. VERES JÁNOS pénz ügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ha a kormány minden rágalom esetében bírósághoz fordulna, akkor nyilvánvalóan a bíróságok mást sem tennének, csak ilyen ügyeket vizsgálnának Magyarországon. Ez a rövid válasz az ö n kérdésére.