Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 4 (78. szám) - A rendőrség morális válságához vezető kormányzati döntéseket, intézkedéseket, mulasztásokat és ezek körülményeit vizsgáló országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - CSAMPA ZSOLT (Fidesz):
3740 Demeter úr nagyon jól tudja, és másik tudós kollégám is, hogy az Alkotmánybíróság elvi éllel megállapította azt, hogy a rendszerváltás óta valamennyi bizottsági meghallgatás és valamennyi vizsgálóbizottsági meghallgatás alkotmányellenes , mert hiányzik az a Tölgyessy Péter által, amikor rendszert váltottunk, akkor bevezetett “sarkalatos törvény” elnevezés, amely az alkotmányos megállapítás és az alkotmányban lévő többi emberi jog közötti kapcsolatot biztosítja. Vagyis magyarán szólva, ha a vizsgálóbizottság meghallgat embereket, személyeket, akkor azon személyeknek a jogállását tekintve hiányosságok vannak, alkotmányos késedelemben van az Országgyűlés, és meg kell alkotnia az erre vonatkozó jogszabályokat. De hogy ezeket a jogszabályokat, amelyek erős kétharmados törvények, azért is mondtam, hogy sarkalatosak - ez a szép kifejezés, Tölgyessy Péter vezette be , tehát hogy ezeket meg tudjuk alkotni, ehhez szükségünk van az ellenzék együttműködésére. Tehát, ha Demeter Ervin kollégánk és Kontr át kollégánk vizsgálóbizottságokat akar, különösen kényes kérdésekben, ahol sok államtitok is van, bevezetni, akkor ezt azzal kell kezdeni, hogy alkossuk meg a vizsgálóbizottsági intézmény teljes jogi környezetét és statútumát, ahogy ezt az Alkotmánybírósá g előírta. Nekem úgy rémlik, hogy már ki is estünk abból a határidőből. Nem készültem erre, de úgy emlékszem, kiestünk abból a határidőből, amit az Alkotmánybíróság adott nekünk. Tehát ez az egyik kérdés. A másik kérdés a parlamenti állandó bizottságok leh etőségei és szerepe, valamint a vizsgálóbizottság lehetőségei és szerepe, különösen olyan területeken, ahol sok az államtitok. Ilyen a Demeter úr által felvetett téma is, és részben ilyen a Kontrát úr által felvetett téma is. (23.40) Nem kell elmondani önö knek, mert tudják, de a nagyközönségnek el kell mondani, hogy mind a honvédelmi bizottság tagjai, mind a nemzetbiztonsági bizottság tagjai úgynevezett nemzetbiztonsági védelem alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy a környezetünket és saját magunkat is kellő f igyelemmel kísérhetik a nemzetbiztonsági szervek, amellyel biztosítják az állam érdekeit és biztosítják azt, hogy a titkosság megfelelő mértékű maradjon. Ez nincs a vizsgálóbizottságok esetében. Demeter úrral voltunk közös vizsgálóbizottságban, amely aztán eredménytelenül végezte nem túl dicső pályafutását. A helyzet az, hogy addig működnek ezek a vizsgálóbizottságok, amíg a tagjai meg nem kapják az információkat az állami szervektől. Amint megkapták az információkat, nem vesznek részt az üléseken, el tudjá k lehetetleníteni a munkát, és a vizsgálóbizottságok nem tudnak közös határozatot hozni. De az lenne egy vizsgálóbizottság alapvető feladata, hogy kivizsgáljon ügyeket, és a tényeket, az összefüggéseket feltárja azért, hogy a Ház vagy valamelyik szakbizott ság utána döntést tudjon hozni. De nem ez történik, mert nincs kidolgozva a vizsgálóbizottsági intézmény kellő statútuma. Ez olyan nagy hátrány, ami mellett, úgy érzem, hogy Frimintézeti dolog állandóan vizsgálóbizottságokat indítani, tudva azt, hogy nem tudnak alkotmányosan működni. Vajon mi értelme van ennek? Úgy gondolom, ezen el kellene gondolkodni. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, Mécs Imre képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólal ni. Csampa Zsolt képviselő úr! CSAMPA ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést kérek, hogy e késői órákban szót kértem, de egykét gondolatot mindenképpen szeretnék önökkel megosztani. Vadai képviselő asszony visszanyúlt a 19982002es id őszakra a vizsgálóbizottságokkal kapcsolatban. (Babák Mihály: Mindig ezt csinálja!) Azt gondolom, pont az 19982002es időszakot lehetne a rendőrség szempontjából pozitívan értékelni, ugyanis 2000ben volt egy olyan béremelés, amit a mai napig emlegetnek a rendőrök, de ugyanígy a katonák is. De továbbmegyek; nem említette képviselő asszony a honvédelmi és rendészeti bizottságot. Azt gondolom, hogy tapasztalt képviselők vagyunk ebben a kérdésben. Ha a kormányzat részéről