Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 4 (78. szám) - A rehabilitációs járadékról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz):
3718 olyan mód osító indítványok elfogadására, amelyek fokozzák a rehabilitációs irányultságot, és csökkentik, annak esetleges sikertelensége esetén egy, a korábbinál rosszabb helyzet kialakulását. A törvényjavaslatban megfogalmazott rehabilitációs törekvés sikere azonba n, mindnyájan tudjuk, hogy alapvetően két elemen múlik. Egyik a benyújtott javaslatban a szakértői intézetek komplexnek nevezett rehabilitációs helyzetmegítélése - és erre vonatkozólag támogatom, ami az előbb elhangzott Iván László felszólalásában , hisze n a feladatokat és a komplexitást kívánják értelmezni; valamint az a javaslat a 37. számon, amely a támogatási formákat határozza meg, továbbá Ékes Józsefnek és Bernáth Ildikónak az a javaslata, amely a foglalkoztatót kívánja motiválni járulékkedvezménnyel . Természetesen sok egyéb probléma is felmerül a kérdéssel kapcsolatban. Említhetném azokat a módosító javaslatokat, szintén Béki Gabriella és dr. Vidorné esetében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy mi van akkor, ha a m unkáltató nem teljesíti bejelentési kötelezettségét. Esetleg majd kérek még két percet. Köszönöm. ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót László Tamás képviselő úrnak, a Fideszfrakcióból. LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisz telt Államtitkár Úr! Nehéz helyzetben van az az ellenzéki képviselő, aki az adott törvénytervezetet általános vitára sem tartotta alkalmasnak, mert az egy csomó előfeltételnek nem felelt meg. Ha az egészet elutasítja, hogyan szól hozzá a részletekhez? Talá n úgy, hogy a részletek kapcsán törekszik az egész emberségesebbé tételére. Néhány gondolatot idézek az általános vitából, és ennek kapcsán egyegy elvet kívánok megfogalmazni. Óriási tömeg ebbe a rokkantnyugdíjas létformába menekült. Ebből következne az e mberség és az empátia mint elv. A második dolog, hogy előbb kéne munkát teremteni a rehabilitálható tömegek számára, akik zömmel ötven év felettiek, valóban belebetegedtek a kilátástalanságba, ráadásul olyan helyen élnek, ahol eleve az ép, egészséges fiata loknak sincs munkájuk. Vagyis a munkáltatót, a munkához jutást is be kell vonni a törvénytervezetbe. Itt a rugalmasság, az átmenetek emberséges biztosítása szerepel az elveink között. A törvény kapcsán az igazság mellett az irgalom szükségessége jut az esz ünkbe, mert a két dolog összetartozik. Igazság irgalom nélkül kegyetlenség, irgalom igazság nélkül fejetlenség. Vagyvagy. Nagyon ritka, hogy egy folyamatban, törekvésben mindkettő jelen van. Ebből következik az, hogy mindkét jegyet enyhíteni kellene. Mind járt az utolsóval kezdeném. Borsos József képviselőtársam a beszédében éppen a törvény alapját fogalmazta meg, hogy mit jelent a rehabilitáció, amelyről a 2., 3., vagyis a 31., 32. módosító indítvány szól, hogy ne szakmai munkaképességről beszéljünk, hanem csak munkaképességről, hiszen nagy valószínűséggel azt lehet mondani, hogy az eredeti munkára való képességnél tágabban kell meghatároznunk a munkaképességet, nem pedig az eredeti szakmai munkaképesség körében. Az 5. számú javaslattal kapcsolatban - ez a 45. módosító indítvány - az emberségnek és a rugalmasságnak az elvét próbáljuk megerősíteni azzal, hogy a rehabilitációs megállapodást megfogalmaztuk, és ebben azt mondjuk, hogy - csak az utolsó mondatát olvasom fel - “a megállapodás a rehabilitációs járad ék folyósításának időtartamára szól, de közös akarattal többször módosítható”. A 3839es, és vannak más hasonló pontok, amelyekben az adminisztratív kényszerítő eszközök alkalmazását tartjuk túlzónak, netán kegyetlennek; a bejelentési kötelezettségek, az alakszerűség elmulasztása sok esetben a munkáltató kötelességszegésével is összefügghetnek, no meg a nyugdíjpénztár nyilvántartási kötelezettségének a hiányosságaival is. Emberségesnek tartanánk azt, ha a kezdeményezés a hivataltól indulna, nagy empátiával .
