Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 29 (76. szám) - A roma integráció évtizede program stratégiai tervről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3374 megpróbálunk olyan intézményrendszert támogatni, ami segíti őket abban, hogy felszámolják az ilyen típusú szegregációt. Ami a foglal koztatáspolitikát és a telepfelszámolásokat illeti, nehéz lenne azzal vitatkozni, amit mondjuk, Farkas Flórián elmondott. Itt ugye stratégiáról beszélünk, és azzal a szokásosan visszavisszatérő problémával kell szembenéznünk, hogy egy ilyen stratégia a le hető legjobb szándékkal megpróbál leírni egy optimális képet, azt írja le, hogy mi minden az, amit szeretne megvalósítani. Ezek között tény, hogy vannak olyanok, amelyek 2007. május 29én évekre vannak a magyar valóságtól. De ez nem jelenti azt, hogy ne ke llene leírni, hogy ezek a céljaink, és ne kellene megpróbálnunk megtenni azokat a lépéseket, amik ide elvezetnek. Zárásképpen ezekről a lépésekről, az országgyűlési határozatról mint formáról szeretnék beszélni. Nem akarom elvenni a Magyar Demokrata Fórum vezérszónokának a kenyerét, aki valószínűleg el fogja mondani, hogy törvény formájában kellett volna mindezt elfogadni; ezt is egyébként egy méltányolható véleménynek tartom, de most nem is ez a legfontosabb. Láttunk már karón varjút, láttunk már olyan ors zággyűlési határozatokat, amelyekben nagyon sok nemes célt megfogalmazott a parlament a saját maga, illetve a kormány számára, amelyek közül nem minden valósult meg. Stratégia a családon belüli erőszak visszaszorításáról: sok minden megvalósult benne, néhá ny alapvető dolog pedig egész egyszerűen nem, és nem foglalkozott vele a kormány vagy a parlament. A drogstratégia - hogy egy másikat mondjak - legnagyobb problémája az, hogy hiányzik belőle az a kétéves akcióterv, ami kétévente újra és újra mérhetővé tesz i, hiányoznak azok a mutatók, azok az indikátorok, amelyek alapján lemérhető az, hogy ez a stratégia mennyire hatékony. (19.40) Ezért azt mondanám, hogy fogadjuk el ezt a formát, ebben az esetben az országgyűlési határozat formáját. Legyünk azon rajta, hog y megszülessenek a hozzá szükséges törvények. Mérjük azt, ami mérhető ebből, ez nagyon fontos, hogy a drogstratégiával ellentétben itt egy indikátorrendszert látunk, tehát mérhető lesz minden, amit elér és nem ér el ez a stratégia. És ne fordulhasson elő a z, amit mondtam, még egyszer, negatív példaként, a családon belüli erőszak elleni stratégia esetében, hogy egész egyszerűen vannak dolgok, amikről megfeledkezünk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Herényi Károlyna k, az MDFképviselőcsoport vezérszónokának. HERÉNYI KÁROLY , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is megnyugtatom Gusztos Péter képviselő urat, mi támogatjuk ennek a határozati javas latnak az elfogadását, de ez nem azt jelenti, hogy ezt elégségesnek tartjuk. Azt mondta Gusztos Péter az előbb, hogy ő higgadt vitát szeretne, politikai ütközésektől mentes vitát, én meg őszinte vitát. Az őszinteség alatt azt értem, hogy vizsgáljuk már meg , hogy az elmúlt 17 esztendőben a magyar politikai elit miért nem tudott semmi érdemlegeset tenni a magyar cigányság helyzetének javítása ügyében. Az első kérdés az, hogy milyen a magyar társadalom. Szereti a cigányokat, elfogadja vagy kirekeszti őket? Hát , a politika elfelejtett vagy nem mert erre a kérdésre választ adni. Bizony elutasítja, kirekeszti, és ahol lehet, hátrányos helyzetbe hozza vagy ott tartja őket. Addig, amíg ezen az általános társadalmi vélekedésen nem változtatunk, addig hiába teszünk mi ndent. Addig, amíg a kettős beszéd a cigányság ügyében éppúgy tetten érhető, mint az antiszemitizmus ügyében, hogy van egy hivatalos beszéd, ahol mindenki nagyon elismerően szól a cigányokról és a zsidókról, és van egy általános társadalmi közbeszéd, szűk családi meg baráti körben, ahol nyugodtan lehet zsidózni meg cigányozni - ez a kettősség vezet oda, hogy nem vagyunk őszinték. Tehát az első lépés az, hogy őszintének kell lennünk. Aztán utána meg kell nézni, hogy azokban az országokban, ahol hasonló probl émákkal álltak szemben az éppen aktuális kormányok, mi a fenét csináltak. Meg lehet ezt a kérdést oldani, ha akarjuk, vagy nem? Hát mi akadályozza meg a magyar