Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 23 (75. szám) - A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz):
3225 Köszönöm szépen, képviselő úr. Kovács Zoltán, a Fidesz képviselője, kétperces felszólalásban. Parancsoljon! DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Ön arról b eszélt, hogy több száz kistérség jönne létre, ha ennek nem szabnánk gátat. Mi ebben a Házban éppen most 14 kérelemről beszélünk, amelyből egyébként 6nak helyt adott a tárca, és így is szól az előterjesztés; mindösszesen 8ról, és nem több százról kell dön teni itt a módosító indítványok alapján, az ország Házában. Ha már a politikát emlegettük, azért szeretném megemlíteni, hogy Budapest mellett még egy település volt az, amely mellé nem szerveződött kistérség a kistérségi kialakításnál: hát nem véletlen, De brecen volt ez a település. Ami pedig Schwartz képviselő úr mondandóját illeti, és a miniszter asszonyhoz is kapcsolódva, azért nézzük meg, hogy az egyes döntéseknél miként viselkedtek maguk a kistérségek, akik a legjobban ismerik a decentralizáció, illetv e a szubszidiaritás elve alapján az érdekeiket, illetve a megyei területfejlesztési tanácsok. Ezek a legtöbb esetben támogatták az itt elutasított kérelmeket. Így volt ez egyébként például a devecserajkai kétpólusú kistérségben is, ahol Kerta - ha már a részletekbe belemegyünk - annyiban változtatta meg az álláspontját, hogy azt mondta, ha létrejön a devecseri kistérség, akkor azzal együtt kíván működni. Tehát a parlament döntése alapján együttműködésre képes és együttműködést v állalt. Úgyhogy azt gondolom, hogy nem kell túlmenni azon a határon, ami a törvényjavaslatban szerepel, hanem arról a körről kell beszélnünk, és nyilván a négy alapelvből az egyik legfontosabb, hogy a nagy kistérségek kerüljenek megszüntetésre, és a másik indok, hogy ne lehetetlenüljön el az a kistérség, amelytől elválik a másik része. Ajkánál például azt írja a törvényjavaslat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy ellehetetlenül. Schwartz Béla pedig é pp azt bizonygatja, hogy milyen jó helyzetben van, akkor is, ha van külön kistérség, akkor is, ha nincs külön kistérség. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Tasó László, a Fidesz képviselője. Parancsoljon! TASÓ LÁ SZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Jelenlévők! A Hajdúhadházi Kistérségi Társulás székhelyváltásával kapcsolatosan szeretném megerősíteni a módosító javaslatomat. A többcélú kistérségi társulá sok megalakulásának folyamatában a Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulás az utolsók között jött létre. Azért is, mert egy olyan kistérségről van szó, amelynek a szerkezete és az összetétele példátlan Magyarországon. Tizenegy település alkotja ezt a kis térséget, amelyből ötnek van városi rangja. Három teljesen különálló mikrotérsége működik egyébként jelenleg is, ezek közül az egyik Hajdúhadház a szomszédaival, Téglással és Bocskaikerttel a korábbiakban egy közigazgatási határt alkotott, a rendszerváltás után váltak szét. A másik ilyen vonal - és önálló mikrotérségként működő két településről van szó , az Nyíradony és Hajdúsámson, illetve van egy Vámospércs köré csoportosuló településegyüttes is. A megalakulás folyamán a DélNyírség Ligetalja tájegységbe n lévő településeknek és lakóiknak el kellett szenvedniük már egy komoly hátrányt. Ugyanis a székhely megállapításának kérdésekor fel sem merülhetett más lehetőség, csak Hajdúhadház mint egyébként a kistérség legnagyobb települése. Ellenben nem vették figy elembe azt sem, hogy a 11 településből 8 korábban is együttműködött, a 8 településből pedig volt 5 település, amely 1950ig a ligetaljai járás keretein belül együttműködött. A ligetaljai járásnak Nyíradony volt a székhelye, és mellette még négy település t artozott ebbe a járásba. A másik három település közül Hajdúsámson közvetlenül Nyíradony szomszédságában van,