Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 23 (75. szám) - A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
3222 eltérések. Azt pedig szakmailag i s értékelni lehet, hogy különböző területeken különböző szempontok merülnek fel, amelyek sajátosak. Ezekbe a külön szempontokba most nem mennék bele, mert ahány térség, lényegében annyi szempontot lehetne felvetni. Még egy dolgot szeretnék megemlíteni. Ami kor egy térség összefüggő rendszeréről beszélünk, akkor hajlamosak vagyunk csak a szerződéssel és intézménnyel, infrastruktúrával összefüggő viszonyokat említeni. Ez azonban nem így van. Például a kistérségek összetartó képességénél rendszeresen elmarad a munkaerő vándorlásának és alkalmazásának a kérdése. Olvastam képviselőtársaim 16. számú módosító indítványát, amelyben azt írják, hogy az AjkaDevecser térség szétválasztásának egyik indoka, hogy mindennaposak a munkaerőáramlások. Ők ezt abból a szempontb ól említik, hogy ez egy új térség kialakítása mellett szól. Szeretném elmondani képviselőtársaimnak, hogy ennek az ellenkezője az igaz, mert ez nem mellette szól, hanem ellene, hiszen az ajkai kistérségben Ajkán a munkahelyek száma 14 ezer, és 4 ezer munka vállaló abból a kistérségből közlekedik Ajkára naponta, amelyet ők leválasztani javasolnak. Tehát éppen fordított a helyzet, valóban annyira összefüggő, de nem abból a szempontból, hogy emiatt külön kellene választani, hanem emiatt éppen együtt kellene tar tani. Azt gondolom, a módosító indítványnak ezért totálisan rossz, célt tévesztett az iránya. Ez a helyzet a munkaerővel kapcsolatban. De ugyanilyen a középiskolákra vagy az egészségügyi ellátásra vonatkozó helyzet. Számtalan kistérségünkben a kórház a szé khely településen van; vagy középiskola csak a székhely településen van. (12.50) Ez mind azt jelenti, hogy ez összefüggő. Az előbb említett térségben, amit voltam szíves megnevezni, például az általános iskolás korú népesség 20 százaléka Ajkán tanul. Az ál talános iskolás korú népesség, tehát az ajkai 20 százaléka a térségből származik, ugyanakkor egyetlen szerződés, egyetlen iskolatársulás nem működik, de a tény attól még tény, hogy a gyerekek odajárnak iskolába. Tehát azt gondolom, valahol ezért is kell mi nden térséget és kistérségi társulást különkülön is megnézni, mert az intézményesített kapcsolaton kívül a természetes kapcsolatok legalább olyan fontosak, ha nem fontosabbak, mint az intézményesített kapcsolatok. Ráadásul olyan is van, ami éppen az ellen kezőjét mutatja intézményesített formában. A leválasztandó vagy különválasztandó kistérségből három település Ajkával igyekszik általános iskolai közös fenntartást megvalósítani. A mi képviselőtestületünk egyébként már döntött benne, de maguk a települése k meg az új kistérségbe akarnak menni. Azt gondolom, ez az álláspont teljesen ellentétes a természetes kapcsolatokkal, és ezért is szándékoztam ezt itt felvetni. Én azt javasolnám - és kérném tisztelt képviselőtársaimtól, hogy körültekintően mérlegeljük ez t a helyzetet , hogy a szakmai, összefüggő, általános kérdések mellett fordítsunk gondot azokra a természetes és meglévő kapcsolatokra, amivel valóban tudunk segíteni az egyes térségeknek, és ne mondvacsinált, művi meg máshonnan idecitált indokokkal próbá ljuk meg erőltetni azt, ami egyébként az ellenkező irányba megy. Én kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy ennek szellemében hozza meg majd a döntését. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Kovács Zoltán, a Fidesz képviselője. Parancsoljon! DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Schwartz Béla képviselő úr arról beszélt, hogy ha egyegy nagy létszámú kistérség kettéválik, és úgy ap osztrofálta, hogy duplikáció lép fel, akkor ez mennyivel több költségbe kerül.