Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 21 (73. szám) - Dr. Botka László (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - „Elkészül-e az M43-as út 2010-re?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2902 területi ig azgatósága helyezzen ki súlykorlátozást jelző táblát ott, ahol ez az ott lakók nyugalmát jelentősen veszélyezteti. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Garamhegyi államtitkár úr. Viszontvá lasz illeti meg Herényi Károly képviselő urat. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Államtitkár úr, én azt gondolom, hogy ez nem a legjobb megoldás, amit itt ön fölvázolt, több okból. Az, hogy a városba vezető főutakhoz tegyenek ki táblákat, és akkor tereljük föl pénzért az elkerülő útra az autósokat vagy a teherautósofőröket, ez nem megoldás. Itt nem táblákat kell kitenni, hanem egy jó döntést hozni. Egyegy kaposvári fuvarozónak ez az akció körülbelül 200 ezer forintjába kerül egy esztendőben. A magyar vállalkozók ninc senek abban a helyzetben, hogy ezt a pluszpénzt most csak úgy ki tudják gazdálkodni és ki tudják termelni. Ráadásul - ahogy ön mondta - azon az egy útszakaszon, ahová rá kell menni, ott akarják ezt bevezetni. Nem kell erre rámenni, mert keresztül lehet men ni a városon is. Úgyis megtalálják az utat! Én azoknak a kaposváriaknak a nevében - ott ül ön mellett miniszter asszony, aki szintén kaposvári - igyekszem érdeket érvényesíteni, akiknek az egyharmada ezen a környéken lakik, akik végre nyugalomban és békébe n éltek, és a mostani döntés eredményeképpen a békéjük, a nyugalmuk, a friss levegőhöz való joguk vagy ennek az alkalmazása odaveszett. Tehát én arra kérem, hogy minél előbb bírálják felül ezt a döntést, és egy normális ország normális kormányához méltó, n ormális döntés hozzanak. Köszönöm szépen. (16.10) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg Garamhegyi államtitkár urat. DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár : Képviselő Úr! Félreértett: a tábl át nem oda kell kihelyezni, ahova fel szeretnénk terelni, hanem oda kell kihelyezni, ahova nem szeretnénk forgalmat. (Herényi Károly: Ezt pontosan értettem!) Tehát ahol indokolatlan forgalmi terhelést eredményez az átmenő forgalom, onnan az átmenő forgalma t ki kell tiltani. Nem gondolom azt, hogy a fuvarozók kizárólag Kaposvár körgyűrűn mennének körbekörbe, ha bárhova máshova szeretnének, akkor is meg kell venni a matricát. Nincs olyan fuvarozó ma Magyarországon, aki 13 kilométeres távolságon odavissza fu varozna, mert ha bármilyen más távolságra megy, valahol bele fog ütközni egy fizetős szakaszba. Tehát meg kell vegye a matricát. A 200 ezer forint, azt gondolom, túlzás, de természetesen, ha valahol indokolatlan forgalmi terhelés van, azt orvosolni fogjuk, ezt meg tudom ígérni. Köszönöm szépen. Dr. Botka László (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - „Elkészüle az M43as út 2010re?” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Botka László, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: „Elkészüle az M43as út 2010re?” címmel. A miniszter úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra