Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 15 (71. szám) - Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2703 Amikor azt mondom, hogy a kevesebb több lett volna, ha például azt mondjuk, hogy ha politikai bosszúból nem verik szét a köztestületi kamarákat, akkor ebből a salátatörvényből vélhetően ami az etikai kérdéseket illeti vagy ami a nyilvántartás kérdéseit ill eti, nem kerültek volna bele, hisz az egészségügyben működő kamarákban mindenhol szabályozott módon, jól működtek ezek a nyilvántartások, mindenki végezte a dolgát, és most látszik, hogy azért az államhatalom nem mindig feltétlenül jól végzi ebből a szempo ntból a dolgot. Itt csak egy példára utalok, ami minket veszélyeztet. Ennek a törvényjavaslatnak a 3. §a szabályozza azt, hogy a nyilvántartásból törölni kell azt, aki, mondjuk, nem kéri a megújítását ötévente. Erre lehet azt mondani, hogy figyeljenek oda , és mit tudom én, mi, de a Magyar Orvosi Kamara, ismerve a kollégákat és a szokásokat, felhívta előtte a figyelmet, hogy kedves kolléga, lejárt az ön „engedélye” ekkor és ekkor, és a nyilvántartással kapcsolatos folyamatokat indítsa el. Ezek apró, de nagy on lényeges dolgok. Úgy gondolom, hogy ha ez a mostani nyilvántartás ezt is bevezeti, akkor talán ebből a későbbiekben nem lesz probléma. Továbbra sem oldódik meg az az etikai ügyekkel kapcsolatos párhuzamosság, hiszen hála istennek, az a kormányzati akara t, amely megsemmisítését a köztestületeknek célozta, nem valósult meg, az orvosok több mint háromnegyede csatlakozott az újjáalakult kamarához, illetve megújította a tagságát, viszont itt etikai ügyekben az a párhuzamossági probléma változatlanul fennáll, ami már az általános vitában e törvényjavaslat kapcsán felmerült. Itt kell említést tenni arról, és örülök, hogy a miniszter asszony visszajött, hogy amikor az 52/2003as miniszteri rendelet, amit decemberben módosítottak, kötelező jelleggel előírja az egé szségügyben dolgozók számára a továbbképzést, a kreditpontok megszerzését, hisz ötévenként akkor újíthatja meg a működését, a tevékenységét, ennek a finanszírozása végképp nem megoldott, és ma már a kollégák nagyon jól tudják, egy kötelező továbbképzés ese tenként egyhavi fizetésébe kerül az adott orvosnak. Ez mérhetetlenül igazságtalan, és alkotmányossági aggályokat is felvet, hogy ha egyszer valamit kötelezően előírok, annak a feltételeit is biztosítsam. Korábban ezek a tanfolyamok nem díjfizetősek voltak, most már mindegyik díjfizetős, hihetetlen mértékben megnövekedtek az ezzel kapcsolatos költségek. Mondjuk, a fővárosban meg a nagyobb egyetemi centrumokban esetlegesen szállásköltségek nem merülnek fel, de egy vidéki kolléga számára bizony komoly anyagi m egterhelést jelent, tehát erről mindenféleképpen gondoskodni kell. Nagyon érdekes az Egészségbiztosítási Felügyelet témakörében, nem tudom, talán Nagy Kálmán mondta, hogy bújtatott politikai szervezet, valamelyik fideszes képviselő mondta. Ezt sértésnek fo gják fel, de ha belegondolunk, hogy maga a jogszabály kimondja, hogy ez egy kormányszerv, maga a jogszabály összeférhetetlenségi szabályokat is felállít azzal, hogy politikai szervezetnek nem lehet tisztségviselője önkormányzati, tulajdonképpen tényleg az aktuális kormányzat egy szervéről van szó, tehát nem kell szégyellni, hogy bizony esetenként politikai szervezet, amikor ki is mondja a törvény azt, hogy független mindentől. Ismerjük ezeket a függetlenségeket, amivel alapvetően nincs gond, semmiféle gond nincs, ha egy ilyen konstrukció jön létre. Azonban emlékeztetek mindenkit, hogy a kormányszervezetek átalakítása kapcsán az a két vastag kötetes törvényjavaslat, amiből a végén sok galiba keletkezett, hiszen a különböző elnevezések átvezetése nem minden es etben történt meg helyesen, ott a jogszabályalkotó úgy döntött, hogy kormányváltások esetén lényegében a garnitúra egy az egyben megy, tehát nemcsak hogy megszüntette a közigazgatási államtitkári posztot, hanem az államtitkárok munkaidejét vagy munkaviszon yát kormányzati ciklusokhoz kötötte. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben is vagy ez lenne a helyes, hogy nem hat évre bebetonozni, és hangsúlyozom, elvről van szó, nem adott személyekről, hanem elvről van szó, tehát vagy kormányzati ciklusokhoz kötni a vez ető kinevezését, vagy lehetővé tenni a törvény erejénél fogva, hogy ha kormányváltás történik, és valami miatt az aktuális kormány vagy tárcavezető úgy gondolja, cserélni tudjon ezen a poszton. Azért ez megfontolandó mindenféleképpen.