Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 14 (70. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2567 Egészségügyi miniszterként én viszont nagyon boldogan tájékoztatom önöket arról, hogy kivétel nélkül valamennyi beteg elhelyezését megoldjuk. A fővárossal megszülettek már a megállapodások arról, hogy melyik osztály hová kerül át. Az osztályok átkerülése nemcsak ágyak elkerülését jelen ti, hanem természetes módon a betegek átkerülését. Tehát kivétel nélkül valamennyi beteg ellátásra kerül. Képviselő úr a felszólalását a biztosítási rendszerrel kezdte, ahol szintén finomabb csúsztatásokat fogalmazott meg. Csak szeretném tájékoztatni képvi selő urat arról, hogy a mai szolidaritást sok mindennek hívhatjuk, csak éppen szolidaritásnak nem. Amikor több százezer ember megteheti, hogy nem fizet járulékot, és közben ellátást kap, amikor több százezer magyar biztosított viszont úgy kap ellátást, hog y hálapénzt fizet, az mintha nem felelne meg teljes mértékben a szolidaritásnak. Azt gondolom, hogy a jelenlegi rendszerünkben a nemzeti kockázatközösség sokkal inkább egy álom, mint egy valóság, hiányzik hozzá az emberek elszántsága, az emberek valódi rés zvétele, ezen kell változtatnunk. Rendkívül igazságtalan a rendszerünk, és rendkívül rosszul működik. Csak hadd emlékeztessem önöket a boncolási hibák arányára, 22,6 százalék az eltérés boncolásoknál a boncolási diagnózis és a terápiás diagnózis között. Az ért ez egy hihetetlenül nagy szám, hihetetlen az adat! Döbbenetes, hogy minden negyedik magyart ezek szerint kisebb vagy nagyobb mértékben, de félrekezelnek. Nem tartjuk elfogadhatónak ezt az arányt. (14.40) Azt gondoljuk, a szolgáltatók versenye kell ahho z, hogy jobb minőségben működjön az egészségügy, szolgáltatói versenyt a Szabad Demokraták Szövetsége szerint a vegyes modell tud hozni. Ugyanakkor tájékoztatnám, hogy mind a két párt egyetért abban, hogy szükség van a finanszírozás átalakítására, olyan re ndszerre, ahol például szabályozott az, hogy mennyi egyegy biztosító működési költsége, hogyan működhet. Szeretném megkérni képviselő urat, hogy ne a chilei és az egyesült államokbeli és nem tudom, melyik szuperliberális modellt emlegesse, nézzen körül eg y kicsit Európában. Hiszen Európában nagyon szépen látszik, hogy vegyes a biztosítási rendszer, egy alapelv fontos, a nemzeti kockázatközösség. Ugyanilyen biztosítási rendszert tervez a Szabad Demokraták Szövetsége és a tárca is, ugyanilyen rendszerről fol ynak az egyeztetések a két párt között. Hiszen mind a két párt számára alapérték a szolidaritás, az igazságosság, a valódi nemzeti kockázatközösség és a jelenleginél sokkal jobb minőségű ellátás, hiszen ezen a téren van mit javítanunk. Ehhez várnánk a Fide sz konstruktív javaslatait, amelyek, remélem, vannak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Most felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalók jegyzékét. Jegyző úr! SZŰCS LAJOS , jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A hétfői napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Fazekas Sándor képviselő úr, Fidesz. Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK (dr. Szili Katalin) :