Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 7 (67. szám) - Új bizottsági tag megválasztása - Az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye és annak kiotói jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz):
2283 ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Nagy Andor képviselő úr. Kékkői Zoltán képviselő úr, Fidesz, hozzászólása következik. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kijelölt bizottságok jegyzőkönyveiből, valamint az eddig elhangzottakból is kitűnik, hogy az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezménye és annak kiotói jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló T/2716. számú törvényjavaslatot minden frakció támogatta. A törvény célja - mint ahogyan az általános indoklásban is olvasható - ugyanis a ker etegyezménnyel és a jegyzőkönyvvel kapcsolatos jogi és intézményi keretrendszer felállítása, valamint az annak megfelelő működéséhez szükséges szabályok meghatározása, vagyis a vállalt nemzetközi kötelezettségek betartása. Azon túlmenően, hogy általánosság ban az éghajlati rendszerre gyakorolt veszélyes emberi hatás megakadályozását tűzzük ki elsődleges célként, a kibocsátások hiteles nyilvántartását és az ezzel kapcsolatos jelentéstételi kötelezettséget is tartalmazza a törvényjavaslat. Mivel a jegyzőkönyv 2005. február 16. óta hatályban van, az abban vállalt kötelezettségek Magyarország szempontjából is jogilag érvényesek, tehát az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésén kívül már a 20082012es vállalási időszak előtt is vannak kötelezettségeink. I lyen például a kiotói egységek mint kincstári tulajdonban lévő vagyoni értékű jogok létrehozása és a velük való gazdálkodás megalapozása, a nyilvántartást végző nemzeti forgalmi jegyzék, valamint egy, az üvegházhatású gázok nyilvántartását végző nemzeti ny ilvántartási rendszer létrehozása és működtetése. Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény rendelkezéseit is kiegészíti a törvényjavaslat a jegyzőkönyv alapján létrehozott úgynevezett rugalmassági mechanizm usok hazai működésével kapcsolatos alapvető rendelkezésekkel. Ugyanakkor a törvényjavaslat a nemzeti jelentéstétel címet viselő 7. §a így szól: „Az üvegházhatású gázok kibocsátásával, illetve nyelőkkel történő eltávolításával és egyéb éghajlatváltozással kapcsolatos jelentéstételt a miniszter teljesíti a 280/2004/EK határozat rendelkezéseinek, illetve a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelően.” Ez a kötelezettségünk eddig is megvolt, mégis az Európai Parlament honlapján ez olvasható: „A bizottság első ír ásbeli figyelmeztetésben részesít nyolc tagállamot, amelyek elmulasztották leadni az EUkibocsátáskvóta kereskedelmi rendszerének második időszakára vonatkozó nemzeti kiosztási tervet. A leadás határideje a kibocsátáskereskedelemről szóló irányelv értelméb en 2006. június 30. volt. Az érintett tagállamok a következők: Ausztria, Cseh Köztársaság, Dánia, Magyarország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Szlovénia. Ezek a tagállamok ugyan dolgoznak az nktn, de még nem küldték el a dokumentumot a bizottsá gnak.” Vagyis kötelezettségvállalásunk ellenére azt nem teljesítettük maradéktalanul. Vajon jelente a jelen törvényjavaslat erre vonatkozólag erősebb garanciát? Az Európai Unió környezetvédelmi biztosa így nyilatkozott: „A tagállamok megbízható beszámolói kulcsfontosságúak ahhoz, hogy megnyerhessük az éghajlatváltozás elleni harcot.” Ezt nekünk is komolyan kell vennünk, ezért felhívom az újonnan kinevezett miniszter úr figyelmét arra, hogy a törvényekben is szereplő tájékoztatási és jelentési kötelezettség ünknek maradéktalanul tegyünk eleget. Így nem fordulhatna elő például az sem, hogy az Európai Bizottság ugyan csak 2007. április 16án zárta le a Magyarország által a széndioxidkibocsátási egységek kiosztásáról benyújtott európai kibocsátási kereskedelmi rendszer 2008tól 2012ig terjedő kereskedelmi időszakára vonatkozó nemzeti terve értékelését, mégis a jelen törvényjavaslatot már április 6án benyújtotta a magyar kormány, mintegy megelőlegezve az Európai Bizottság jóváhagyását. (20.10) A törvé nyjavaslatnak vannak költségvetési vonzatai is, amire szintén szeretném felhívni elsősorban a kormánypárti képviselők figyelmét. A 13. §ban például ez áll: „A Magyar Köztársaság területén megvalósítandó együttes végrehajtásban részt vevő jogi személyek az együttes végrehajtási projekttevékenység kibocsátás csökkentése megkezdésének a napján egyszeri felügyeleti díjat