Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 2 (61. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
1643 (20.20) Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki bírálatot mondott, és aki elismerő szavakat mondott. Arra kérem a tisztelt Házat, hogy a beszámolóinkat fogadja el, tov ábbá engedjék meg, hogy befejezésül két idézetet olvassak fel, rendkívül összecsengenek. Rendkívüli mértékben hasonló gondolatok, az egyiket egy erdélyi író egyik dolgozatából vettem ki, ami így szól. „Titkos és nyílt vágyunk, óhajunk, hogy látva lássanak, és nyílt lélekkel, értő szívvel halljanak is bennünket, magyarokat. Vágyunk és óhajunk egyik reményét úgy hívják: Duna Televízió.” - szerzője Sütő András, 1995ből. És most érkezett nemrégen egy levél Révkomárom polgármesterétől, Cselényi László elnök szá mára, ami így szól, és azt hiszem, hogy világossá válik, hogy miért rakom egymás mellé a kettőt: „Révkomárom város önkormányzata és lakossága nevében szeretném megköszönni személyes részvételét a 2007. március 15ei ünnepségen. Egyúttal kihasználom az alka lmat, hogy megköszönjem a Duna Televízió révkomáromi közvetítést lebonyolító stábjának pontos és minőségi munkáját, amelynek köszönhetően nemcsak szűkebb régiónk, hanem a világ széles közvéleménye is méltó módon tájékozódhatott a révkomáromi történésekről. A Duna Televízió minden munkatársának a jövőben is kívánok sok sikert, valamint - és ez nagyon fontos - további inspirációkat.” Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen. Azt hiszem, hogy nem szorul a Duna Televízió arra, hogy a létét különösebben indokoljuk , de ha ezt a két gondolatsort összevetjük, azt hiszem, egyértelművé válik. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Az együttes általános vitát lezárom. Mivel a határozati javaslatokhoz nem érkezett módosító javaslat, részletes vit ára nem kerül sor. A következő ülésünkön az előterjesztések elfogadásáról döntünk. Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (Harrach Péter) : Napiren d utáni felszólalások következnek. Lengyel Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót öt percben, felszólalásának címe: „Miért nincs szükség sikeres két tannyelvű gimnáziumra?” címmel. Öné a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház ! Sajnálom, hogy a kormány részéről senki sincs jelen, amikor egy olyan kérdésről van szó, amivel kapcsolatban egy kormánytagot idéznék, Kóka János gazdasági minisztert, ő a következőt írja honlapján: „Kétséges a felülről indított tömeges és erőszakos átal akítás, különösen, ha négyéves politikai ciklusba igyekeznek belepréselni.” Majd néhány sorral később így folytatja: „A nyelvoktatás, a használható nyelvtudás megszerzésének lehetővé tétele az első számú prioritás. 2010re meg kell teremteni annak feltétel eit, hogy minden középiskolás alanyi jogon tanulhasson angolul. Az eredményes nyelvtudás előmozdítása érdekében ki kell terjeszteni a kétnyelvű képzést, meg kell teremteni az iskolákban a szaktárgyak idegen nyelven történő oktatásának lehetőségét, szókincs ének elsajátítását.” Tisztelt Ház! Kezemben tartok egy sajtóközleményt, amit a terézvárosi önkormányzat egyik iskolája adott ki. A közlemény eleje így szól: „2006. december 21én vált nyilvánossá a terézvárosi önkormányzat 2007. évi költségvetési tervezete , amely új oktatáspolitikai koncepciót fektetett le, és ez hátrányosan érinti a Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium jövőjét. Az