Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 27 (60. szám) - „Vidékfejlesztés vagy falurombolás?” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - SZABÓ GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1438 meghirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatását alig van, aki igénybe vegye. Mit lehet tehát tenni? Szeretnék önökkel egy külföldi tapasztalatot megosztani. A '90es évek elején egy megyei delegációt vezettem egy németországi, pontosabban hesseni járásba, ahol 170 ezer ember él. (10.40) Csupa kis település, amelyek sugározták a jólétet és a rendezettséget. Itt biztosan sok jól fizető munkahely van, gondoltam, és meg is kérdeztem a vendéglátóimat, hogy milyen üzemek, vállalkozások vannak, és hogyan támogatják itt az ipartelepítést. Megütközve néztek rám. Dehogy támogatjuk! Tiltjuk - mondták. No, most én rökönyödtem meg. De hát akkor hol dolgozik az a sok ember, aki itt él? - kérdeztem. Nézze, 20 kilométe rre van Wiesbaden, 40 kilométer Frankfurt, az emberek ott dolgoznak, itt meg élnek, mert itt jobb lakni, mint egy nagyvárosban. Hát, igen; akkor ők már tudták, amit nálunk még sokan most sem értenek, hogy egy település problémáját önmagában nem lehet kezel ni, hogy egy város és környéke csak együtt fejlődhet, hogy a különböző nagyságú és adottságú településeknek különböző szerepet kell betölteni, hogy vannak olyan falusi problémák, amelyekre a város, és vannak olyan városi problémák, amelyekre a falu adhatja meg a választ. Na de, hát akkor mit kell tenni a vidékkel, a falvakkal, hogy az ott élők érezzék, hogy törődnek velük, hogy ne kívánkozzanak el, hogy megállítsuk az elöregedést, hogy megőrizzük az ott felhalmozott ingatlanvagyont, és hogy megállítsuk az e gyes vidékeken kialakult gettósodást? Sok mindent. Sok minden történt eddig is, de bizony van tennivalónk. De nem a kisiskolák, kisposták, szárnyvonalak megmentésére, majd erőltetett vegetáló vállalkozások fenntartására kell áldozni. Hogy mivel kell és érd emes foglalkozni? Nos, azzal, hogy jó minőségű utak hálózzák be a vidéki térségeket, és ne legyenek például zsákutcás települések. Hogy ne tűrjük el, hogy a csatornázás hiányában egyes falvak házaiban derékig álljon a szennyvíz, hogy elérjük, hogy minden g yermek már hároméves korától óvodába járhasson, hogy a körzeti iskolák állapota, felszereltsége versenyképes legyen bármely európai iskolával, hogy eltűnjenek végre a járóbetegszakellátás fehér foltjai a Bodrogközből, a Cserehátból, az Ormánságból és más aprófalvas területekről. Hogy megszűnjenek a vidéki tájat éktelenítő szeméthegyek, hogy rendezett faluközpontok, élhető közösségi terek legyenek, hogy minden településen rá lehessen kapcsolódni a széles sávú internetre. És mindezeken túl, kedves képviselőt ársaim, meg kellene találnunk azokat az újszerű, sajátos ellátási, támogatási formákat, amelyek kifejezetten a kisfalvak sajátos gondjain segítenek. Volt már rá példa, hogy sikerült, méghozzá, hiszik vagy sem, széles körű politikai összefogással. A történe t a nyolcvanas évek végéig nyúlik vissza, amikor már sok száz aprófalu küzdött azzal a gonddal, hogy megszűnt a bolt, elment a patika, nehézkes volt a közlekedés, bonyolult volt orvoshoz menni vagy permetezőszert beszerezni és így tovább, és így tovább; eg yszóval, a mindennapi élet alapvető szolgáltatásai is hiányoztak. Ekkor két kiváló szociológus - megérdemlik, hogy itt is elhangozzon a nevük: Kemény Bertalan és Köles Sándor - azzal az ötlettel állt elő, hogy a boltokat, rendelőket nem lehet mindenütt újr ateremteni, de csináljunk egy úgynevezett falugondnoki szolgálatot. Ugye, tetszenek ismerni: egy mikrobusz, egy lelkes, jól szervező, a falu bizalmát élvező fiatal ember, aki az áruk és emberek szállítását megszervezi és lebonyolítja. És miután Borsodban m ár akkor mintegy másfél száz 500 lelkes település volt, nálam, az akkori megyei vezetőnél álltak meg, és 1990 szeptemberében megyei támogatással elindult az első 15 falugondnoki járat. Az első reakciók, mit is mondjak, vegyesek voltak. Még országos lapok i s, miután önkormányzati választások előtt álltunk, holmi kortesbuszról értekeztek. Aztán egy év sem telt el, és Abaúj akkori MDFes országgyűlési képviselője, az én egyik legkeményebb politikai ellenfelem az ügy mellé állt. Talán emlékeznek még rá, Maczó Á gnesről van szó. És mit ad isten, alig egy év múlva, az akkori népjóléti miniszter - talán rá is emlékeznek, Surján László a neve - országos támogatást adott ehhez a rendszerhez. Ma közel 700 falugondnok működik az országban; egy MDFes országgyűlési képvi selő, egy kereszténydemokrata miniszter és egy szocialista megyei elnök jóvoltából.
